A nagyobb alaplapi partnergyártók túlhajtást elősegítő segédprogramjaival ismerkedhettünk meg a Tuningsuli előző két részében. Bár egyedi szoftverekről van szó, az egyes hardverelemek túlhúzása nagyrészt azonos módszer alapján történt. Alapvetően remekül működő programokról van szó, ám gyakorta előfordult, hogy az alkalmazások egyes részei fagyásba taszajtották tesztrendszerünket. Mi miatt szembesülhettünk efféle problémákkal? Nos, számos okot felsorolhatnánk a hanyagul megírt programkódtól kezdve magának a hardvernek a minőségéig, ám úgy gondoljuk, egy területen mindig lemaradásban lesznek ezek a gyári szoftverek.
Ennek oka pedig nem más, mint a gép agyának és lelkének számító processzor és lapkakészlet alapos ismerete. Míg az Asus és a Gigabyte úgymond második félként készíti fel hardvereit és szoftvereit az új lapkák és központi egységek fogadására, addig az Intel és az AMD komplett platformként képes megtervezni az eljövendő generációkat. Ez az összehangolt tervezési folyamat a szoftveres fejlesztés során is előnyös lehet, nem beszélve arról, hogy ha tuningra kerülne a sor, lehetőség van a platform egyes részeinek összefogására és aprólékos finomhangolására.
Az Intel évek óta alkalmazza ezt a technikát, bár az is igaz, hogy ezeket a szoftvereket kizárólag a saját készítésű alaplapjaihoz biztosítja a gyártó. A partnergyártók számára tehát marad például a AiSuite vagy az EasyTune 6 kifejlesztése, és reménykedhetnek abban, hogy használható tuningprogramot sikerül majd összehozniuk. A vérbeli túlhajtásnak egyébként csak nemrég fogott hozzá Intel, az operációs rendszer alól történő túlhajtás csak az X38-as Desktop Board alaplap megjelenésétől létezik igazán. Aki tehát frissen vásárolt Core 2-es processzorát szeretné tuningolgatni egy inteles alaplapban, jó mélyen bele kell nyúlnia a zsebébe, hiszen csak a csúcskészletek vannak szoftveresen is megtámogatva.
Az AMD-nél máshogy gondolkodnak. A négymagos Phenom processzorok és a 7-es lapkakészletcsalád bemutatkozásával egy új szemlélet lett úrrá a gyártón. A HD 3800-as grafikus kártyákkal megerősített platformhoz egy olyan szoftvert készítettek a fejlesztők, amellyel egy kezelőfelület alatt érhetjük el a különböző hardvereket, illetve ezek működését különféle módon szabályozhatjuk és kísérhetjük figyelemmel. Az OverDrive segédprogram remekül alkalmas tehát a Sempron, Athlon és Phenom CPU-k túlhúzására, továbbá használatával a Radeon grafikus kártyákból is újabb teljesítménycseppeket facsarhatunk ki. Mindemellett részletes információs paneleket és beállításokat kapunk, továbbá teljesítményt és stabilitást ellenőrző eljárások használatát is választhatjuk. Csak egy megfelelő alaplapra, központi egységre és egy grafikus kártyára lesz szükségünk, amelyek mindegyike anno az AMD tervezőasztalain vált valósággá.
Lényegében mindegy, milyen mai Windows rendszerre telepítjük fel az AMD OverDrive programját. A 64 bites rendszereken is hiba nélkül fut a program, a szoftveres tesztalapnak használt Windows Vista Ultimate SP1-nél nem tapasztaltunk abnormális működést. A program elindítása előtt érdemes felfrissíteni a meghajtókat, különösképp az alaplapot vezérlő eszközillesztőket.
