A General Electric korábbi vezérigazgatójának, Jack Welch-nek szabados megfogalmazása szerint „a hierarchia egy olyan szervezet, amelynek arca a vezérigazgató, segge pedig a fogyasztó felé néz”. Habár a multinacionális cég vezére főként a vállalati szférára gondolt, a gondolatmenete talán minden piramisszerű szervezetre igaz, alkalmazható a cégeken túl a politikai pártokra, és magára a társadalomra is. A hagyományos intézményeink felülről vezéreltek, a kormányok mondják meg, hogy merre forduljon egy ország hajója, a pártok vezetői fogalmazzák meg a stratégiákat, és a vállalatok vezetői mondják meg, hogy nyíljon-e egy új telephely, vagy sem. Az egyéni érdekek nehezen tudnak a felszínre törni, pláne ha a hierarchia aljáról indulnak ki.
Mindenki potenciális forradalmár
A társadalmakra ugyanez igaz, ahol korábban az egyének érdekérvényesítése nem volt egyszerű, nem tudták a hangjukat, véleményüket a nagyközönség elé tárni. A tradicionális média szűrte az információkat, így sok téma egyáltalán nem kerülhetett felszínre. A status quo mindaddig fennállt, amíg nem jött az internet, biztosítva az információk szabad áramlását. Ráadásul mindezt magasabb szintre helyezték a közösségi oldalak, hirtelen mindenki tartalom-előállítóvá vált. Míg korábban az egyéni érdekek tömegekhez való eljuttatása csak a sajtón keresztül volt megoldható, ma már percek alatt fel lehet tölteni egy blogbejegyzést, illetve a Facebookon pár klikkel egy világmegváltó mozgalom indítható. Nemcsak egy szervezet vezetője uralja ezt a hatalmat, hanem mindenki, bárkinek lehet olyan gondolata, tapasztalata, amely mögé tömegek képesek beállni. Így indult például az egyiptomi forradalom is.
A közösségi oldalak segítségével nagyon rövid idő alatt erős mozgalmak jöhetnek létre, olyanok, amelyek a politikusokat is lépésre ösztönzik, mivel a Facebook, a Twitter, a Tumblr hangot adott a népnek. A modern demonstrációk szervezői ezért mind használják ezen eszközöket, Facebookon szervezik meg az adott eseményt, Twitteren tudósítanak, Tumblren pedig megosztják a gondolataikat. Ez egy olyan fegyver, amelyre a hagyományos struktúrák nehezen tudnak reagálni.
A megszokott nem működik
A márciusi ifjak, ha ma élnének, akkor vélhetően egy Facebook-csoportot alakítanának Táncsics szabadon bocsátásáért, a közösségi médiában tennének közzé a 12 pontot, Petőfi pedig talán a YouTube-ra töltené fel a Nemzeti dalt.
Nem lehet e csoportokat elhallgattatni, vagy tárgyalni velük. A Wall Street-ellenes mozgalomnál például nincs egy személy, aki vezetőként megnevezhető, sőt céljuk sincs, csak azt tudják, hogy nem tetszik nekik a pénzügyi rendszer. A jelenlegi hatalmak számára az a gond, hogy egyéni érdeknek már nem kell megmásznia a szervezeti piramisokat, ugyanis egy kattintással átugorja a legnagyobb hegyet is, így a képviseleti demokráciák átalakulhatnak, mivel egy csapásra minden egyén fontossá vált, tehát bárki képes tömegekhez eljutni egy országos, netán globális társadalmi cselekvést generálva. Persze a teljesen szabad információáramlás azt is jelenti, hogy a dezinformáció is szabadon terjedhet (lásd a West Balkán esetét), ekkor csak a közösségi kontrollban lehet megbízni.
Segítség a károsultaknak
Hazánkban egy Facebook-csoport elsőként tavaly tudott politikai döntést kiharcolni, miután a „Mondjuk le az augusztus 20-i tűzijáték élményéről az árvízkárosultak javára” közösség néhány nap alatt több mint 200 ezer fősre duzzadt. A kezdeményezést felkapta a média, így végül a kormány úgy döntött, hogy Budapesten megkurtítja a tűzijáték költségvetését, Kecskemét, Miskolc, Győr és például Békéscsaba önkormányzata pedig egyáltalán nem is rendezte meg azt. Az önkéntesség városról városra terjedt, sok helyen igyekeztek kedvezni a facebookos közösségnek.
