Ha az ember Milánót, Glasgow-t vagy éppen Párizst szeretné a cég rendkívül népszerű, ingyenes térképszolgáltatásán, a Google Maps-en bejárni az úgynevezett Street View nézetből, megteheti. Néhány kattintással virtuálisan sétálhat a Champs-Élysées-n, átautózhat a Westminster hídon, Barcelona belvárosán. Budapesten ezt nem fogja megtenni belátható időn belül, mivel a magyar adatvédelmi biztos – annak ellenére, hogy a Google szakemberei már tavaly nyáron felvették a kapcsolatot az itthoni hatóságokkal az egyeztetés végett – tett egy homályos nyilatkozatot: „Nem eldöntött kérdés, hogy a Google Street View jogszerűtlen-e.”
A Google pedig a lehető legegyszerűbben kezelte a dolgot: ha a magyarok nem akarják, hogy az internetező világ Budapesten sétálgasson, akkor nem fog. Vannak még szép országok és városok a környéken, mi, magyarok legfeljebb kimaradunk valami jóból. Zárójelben jegyezném meg, hogy az azért furcsa, hogy a Google autói nyugatról keletre haladva egyre gyarapodó számban találkoznak a hatóságok ellenállásával.
A dolog persze nem ilyen egyszerű. Először is szögezzük le, hogy az elutasítást követően a világcég, rendkívül rokonszenves hozzáállásról téve tanúbizonyságot, mindössze annyit nyilatkozott, hogy nagyon szívesen tárgyalnak a magyar hatóságokkal a projekt folytatásáról, és csak ideiglenesen állították le száguldó fekete fotómasináikat. Másrészt adatvédelmi aggályokat nemcsak Magyarországon fogalmaztak meg a projekttel kapcsolatban, hanem a világ számos országában is: Japánban a kerítések fölé magasodó kameraállvány okozott gondot, Angliában pedig egy kis település fizikailag akadályozta meg, hogy a Google autói átlépjék a közigazgatási határt – ők jobbnak látták kimaradni ebből.
Az emberben azonban felmerül a kérdés: ezúttal mitől félünk? A repülőtéren, a bankfiókokban, a bankautomaták fölött, sőt a sarki boltban is ott lapulnak a pásztázó robotszemek, amelyek mögött általunk ismeretlen emberek figyelik, és hetekre, hónapokra archiválják minden mozdulatunkat. Teljesen természetesnek vesszük azt, hogy turisták fotózzák Budapestet, videokamerák, mobiltelefonba épített kép- és hangfelvevők dolgoznak fényképek millióit készítve naponta, és ezek bármelyikén elutazhat akár a mi lenyomatunk is portugál vagy belga hátizsákban. Pedig azokból senki nem törli ki az arcunkat és az autónk rendszámát, ellentétben a Google automatikus rendszerével.
A történetnek külön szépsége, hogy az adatvédelmi biztosunk (és egyébként az Európai Unió által létrehívott, kifejezetten ezzel a problémával foglalkozó munkacsoport) alapvető problémája még csak nem is az, hogy az utcán sétafikáló állampolgár esetleg mégis azonosítható marad a képeken. Tehát nem az a gond, hogy én mint állampolgár felismerhető lehetek a ruházatom vagy a hajviseletem alapján, ahogy éppen egy kaszinóba lépek be, vagy annál a zöldségesnél vásárolok, amelynél a feleségem megtiltotta. Nem. A baj szerintük az, hogy a Google technikai okokból kénytelen megőrizni az utcákról készült képek eredetijét arra az esetre, ha az utcaképek generálását végző szoftver valamilyen hibát vétene. Remek. Elképzelem, amint a Google mérnökei az archívumból szemezgetve a Soroksári úton sétáló asszonyság arcáról próbálják leolvasni a személyes adatait, hogy aztán a címére személyre szóló sapkahirdetéseket és az öltözködési stílusához passzoló ruhaüzletek reklámjait küldözgessék el.
Egyébként is: szégyellünk kimenni az utcára, ahol amúgy is bárki láthat bennünket, aki arra jár? Ha nem, akkor miért szégyellnénk magunkat egy Dél-Koreából Budapestet böngésző illető előtt? Mi a racionális indoka annak a feltételezésnek, amely szerint ez a projekt bárkinek is árt, és ami miatt megérné nekünk, magyaroknak kimaradni (vagy késve bekerülni) egy ilyen pompás szolgáltatásból, amiért a magyar adófizetőknek kivételesen még fizetniük sem kell. Észre kellene vennünk, hogy a virtuális világban jelen lenni ma már legalább olyan fontos, mint nagykövetségeket nyitni idegen országokban. A technikai fejlődéssel lépést tartani pedig ott kezdődik, hogy legalább azon lehetőségek elé nem gördítünk felesleges akadályokat, amelyeket tálcán kínálnak nekünk.