A program főablakának tartalmát négy főmenüpont alapján váltogathatjuk. Az első rész egy komplett rendszerinformációs panel, amely a processzorral és a memóriákkal kapcsolatos adatokat listázza ki. A kezdők számára már ez is igen részletes lista, ám aki mélyebbre kíván ásni, az faszerkezetű struktúrában is megnézheti a rendszerét alkotó hardverek paramétereit. A vizuális típusú felhasználók mindezt grafikus formában is láthatják, az egyszerű és könnyen átlátható lapkakészlet-diagram egyes részeire való kattintással pedig újra a részletes adatokhoz juthatunk.
A második fő pont az egyes komponensek állapotáról ad különféle visszajelzéseket. A központi egység mellett a grafikus mag és az alaplap figyelése is megoldott, a velük kapcsolatos összes mérhető érték megtekinthető és nyomon követhető. A CPU Status lapon természetesen mindig csak annyi oszlopot láthatunk, ahány magos a processzorunk. Az AMD OverDrive program első komolyabbnak nevezhető hibájára pont ezen az ártalmatlannak tűnő területen bukkantunk rá. A grafikus kártya ide illő adatai közül mondhatni egy se volt helyes, pedig egy referencia Radeon HD 4850-es vezérlőt kellett volna csak felismernie a programnak. Nem nagy tragédia, de így a másik két modul hitelessége is valamelyest megkérdőjelezhető.
Ezennel el is érkeztünk az AMD OverDrive lényegi részéhez. A túlhajtást végrehajtó felület - ahogy azt más szoftvereknél is láthattuk - két módot kínál fel a felhasználó számára. Az egyik kifejezetten a kezdők számára lehet hasznos (Novice Mode), ekkor ugyanis mindössze egy csúszka segítéségével növelhetjük az egész rendszer teljesítményét. A tízfokozatú sebességváltó húzogatásával azonban nem árt vigyázni, az egyes komponensekre lebontva ugyanis nem állíthatjuk az emelkedés mértékét. Ez azért jelentős probléma, mivel ekkor például a PCIe és a Hyper-Transport busz üzemfrekvenciája is növekedik. Előbbi elsősorban a grafikus kártya működésére van negatív hatással, míg utóbbi a rendszer egyéb komponenseit késztetheti instabil működésre, akár fagyásra.
Aki tehát nem óhajt kockáztatni, lépjen át a Preference menübe és a Performance Control Mode-ot állítsa Advanced Mode-ra. Ekkor az addig aktív egyszerű tuningfelület két részre válik, ahol a CPU-t és a memóriákat érintő tengernyi beállítást külön-külön változtathatjuk meg. Az üzemfrekvenciákat és a feszültségeket két oszlopban, túlhajtott és aktuális állapotukban láthatjuk. Minden egyes állításra reagál ez a monitorozó részleg, pontosan tudhatjuk, hogy egy csúszka eltolása mekkora növekedést is jelent valójában. A processzor szorzójának állítása magonként is történhet, tapasztalataink szerint azonban szerencsésebb egyszerre állítani az egyes magokhoz tartozó skálákat.
A normál - tehát nem Black Edition-ös - CPU-val rendelkező felhasználók csak lefele állíthatják ezeket az értékeket, így számukra a HT-busz órajelének emelése jelenti a fő tuningos lehetőséget. Ezzel azonban érdemes vigyázni, mivel sokkal több kockázatot rejt, mint kizárólag a processzor sebességhatárainak feszegetése.
Ami az egyes feszültségeket illeti, a biztonságos túlhajtáshoz egyedül a CPU-hoz tartozó sávot érdemes növelni. E művelet előtt természetesen nem árt, ha tisztában vagyunk az adható plusz feszültséggel, amely ismeretet leginkább más felhasználók fórumos bejegyzései alapján szerezhetünk meg. Jobb, ha megbarátkozunk ezzel a ténnyel, az AMD jelenlegi gyártástechnológiájával gyártott modelljeinek jelentős túlhajtása lényegében csak így teljesíthető.