Facebook-forradalom
Az arab tavasz megmutatta a közösségi oldalak erejét. Az események közül kimagaslanak az egyiptomi események, ahol a Facebook olyan kiemelt szerepet kapott, hogy rövid időre a még az internetet is elsötétítették az országban. A történet azzal kezdődött, hogy egy 28 éves bloggert, Khales Saidot olyan brutálisan megverték a rendőrök, hogy belehalt a sérüléseibe. Az emlékére létrehozott Facebook-oldal – „Mi vagyunk Khales Said” – hamar az egyiptomi hatóságok jogsértéseinek gyűjtőhelye lett. A csoportot több százezer ember kereste fel, üzemeltetője pedig végül utcára hívta a követőit, amely felhívásra 90 ezren válaszoltak.
A szaúdi nők hangja
Szaúd-Arábiában jelenleg a törvények nem engedélyezik a nők számára az autóvezetést. A Women2Drive mozgalom ezen kíván változtatni, amely akkor kapott nagyobb sajtóvisszhangot, amikor annak egyik kulcsszereplőjét letartoztatták egy YouTube-ra feltöltött videó miatt. Az érdekérvényesítés ezt követően a Facebookon és a Twitteren folytatódott, a csoport tagjai közül pedig sokan a tiltás ellenére is a volán mögé ültek. További letartoztatásokról nem tudni, annak ellenére, hogy a szaúdi hatalom a mai napig sem változtatott a törvényen, pedig több amerikai képviselő is az ügy mellé állt.
Zavargások eszköze
A nyári londoni zavargások során bebizonyosodott, hogy a közösségi oldalakat nemcsak jó ügy érdekében lehet használni, ugyanis a randalírozók a különböző akciók szervezése során aktívan használták a Twittert és a RIM azonnali üzenetküldő szolgáltatását, míg a nyugodt állampolgárok főként a Facebookon és a Tumblren szervezkedtek. A blogszolgáltatáson próbálták lebuktatni a fosztogatókat, míg Mark Zuckerberg oldalán pár hét alatt hatalmas tömegeket mozgatott meg a „takarítsuk fel” mozgalom.
Valóságshow-ból képviselő
A világ legnagyobb angol nyelvű napilapja, a Time of India egy valóságshow-t indított a lap hasábjain, ahol olyan közügyek iránt érdeklődő személyeket kerestek, akik mögé tömegek képesek beállni. A játék olyannyira jól sikerült, hogy a győztes egy valódi tömegbázist generált maga köré. A publicitásnak köszönhetően később a törvényhozásba is bekerült, mivel bebizonyosodott, hogy egy olyan emberről van szó, akinek az indiaiak hisznek.
A 99 százalék
A „Foglaljuk el a Wall Streetet” mozgalom gyökerei Spanyolországba nyúlnak vissza, illetve szervezői a tavaszi egyiptomi forradalmat is mintául vették. Az immár minden kontinensre kiterjedő bankellenes mozgalom egyáltalán nem szervezet, és vezetői sincsenek. Az egyes események szeparáltan, a közösségi oldalakon szerveződnek, azaz egy hálózatról van szó. A Facebookon és a Twitteren terjednek a helyszínek, Tumblren osztják meg a szimpatizánsok a gondolataikat, illetve a Foursquare-en csekkolnak be egy elfoglalásra. Az occupationalist.org oldalon mindez jól követhető.
„Mi nem képviselünk senkit”
A „millás” Facebook-csoport nem egészen egy évvel ezelőtt alakult, és ma már komoly tömegeket képes megmozgatni. A közösségi oldalak szervezőereje hazánkban is megmutatkozott, ahol az elégedetlenek hangot tudnak adni nem tetszésüknek, megkerülve a hagyományos csatornákat. Juhász Péterrel, a csoport elindítójával beszélgettünk. (Az interjú még november végén készült és a decemberi PC World magazinban jelent meg, így lehet, hogy egyes információi már elavultak).
