Ha a néző az HBO kínálatából választ magának drámasorozatot, akkor többnyire nem hibázhat nagyot. A Maffiózókon edződött Terence Winter neve már önmagában garanciát jelent a minőségre, hát még ha azt is figyelembe vesszük, hogy a stáb 18 millió dollárt költhetett a pilotra, amit Martin Scorsese rendezett.
Majd' ötmillió néző volt kíváncsi a nyitányra, amihez hasonlót azóta sem tudott produkálni a sorozat, ám az évek során 2-3 millió körül beállt nézőszám elegendő indokot szolgáltatott az HBO-nak arra, hogy berendelje az ötödik évadot is. Hozzátenném, hogy a negyedik évad záróepizódja ismeretében komoly hiányérzetet hagyott volna bennem egy kasza, de ne rohanjunk ennyire előre. Mielőtt rátérnék a vasárnap este lezárt legutóbbi szezon élveboncolására, röviden összefoglalnám az azt megelőző eseményeket.
A Gengszerkorzó fordításnál jóval beszédesebb az eredeti, Boardwalk Empire, ami Atlantic City jellegzetes part menti sétányára utal. Aki veszi a fáradságot, és utána olvas a Keleti-part legfontosabb kaszinóvárosa történetének, pár perc alatt kideríti, hogy milyen fontos szerepet töltött be a prohibíció idején, és hogy ki az a bizonyos Enoch L. Johnson (Atlantic City pénztárnoka), akin Enoch Malachi „Nucky” Thompson (Steve Buscemi) karaktere alapszik.
Emberünk ambiciózus, éles eszű helyi politikusként az elsők között ismeri fel a lehetőséget az 1920 januárjában életbe lépett törvényben. Azzal ugyanis, hogy tiltólistára kerültek, az alkoholtermékek keresettebbé váltak, mint valaha, és a szórakozóhelyek üzemeltetőitől a bolttulajdonosokon át az egyszerű melósig mindenki hajlandó volt komoly felárat fizetni, csak hogy tovább folyjék a nedű.
Nucky vállalkozásának sikerét többek között arra alapozhatta, hogy öccse töltötte be a helyi seriffhivatal fejének tisztjét, valamint jó kapcsolatokat ápolt New-York-i Arnold Rothsteinnel (Michael Stuhlbarg), és a város fekete közösségét (akkoriban még mindenki válogatás nélkül nigrózott) uraló Chalky White-tal (Michael Kenneth Williams).
Az előző három évad során meggyűlt a baja egy prohibíciós ügynökkel (Michael Shannon), árulóvá lett öccsével, Eli-jal, (Shea Whigham), Jimmy Darmodyval (Michael Pitt), a kedvenc protezsáltjából lett riválisával, hűtlenné lett feleségével (Kelly Macdonald), a hatóságokkal, és mindenekfelett Joe Masseriaval (Ivo Nandi), a New York-i maffia fejével. Utóbbi a harmadik évadban rászabadította vérebét, a szicíliai Gyp Rosettit (Bobby Cannavale) Nuckyra, minek következtében háborús övezetté vált Atlantic City, és ha nincs a chicagói Johnny Torrio (Greg Antonatti) keze alatt dolgozó Al Capone (Stephen Graham), akkor rajta vesztett volna.
A negyedik évad kezdetére Nucky visszakapta tékozló fivérét, de elvesztette feleségét. Mindazonáltal a kialakult status quo megelégedésére szolgált, hiszen közel, s távol nem akadt senki, aki veszélyeztethette volna ügyleteit. Nagyobbat nem is tévedhetett volna, ugyanis felbukkan a színen a J. Edgar Hoover (Eric Ladin) vezette nyomozóiroda számos ügynöke, akik ugrásra készen várják, hogy hibázzon, és végre örökre rács mögé dughassák a magabiztos Nuckyt. Még attól sem riadnak vissza, hogy a hozzá közel állókat megpróbálják beszervezni.
