Fő kérdés az, hogy megelégszünk-e a DVD -lejátszóktól megszokott, standard képfelbontással, vagy nagy felbontású, HD Ready, esetleg full HD-televízióval rendelkezünk és ennek megfelelő minőségű tartalmakat szeretnénk lejátszani? A standard felbontás a legjobbat hozza ki a hagyományos, képcsöves televíziókból és ugyan semmit sem adnak ingyen, de ebben a kategóriában olcsó lejátszók kaphatók. Emellett a standard minőség nem terheli nagy mértékben az otthoni hálózatot sem. Mára kiforrottnak mondható a különféle DVD-minőségszintű formátumok támogatása is, gyakorlatilag minden kliens képes Xvid, esetleg DivX mozikat lejátszani.
HD és lehetőleg HDMI 1.3
A HD előnyei nyilvánvalók: akár négyszeres részletességgel jelennek meg a teljes HD-minőségű felvételek, egy nagyságrenddel „jobb a kép”, az összhatás pedig sokkal erőteljesebb, ha a tévé, illetve monitor mérete és minősége megfelelő. Megtehetjük, hogy HD-megjelenítő hiányában, de a jövőbeni beszerzés reményében választunk HD-lejátszásra alkalmas készüléket. Ez esetben meglesz az az előnyünk, hogy normál felbontásban ugyan, de lejátszhatjuk a HD-tartalmakat is. Ha már HD, mindenképpen válasszunk olyan modellt, amelyet felszereltek HDMI 1.3 szabványú csatlakozással, ez az új televíziókészülékek mindegyikén megtalálható és számos monitor is tartalmazza. Így nemcsak a minőségi képátvitel és egyszerű, egykábeles összeköttetés biztosított, hanem a HD-anyagokhoz kódolt DTS HD-HR, DTS HD-MA, Dolby Digital Plus vagy Dolby TrueHD hang továbbítása is.
Fontos a HDMI 1.3 kompatibilis kimenet: képünkön a Popcorn Hour NMT-A110
Sok olyan lejátszón megtalálható a HDMI-csatlakozás pusztán kényelmi okokból, vagyis megléte nem garancia a HD-videoanyagok lejátszására. Nézzünk utána a készülék specifikációiban, hogy milyen formátumokat támogat az illető készülék és azt sem árt feltérképezni, hogy milyen lapkakészlet biztosítja a dekódolást (a Sigma Designs SMP8635 például méltán népszerű darab). A lapkakészleten múlik, hogy a készülék képes-e elbánni a legerőteljesebb, modern kódolásokkal, mint például az egyre népszerűbb MKV (Matroska) és hozzá kapcsolódó, illetve a Blu-ray anyagokban általában alkalmazott H.264. H.264-dekódolásra lesz szükségünk akkor is, ha memóriakártyás vagy merevlemezes HD-videokamerával készült (AVCHD) felvételeinket szeretnénk a tévén viszontlátni. Sok kamera MOV, MP4, MTS, M2TS vagy RMP4 kiterjesztést alkalmaz, ennek ismeretével sem dicsekedhet minden lejátszó.
Vegyük figyelembe, hogy nagyon sok ilyen készülék rendelkezik kiterjedt hangtámogatással (az MP3 ismerete általános jellemző), ám beépített kijelző híján nem használhatók kényelmesen mint zenelejátszó, erre a célra jobb külön masinát beszerezni.
Minden médialejátszó képes zenei fájlokból hangot csikarni,
de az igazi médialejátszók - mint képünkön a Logitech Squeezebox Boom -
külön kategóriában indulnak
Wi-Fi vagy vezeték?
Kényelmes Wi-Fi-csatlakozású modellt választani, hiszen így elkerülhető a kábelezés. HD-tartalom üzembiztos átviteléhez a jelenleg elérhető leggyorsabb, 802.11n-es rendszerű hálózatra lesz szükség, a régebbi 802.11g hálózatok nem minden esetben képesek helytállni. A hagyományos, vezetékes Ethernet ebből a szempontból stabilabbnak mondható. Több lejátszó és NAS támogatja a gigabites vezetékes hálózatokat, de ez a gyakorlatban nem feltétlenül jelent átütő teljesítménynövekedést állománymásoláskor sem.
Sok készülék lehetővé teszi, hogy utólag bővítsük USB-s Wi-Fi-adapterrel, így nem feltétlenül kell csak emiatt később modellt váltanunk.
Merevlemez és adalékok
Sok lejátszó kiegészíthető merevlemezzel, vagy azt alapkiépítésben is tartalmazza. Egyes modellek csak ATA-meghajtókat fogadnak, így a bővítésnek gátat szab, hogy ezek egyre nehezebben beszerezhetők és a legnagyobb is csak 750 gigabájtos. Célszerűbb az akár 2 terabájtos méretben hozzáférhető SATA-rendszer alkalmazása. Nézzünk utána, hogy a készülékház kialakítása lehetővé teszi-e kis méretű, 2,5 hüvelykes meghajtók alkalmazását, ezek lényegesen halkabbak és kevesebb áramot fogyasztanak, kapacitásuk pedig egyre nagyobb.
Rendszerint egyetlen belső meghajtónak kínálnak helyet a bővíthető modellek is, de kapacitásukat az USB-kapuk révén kitolhatjuk külső meghajtókkal. Az USB megengedi flashmeghajtók csatlakoztatását is. A legtöbb merevlemezes modell lehetővé teszi, hogy egy USB-gazda aljzat révén úgy köthessük számítógépünkhöz, mint egy külső merevlemezt, így nem kell a viszonylag lassú hálózaton keresztül felmásolnunk a lejátszandó anyagokat.
Kevés modell tartalmaz optikai meghajtót, és csak most kezdenek megjelenni a Blu-ray lejátszóval integrált modellek. A plusz optikai lemezmeghajtó maga is többletköltség és akkora extra helyet igényel, hogy csak nagyobb drágább gépházba építhetik be a gyártók, illetve összeszerelők, ezért az ilyen lejátszók ára egyelőre kiemelkedően magas.
Hang, felirat és egyebek
Alapvető fontosságú az AVI állományok mellett gyakran megtalálható feliratfájlok (például SRT, SUB) támogatása, lehetőleg a magyar ékezetes karakterek ismeretével egyetemben. Ha rendelkezünk komplett házimozi erősítő- és hangrendszerrel, akkor annak hangdekóderét igénybe vehetjük a lejátszáshoz. Ha pusztán a tévé hangszóróira vagy egy közönséges sztereó erősítőre szeretnénk támaszkodni, akkor viszont lényeges, hogy a lejátszó lekeverje a modern, olykor nyolc csatornás hangsávokat kettőre. Sok modellből hiányzik a DTS és DTS HD, illetve újabb hangrendszerek ismerete, ezért ezeket legfeljebb megfelelő házimozi erősítőre képesek kijátszani, optikai vagy koax kábelen.
Számos kiegészítő szolgáltatással találkozhatunk még, úgymint komplett médiatár kezelése, beépített videofelvevő funkció. A fejlettebb modellek tartalmaznak tévétunert, vagy lehetővé teszik bizonyos USB-s tévévevő hardverek használatát.
