A „webkettőpontnulla” őrület fő ütőerét a közösségi oldalak mellett a blogok képezik, ami önmagában nem rossz ötlet, de szerintem a bloggerek (tehát mindenki, aki valamilyen blogon publikál) átestek a ló túloldalára. Való igaz, hogy az internet mindenkié és ebből adódóan mindenkinek joga van publikálni szinte bármilyen anyagot, de a probléma fő forrása, hogy a bloggerek egy része nem más, mint átlagos „megmondóember” – tudják, az a tudálékos fajta, akit már az iskolában is kiközösítettek emiatt. Náluk már csak a „csakazértis hozzászólók” rosszabbak: közöttük még több olyan ember akad, akik a gép mögé bújva osztják az észt, mert éppen nincs jobb dolguk vagy éppen munkájuk. Az interneten továbbra is arc és hang nélkül le lehet írni bármit, sértegetni a többi hozzászólót, ez pedig megöli a közösséget és a végén csak az „alja nép” marad.
A minap is történt pár olyan esemény, ami végképp kicsapta a biztosítékot és arra késztetett, hogy átgondoljam a web 2.0 megjelenése okozta hatásokat és megerősítsem magamban a fogadalmam, hogy soha többé nem írok hozzászólást egyetlen blogra sem. Példának okáért a T-Mobile december eleji félnapos leállása, illetve a gépjárművek vizsgáztatásának szigorításával kapcsolatos hírek ihlettek meg néhány bloggert, akik egyébként ritkán látott vagy hallott oldalakon szoktak publikálni. Elolvasva a bejegyzéseket rádöbbentem, hogy a legtöbben nem csinálnak mást, mint a saját oldalukra kiteszik a hír valamilyen deformált, néha pedig burkoltan saját véleménnyel is átitatott változatát, csupán azért, hogy feszültséget generálva a hozzászólók újfent virtuálisan egymás torkának eshessenek. A blogger pedig csak röhög, hiszen minden hozzászólás növeli a kattintások számát, ami jó reklám az oldalnak. Aki pedig örömkönnyeket hullajtva vígad, az végső soron az üzemeltető, hiszen a legtöbb pénzt ő rakja majd zsebre a gigászi mennyiségű kattintásból adódó reklámbevételből.
Az üzleti modell zseniális, de csak azért, mert a hirdetők nem látnak tovább a számoknál. Úgy tűnik nem jöttek még rá, hogy egy ilyen oldalon a kattintások száma nem jelent az égadta világon semmit, mert a legtöbben csak azért járnak vissza, hogy a vérben forgó szemekkel lecsapjanak az egyébként normális hangnemben „kommentelőkre”. Márpedig ezeket a frusztrált embereket nem érdeklik a hirdetések, sőt, a fel-felbukkanó reklám nekik csak olaj a tűzre. Hogy milyen oknál fogva teszik ezt, arra is van ötletem: nyilván nem tudják másképp levezetni a napközben összegyűlt feszültséget, vagy csak szimplán unatkoznak, netán az életben nem túl sikeresek és arc nélkül királynak érezhetik magukat.
Persze vannak ügyes bloggerek, jó és hasznos blogok, nem is kevés - ezeknek már önálló weboldalként kéne működniük. Ám a kész keretrendszer és szerkesztőfelület csábító, nem igényel különösebb programozói tudást, használata kényelmes, nem utolsó sorban ingyen van, ezért inkább blogként üzemelnek. És pont ez az, ami segíti a "megmondóblogok", "osztófórumok" megszületését és szaporodását is.
Tovább gondolva ezeket a dolgokat rájöttem, hogy a blogot ma már nem csak arra használják, amire kitalálták. Bárki, bármikor és bármilyen témában indíthat oldalt, de a legidegesítőbb mégis az, amikor egy adott témát körülölelő blogon (például közlekedéssel kapcsolatos oldalon) minden piti ügy és korábban már többször felbukkanó téma is megér egy új fejezetet, tehát „postot”, ahol aztán megy az újra fellángoló agresszív okoskodás a hozzászólásokban.
Annak idején, amikor a blogolás berobbant a köztudatba mindenki azt jósolta, hogy vége az újságírásnak, mert majd az interneten ingyen fog dőlni az információ. Valóban dől, csak éppen a minősége és hitelessége erősen megkérdőjelezhető. Sőt, a híroldalak többsége is kezdi felvenni a bulváros-blogos stílust, ami több kattintást generál, de valahol mégis átverve érzi magát az ember, hiszen nem azt kapja, amit a cím sugall. Megkérdőjelezhető a stílus is, hiszen a helyben kialakuló és helyi szokásokra szocializálódott közösség gyakran felvesz olyan kifejezéseket, amiket a bejegyzésekben is szívesen emlegetnek – mert azt hiszik, hogy vicces – , de egy-egy új olvasó nem tud ezekkel mit kezdeni. Hogy mit lehet ez ellen tenni? Semmit! Mint minden őrület, ez is elmúlik egyszer és csak remélni tudom, hogy valami értelmesebb jön helyette.