Ebben a szálban ismerjük meg Nox ügynököt, akiről néhány epizód után kiderül, hogy nagyot ugrik az alamuszi nyuszi. Nem ismer gátlásokat, s habár nem korrumpálható, távolról sem az a gáncs nélküli lovag, aki az igazság bajnokának hiszi magát. Nem véletlenül választották erre a szerepre a 38 éves fejjel is nyeretlen kétévesnek tűnő Brian Geraghtyt a Bombák földjénből. Teljesen korrekt, amit a képernyőn művel, és ugyanezt mondhatom el az Elit alakulatban látott Ron Livingstonról is, aki ezúttal jómódú üzletemberként kerül közelebbi kapcsolatba a sorozat legjobb nőjének tartott Gretchen Mollal. Amikor épp nem sminkelik emberi ronccsá, a Jimmy Darmody vérfertőző anyját alakító 41 éves színésznő úgy uralja a vásznat, mint Viktória királynő a Brit Birodalmat. Légisen könnyed, hűvösen elegáns és vérforralóan szexi, ráadásul több esze van, mint a maffiózók nagy részének.
Az újonc főszereplők közül viszont egyértelműen az a Jeffrey Wright viszi a prímet, aki elnyerte az új Bond-filmek Felix Leiterének szerepét. Sorozatbeli karaktere, az erőteljes francia akcentussal Dr. Valentin Narcisse nem csupán méltó ellenfél Chalky White számára, hanem az egyik legjobban eltalált „gonosz” egy olyan műsorban, amelyben nagyítóval kell keresni azokat, akikre igazítás nélkül illik a „jó” jelző.
Ha bárki úgy gondolta az eddigi legbrutálisabb harmadik évad után, hogy a forgatókönyvírók némileg visszavesznek az erőszakból, nagyot tévedett, merthogy már a legelső részben úgy kivéreztet Chalky embere egy perverz alakot egy üvegpalack csonkjával, hogy még disznóvágáson sem látni hasonlót. A laposra vert orrok, a kiütött fogak, a fojtogatástól kigúvadó bevérzett szemek ugyanúgy gyakori vendégek a képernyőn, mint a közvetlen közelről szétlőtt emberi arc. Ne feledjük, a Gengszterkorzó kábelen megy, így nem csak az erőszak megengedett, hanem a meztelenség is, bár a képernyőn űzött koitusz meg sem közelíti a Spartacusban látottak gyakoriságát, vagy merészségét. Fenekek villannak, mellek ringanak, a hevesség szinte kötelező minden jelenet alatt, de semmi olyan, amit ne látott volna már tízévesen mindenki.
Ezt leszámítva azonban továbbra is parádésak a díszletek és a jelmezek, az ember tényleg úgy érzi, hogy a húszas évek elején vagyunk karnyújtásnyira attól a miliőtől, amely kitermelte az Egyesült Államok szervezett bűnözését. Szépen fényképezett jelenetek, korhű zenei aláfestés, többnyire kiemelkedő színészi játék (Steve Buscemi lubickol ebben a szerepben), erős párbeszédek, az amerikai network sorozatokra jellemző álszemérmesség teljes hiánya és pazar akció-részek billentik a mérleg nyelvét a majdnem hibátlan évad irányába, csakhogy valami hiányzik. Egyrészt a korábban hangsúlyos alkoholcsempészet, aminek a helyét vitát nem tűrve átvette a heroin (egy kubai kiruccanással és egy könnyed románccal Nucky és a Patricia Arquette alakította kocsmárosnő között), és még ennél is jobban a címadó sétány. Mintha elfeledkezett volna arról a stáb, hogy Atlantic City nem csupán az Onyx Club belső teréből áll. Ennél is fájóbb volt számomra azonban, hogy a végén nem éreztem ugyanazt a katarzist, mint korábban, holott hullottak a szereplők rendesen, még olyanoktól is búcsút kell vennünk, akik már a kezdetektől fogva jelen voltak.
Nem vagyok tehát maradéktalanul elégedett, mégis úgy gondolom, hogy minden együtt a Gengszterkorzó napjaink egyik legjobb sorozata, amit négy évad után is bátran ajánlok mindenkinek, akinek egy picit is megemelkedik a pulzusa egy Tommy gun láttán.