Miért és pontosan mikor alakult meg az „Egymillióan a magyar sajtószabadságért” Facebook-csoport?
A tavaly december 20-i első szabad sajtótüntetés szervezésében személyesen segédkeztem. Az eseményen sajnos kevesen voltak, így többen is megkerestek azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne több emberhez eljutni. Korábban már nagyon sok civil szervezetnek segítettem a kommunikációban, akkor még szervezeti szintben gondolkodtam. Volt, hogy negyven-ötven aktivistával hónapokon át arról beszélgettünk, hogy miként lehetne meghatározni a közös ügyeket, így egy tömegbázist generálva. Később azonban rájöttem, hogy rosszul gondolkodtam, mivel egyszerűbb elsőként egy tömegbázist generálni azokból, akik érdeklődnek a közügyek iránt, és ha elég nagyszámú tömeget érünk el, akkor abból maguktól kinőhetnek különböző ügyek. December 22-én ezen elgondolás alapján hoztam létre a csoportot, akkor még 20 ezer követővel is kiegyeztem volna. Mára több mint 90 ezer ember like-olt minket.
A többes szám pontosan mennyi személyt jelöl?
Körülbelül 50 ember van, aki már lassan egy éve stabilan dolgozik a csoport sikeréért, minden esetben konszenzusos döntéssel, ezenfelül legalább már 200-300 személy volt, aki önkéntesként megjelent nálunk. Nincs semmilyen szervezeti hátterünk. Szakemberek vannak, akik az adott területekért felelnek, így tudunk professzionális dolgokkal előállni. Az oldal szerkesztését egy ideje én például már nem gyakorlom, egy ötfős szerkesztőbizottság végzi a megosztásokat, igazából mindig a háttérben voltam. Ez a helyzet csak mostanság változott meg, ugyanis a tüntetés után nagyon sokan le akarták nyúlni a sikereinket. Megjelent sok csoport, amely azt állította, hogy ő képviseli a tüntetés résztvevőit, pedig mi nem képviselünk senkit, azt akarjuk, hogy mindenki magát képviselje. Sok érdek a pártok felé akarta eltolni a csoportot, szétzilálva minket. Kellett tehát egy erőteljes kommunikáció, és én voltam a leghitelesebb pont, mivel én indítottam el a csoportot, tehát nálam hitelesebben senki sem tud arról beszélni.
Ezek szerint senkit sem akarnak képviselni?
Már az első megosztott közleményben elmondtuk, hogy teret akarunk adni olyan információknak, amelyek az elnyomott sajtó miatt nem jutnak el az emberekhez. Ma már a sajtószabadságon túl az állampolgári érdekérvényesítés kultúráját próbálunk erősíteni. Nem gondoljuk, hogy a 90 ezer követőnket képviseljük, vagy bármiben is közösek lennénk. Mindenki képviselje saját magát! A demokráciának nem arról kell szólnia, hogy négyévente elmegyünk szavazni, valakire leadva az ikszet, hanem erről sokkal többről van szó. A pártok képviselnek minket, amelyek munkáját ellenőriznünk kell, és ha nem tetszik valami, akkor igenis szót kell emelnünk ellene.
Ez egy klasszikus ellenzéki szerepkör.
Nem. Az ellenzéknek az lenne a szerepe, hogy a hatalomgyakorlásban ellenpólust képviseljen, azaz a törvényalkotás folyamán megjelenjen az ellenvélemény. Amiről én beszélek, az az öntudatos állampolgár, aki azt mondja, hogy teljesen mindegy, hogy az ellenzék és a kormány mit csinál, ő kontrollt gyakorol a ténykedésük felett. Ha például alkotmányozni kezd egy párt, amelyre nem kapott felhatalmazást, akkor ki kell állni, és mondani, hogy én nem ezért juttattalak hatalomra téged. A tudatos polgár igazából azt mondja, hogy számon kérem azért, amiért beküldtem.
