A magántulajdon fogalmának létezése óta teljesen megszokott, hogy az emberek a nem szükséges vagyontárgyaikat elcserélhetik valami számukra hasznosabbra. Ezzel a több ezer éves koncepcióval egészen az utóbbi évekig önmagában senkinek sem akadt hatalmas problémája, lévén az eladott holmik megfogható tárgyak voltak. Ha egyszer végbement az üzlet, akkor a javak fizikailag gazdát cseréltek.
A változást az informatika fejlődése hozta magával: egyre több tartalmat vásárolunk digitálisan, Magyarországon egyelőre főként csak zenét és szoftvereket. Ugyan ezek fizikailag nem a megszokott vagyontárgyak, azonban elméletben ugyanúgy a tulajdonunkat képezik, mintha optikai adathordozón lettek volna megvéve. Egy megunt zenei CD eladása hétköznapi dolog, de mi van akkor, ha a korábban megvett digitális albumon kívánunk túladni? Ez törvényileg jelenleg szürke zóna, noha egyes boltok licencszerződése tiltja (sőt: technikailag nem engedi) a megvásárolt dalok tulajdonjogának átruházását.
Idén januárban az Európai Unió Bizottsága nyílt vitát kezdeményezett a témában, sejthetően a jogvédők nincsenek eldőlve az másodkézből származó eladás legalizálásának ötletétől. Ez érthető lenne azt figyelembe véve, hogy a digitális zenék eladásakor nem ellenőrizhető az eladó kópiájának törlése. A rendszerrel könnyen vissza lehetne élni, amely valóban árthatna a zeneiparnak.
Éppen ezért is meglepő, hogy a hangosan tiltakozó IFPI (International Federation of the Phonographic Industry) nemzetközi zenei jogvédő szervezet nem erre építette az ellenérvelését, helyette három indokot hoztak fel az utólagos digitális eladások illegálissá nyilvánítása mellett: egyrészt a digitális zenék minősége nem romlik az adathordozóval való rossz bánásmód vagy elhasználódás miatt, másrészt az eladás során az eredeti kópia helyett annak másolata cserél gazdát, harmadrészt pedig a hagyományos adathordozón lévő „használt” zenék megvásárlásához el kell utazni egy boltba.
Az első érv szimplán cinikus, a második alapján a jogvédőknek fogalmuk sincs a digitális zeneterjesztés technikai működéséről (az általuk vizionált „mester” kópia csak a digitális bolt szerverén létezik, a zenét megvásárolt első tulajdonos ennek már alapvetően a másolatát töltötte le), a harmadik érv alapján pedig a jogvédők még nem hallottak az online apróhirdetéses portálokról.
Az IFPI véleménye röviden összefoglalva az, hogy a digitális zenék utólagos eladását azért kellene illegálissá nyilvánítani, mert túl könnyű lenne eladni azokat, így árthatnának a zeneiparnak. A Universal zenekiadó az ügy kapcsán egyébként kerek-perec kifejtette, hogy a másodkézből származó kópiák közvetlenül versenyeznének a digitális boltokban megvásárolható másolatokkal, így nem szeretnének ilyesmit legalizáltatni.
Végszóként megemlítendő, hogy az Egyesült Királyság kormánya is hozzászólt a témához, a sok esetben nem túl haladó nézetekkel rendelkező honatyák szerint a digitális tartalmak eladása elméletileg teljesen rendben van, amennyiben az üzlet nyélbeütése után az eladó véglegesen törli a saját példányát a tartalomból.
(Forrás: TorrentFreak | Fotó: Michael)