Az ACC és a grafikus kártya tuningjának lehetősége esetünkben inaktív maradt, amely vélhetően a mérnöki példány státuszban lévő alaplap és annak bétás BIOS-a miatt lehetett.
A memóriákat érintő beállítások száma már-már horrorisztikus. Nem kevesebb, mint 51-féle beállítást változtathatunk meg, amelyek egy része konkrétan a modulok viselkedését állítja, míg a többi a két memóriacsatornára vonatkozó finomhangolásokat jelenti. Ha kedves az életünk, akkor ne babráljuk ezt az oldalt! Sok időt és energiát vesz el a memóriák stabilitásának elérése, épp ezért jobb, ha csak a processzor túlhajtására koncentrálunk.
A menüpontok utolsó tagjaként jelen van az automatikus tuningfunkció is, ami egy gombnyomásra végzi el azt, amit eddig kézzel állítgathattunk. Magonként figyelhetjük az órajelek és a feszültség változását, alant pedig az alaplapra jellemző üzemfrekvenciákról tájékozódhatunk. Egy próbát megér!
A minél sikeresebb tuning érdekében jócskán leszűkítettük a tesztalapként részt vevő hardverek sorát, és végül egy AMD 790GX lapkakészletes Gigabyte alaplap és a jelenlegi legerősebb négymagos Phenom 9950 Black Edition (BE) processzor mellett döntöttünk. Előbbit azon egyszerű oknál fogva választottuk, mivel ez a készlet az AMD legfrissebb fejlesztése, illetve mert tudástárának része az ún. Advanced Clock Calibration funkció. A röviden ACC-nek nevezett szolgáltatással a gyártó szerint a korábbi lapkákhoz képest akár 200-300 megahertznyi pluszt is kifacsarhatunk a négymagos processzorokból.
Működésének alapelve a stabilitáson nyugszik, más szóval tuning során mindig az előre beállított százalékos alapértéket határozza meg azon mag számára, amely a leghamarabb válik instabillá a megemelt órajelek és feszültségek miatt. Ez persze nem jelenti azt, hogy a végletekig emelhetjük a frekvenciát, csupán egy amolyan önvezérlő módszerről van szó, amely újabb segítség a tuningosok számára.
A Black Editon processzor kiválasztását úgy gondoljuk, nem kell komolyabb magyarázattal megindokolni, egyértelmű, hogy a legsikeresebb túlhajtók egy szorzózármentes BE központi egység üzemeltetésével lehetünk. Elég nagy népszerűségnek is örvend ez a széria, amelyből két- és négymagos egyedek is találhatók a piacon. A 9950-es 2,6 gigahertzes órajelével az abszolút csúcsot jelenti - már nem sokáig -, de helyette nyugodtan választható a 100 megahertzcel lassabb, 9850-es változat is. Mérhető tuningpotenciálbeli különbség vélhetően nincs a két CPU között.
Ez egy állandóan napirenden lévő kérdés. Megoszlanak a vélemények arról, hogy mit nevezhetünk stabil állapotnak, ha tuningról van szó. Egészen addig könnyű dolgunk van, amíg csak a beállításokat végezzük. Igen ám, de az még korántsem jelent sikeres tuningot, hogy 5 percig, terhelés nélkül üzemképes a túlhajtott rendszer. Vannak programok, amelyek kifejezetten erre a tesztfeladatra születtek, és brutális módon terhelik meg a központi egység minden egyes részét. Az AMD is beépített egy ilyen stabilitást ellenőrző részt az OverDrive-ba, ami két fő teszt mellett magonként is futtat két számításigényes feladatot. Ha nem kívánunk harmadik fél által készített szoftverekkel babrálni, akkor legalább ezt indítsuk el a változtatásokat követően, és hagyjuk legalább egy órát futni. Amint hibát jelez a program, érdemes újragondolni a beállításokat, olykor a kevesebb néha többet eredményez.