A közösségi oldalak segíthetnek a számonkérésben?
Tény, hogy sokkal hatékonyabbá tették a kommunikációt, annak ellenére, hogy anno a szamizdat is teljesen jól működött. Ezen oldalak által olyan szervezőerő van a civilek kezében, amelyről álmodni sem mertek volna 10 évvel ezelőtt. Nemcsak hatékonyabban tudjuk elérni egymást, hanem a szervezésben is komoly segítséget jelentenek. Régóta vagyok civil. 5 évvel ezelőtt egy tüntetés szervezésénél még plakátozni kellett a városban és egyéb módon hirdetni azt. Emiatt mindig hezitáltam, hogy vajon elköltök-e arra félmillió forintot, vagy sem. Ma már ez nincs, így könnyebb egy tüntetést szervezni, persze ezenfelül azért még vannak költségek. Egy kis tüntetésnek is egymillió forint körül van a költségvetése. A Millás mozgalom egyébként olyan, mint egy gyufa, amit sok mindenre lehet használni. Az a fontos, hogy mi a civil társadalom érdekében használjuk, és ezt az eszközt ajánljuk ki a többi civil szervezetnek. Van egy csoport, amely gulyást, a másik rántott húst akar készíteni, de mindenképpen kell hozzá tűz. Mi egy üzenetet 90 ezer emberhez tudunk elosztani, de egy jobb tartalommal – a megosztásokon keresztül – 250 ezer emberhez tudunk eljutni. Ez a szám nagyon magas, csak kevés médium tudja hozni megjelenésben.
Nehéz lesz az ernyőszervezet vádat elhárítani.
Minket nem zavar, hiszen nincs szervezet. A szervezetek egyébként már léteznek, csak nagyon gyenge a hangjuk, mert szembemennek a kormánnyal, emellett nagyon sokan két dologgal vannak elfoglalva. A hiteles szervezetekről beszélek és nem azokról, amelyek pénzért bedolgoznak az államnak. Saját létfenntartásukkal vannak elfoglalva, és csak ezután jön a képviselt területük, ahol minden esetben ellenállásba ütköznek. A mostani kormányzat már félvállról veszi, hogy mi van. Ma már közhely, hogy a Fidesz kormány a társadalmi egyeztetéseket minden esetben kihagyja, legyen például a közös minimum, hogy képviselői indítvánnyal alkotmányt ne lehessen módosítani. A konkrét ügyekkel pedig azok foglalkozzanak, akik annak a tudói.
Világszinten van hasonló szerveződésre példa?
Ott, ahol a demokrácia jól működik, erre nincs szükség. Nem kell erre Facebook-csoport. Mi viszont a 40 év kommunizmus után megkaptuk ezt a berendezkedést, amely azóta sem változott. Külső féltől várjuk a megváltást, és az államot kérjük számon, pedig mi magunk is tehetünk a közösségünkért, sőt kell is tennünk. Azt szeretnénk, ha megjelenik egy hír valóban független médiában arról, hogy valaki korrupt, akkor arra azonnal legyen reakció is. Mi ezt a mentalitást próbáljuk elültetni. Ezen értelemben a pártok felett akarunk működni, azok kontrolljaként. Amit csinálunk, az nem pártellenség, nem politikusellenesség, sőt kifejezetten támogatjuk ezt. A negyedik köztársaságot a szívünk csücskének tekintjük, mivel ők kinőttek e mozgalom ágyán. Ettől függetlenül lehet, hogy nem rájuk fogunk szavazni, ha nem minket képviselnek.
Apropó, hazai sajtó – lehetett már hallani politikai támadásokról, gondolok itt a Molnár Csaba-interjúra.
Az semmi sem volt, a közszolgálati médiából ennél sokkal durvább vádak is jöttek, ott állandóan úgy hivatkoznak rám, hogy én vagyok az, aki drogot ad a gyermekeknek. Már megszoktam. Szinte kizárólag a hatalommal megyek szembe, például amikor tüntetés volt, a közszolgálati média nem szólaltatott meg, utólag volt egy rövidhír a Híradóban a tüntetésről. Egy beszélgető műsorba, egy reggeli műsorba sem hívtak. Amikor ellenben kijött a Molnár Csaba-interjú, felhívott a Hír TV, a Lánchíd rádió, hogy reagáljak egy rosszul sikerült cikkre.
A pártalapítás gondolata már felmerült?
Ez pontosan egy dezinformáció. Mind a kormány, mind a pártok ellenérdekeltek abban, hogy itthon egy alulról szerveződő civil kezdeményezés erős legyen. Ez veszélyezteti a jelenlegi helyzetüket, mivel az emberek még mindig tőlük várják a megoldást. Édesmindegy, hogy kormányon vannak, vagy nem, ez a mentalitás a rendszerváltás óta tetten érhető. Volt ennél már durvább is: megcsinálják a saját kis civil szervezeteiket, és azt mondják, hogy velük hajlandók egyeztetni. Gyakran hallom egyébként liberális körökből, hogy pártot kellene alapítanunk, ekkor mindig visszakérdezek: igen, és akkor ti is legalizálnátok? Erre mindig visszahőkölnek. A lényeg az, hogy nem lehet mindenben egyetérteni, de ettől függetlenül lehet együtt dolgozni. Vannak olyan közös pontok, amelyekben jobb- és baloldaltól függetlenül meg kellene, hogy állapodjunk.
Hova fejlődhet még ez a Facebook-csoport?
Eljutottunk arra a pontra, hogy le kell ülnünk, megbeszélni a saját stratégiánkat. Hamarosan lesz egy egész napos megbeszélésünk, ahol hosszútávon meg akarjuk határozni magunkat. Van egy olyan médiánk, amelynek nagyon nagy elérése van, ezt látjuk. Most elkezdtünk két projekten dolgozni. Az egyik az alternatív köztársasági elnökválasztás. Nem akarjuk lejáratni Schmitt Pált, vagy kettéválasztani az országot, hanem egy olyan embert keresünk, aki képes megtestesíteni az egységet. Sőt, nem csak ezt az egyet keressük, hanem azt a másik tízet is, akikben megláthatnak az emberek valamit, és összeállhatnak egy csoporttá. A másik projektünkben meg akarjuk teremteni a szabad sajtót. Saját gyártású híreket foguk írni a követőink által megosztott információk alapján. Ez persze komoly munkát igényel, amit oknyomozó újságírókra akarunk bízni. Erre a munkára egy átlagembernek nincs ideje, illetve nincs szakértelme hozzá. Mi segítünk, ám ehhez persze támogatókra is lesz szükségünk. Lehet, hogy ezzel a lépéssel állítjuk fel a valódi közszolgálati médiát.
A támogatás ingoványos terület a politikában.
Ez világos. Elég nagy a tapasztalatom e téren, de biztos, hogy ritka az, hogy valaki támogatni akarna. Jobb országokban a közszolgálatért az emberek befizetik az 500 forintjukat és azért cserébe nézhetik a BBC-t. Az emberek talán megértik, hogy ezért az 500 forintért lehet fizetni azokat az újságírókat, akik nekik dolgoznak. Mikrofizetésben gondolkodunk, mivel így az írók függetlenek tudnak maradni, nem úgy, mint általában a magyar sajtóban, ahol gyakran leszól a tulajdonos. Persze van felelősség, hogy elindítottunk valamit, de ez nem egy piramis, hanem egy 200 fős mátrix, amely folyamatosan bővül. A vezér nem levadászható. Én vállalom a Kendermag Egyesület-es múltamat, és ha emiatt elüldöznek, akkor is ott marad a 49 másik ember. Nincs senki, aki erősebb lenne a többinél.
Volt már olyan politikai döntés, amelyre volt a csoportnak ráhatása?
A tüntetésnél szerintem komoly eredmény volt az, hogy a Fidesz lefújta a gyűlését. Akkor egyértelműen erőt mutattunk. Ez egyébként lassú fejlődés, nem 4–5 évben, választási ciklusokban gondolkodunk, hanem 30–35 évben. Én személyesen a gyermekeim jövőjéért aggódom.
