Okostévé-nagytesztünkben a piac legjellemzőbb, még megfizethető készülékeit vettük szemügyre, ám ezek mindegyike körülbelül 200 000 forintos kiadást jelent, amit legtöbben sajnos nem egykönnyen illeszthetünk be a terveinkbe. Különösen akkor nehéz felvezetni a Családi Költségvetési Tanács domináns hölgytagjai előtt az eszközigényt, ha otthon már van nagy képernyős televízió, hiszen első ránézésre az új masina semmilyen előnyt nem biztosítana, ugyanúgy tévét és filmeket lehet rajta nézni. Ennek ellenére alaposabban megvizsgáljuk a témát, mert könnyen lehet, hogy mégis megéri váltani, ha pedig nem, akkor egy arányaiban kisebb beruházással „okosabbá tehetjük” a tévénket.
De mennyire kell okosnak lenni egy tévének? Maga a szó kissé félrevezető és nem arra utal, hogy a tévé kitalálja a gondolatainkat, hogy még kényelmesebben tévézhessünk. Sokkal célravezetőbb az okostelefonokra gondolnunk ezzel az új fogalommal kapcsolatban: a telefonok az otthontól távol töltött időben szolgálnak információs központul, míg a tévék a nappaliban töltik be ugyanezt a szerepet, sok esetben kiszorítva a PC-t, a médialejátszót és lassan akár a játékkonzolt is.
Média és internet – új tartalmak
Sok nagy képernyős televízió tartalmaz beépített médialejátszót, USB és hálózati csatlakozást, így megnézegethetjük fotóinkat, zenéket játszhatunk le és videoanyagokat is. Forrásul szolgálhat egy USB-flashmeghajtó vagy merevlemez és a helyi hálózat. Lejátszhatjuk a mobiltelefonról, PC-ről vagy NAS-ról megosztott tartalmakat is, így jobban kihasználhatjuk a meglévő eszközeinket. A támogatott formátumok köre változó a tévé gyártójától, évjáratától és sorozattól függően, e tekintetben igen nagy eltérések lehetnek, ahogy azt fókusztesztünk mutatja is.
A hálózati funkciók megléte kötelező az okostévék esetében, hiszen az Ethernet- vagy Wi-Fi-hozzáférés az internetkapcsolat előfeltétele, az internettel pedig egy új világ tárul fel a tévé tulajdonosa előtt. A régebbi készülékek esetében gyakori extra volt, hogy néhány tipikusan kedvelt forráshoz és szolgáltatáshoz hozzáférhettünk a menüből; jellemzően a YouTube, Shoutcast és Picasa szokott ebben a kínálatban szerepelni. A bedrótozott szolgáltatásokat az igazi smart-tv modellekben felváltja egy teljes okostévé-platform, amelyre a gyártó és általában külső fejlesztők is készíthetnek alkalmazásokat.
A programok rendszerint internetes tartalomszolgáltatók javait tárják a nappali népe elé, sok rádióadó, videós oldal és online lap kínálatával szembesülhetünk a menükben, de vannak itt játékok, időjárás-program, fitneszszoftver és minden, ami csak tévén elképzelhető. Szinte alapnak számít a közösségi és mikroblog-oldalak (jellemzően Facebook, Twitter) támogatása. Rengeteg ingyenes tartalomhoz férhetünk így hozzá, ezek köre pedig folyamatosan pedig bővül. A gyártók felismerték, hogy az egyéni platformok használata árt a kínálatfejlesztésnek, így az LG, a Philips és a Sharp közös platform kifejlesztését tervezi.
Zöld vonzatok
Egy nagy előnye van annak, ha új tévét vásárolunk: az nagy eséllyel kevesebb áramot fogyaszt, mint a régi. Az E-on tájékoztatója szerint a villamos energia ára 45,51 Ft/kWh (az első tömbben, 1320 kWh/év fogyasztásig), azaz nem adják ingyen az energiát. (Egy kWh, azaz kilowattóra az az árammenyiség, amit az 1 kW teljesítményű készülék egyórás működtetése után kellene fizetni.)
A lenti táblázatból látható, hogy havonta akár 2000 forintba is kerülhet, ha egy régebbi, nagy fogyasztású tévét használunk, évente pedig egy régebbi modell esetében akár 25 000 forintos működtetési költséggel is számolhat egy tévéorientáltabb háztartás. De mi is fogyaszt sokat?
Természetesen a nagyobb képméret több áramot jelent, de a nagyság mégis fajlagosan olcsóbb, mivel ugyanabból a tévécsaládból a nagyobb verzió kevesebb energia felhasználásával állítja elő az egységnyi területű képet.
Számít a technológia is: egyértelmű, hogy a modern LED LCD-tévék között találhatók a legtakarékosabb modellek; a gyártók sokszor akár 75–80 wattig is letornásszák a fogyasztást a 47–50 hüvelykes, beállított képű modellek esetében, a hagyományos, CCFL-háttérvilágítású LCD-k persze többet esznek. Leginkább a plazmától retteg a villanyszámla-tudatos polgár, de jó, ha tudjuk, hogy a mai márkás plazmatévék között akadnak olyanok, amelyek jóval kevesebbet, akár feleannyit esznek a legtöbb 3-4 éves klasszikus LCD-tévénél. Érdemes ez ügyben is tájékozódni vásárlás előtt. Ha nagyon sokat tévézünk, és nagy fogyasztású, régebbi készülékkel rendelkezünk, akkor érdemes megfontolni egy új tévé választását, de megtehetjük azt is, hogy egy kedvező árú és fogyasztású új modellt veszünk, amit valamilyen módon külső eszközökkel képzünk tovább.
Okosdoboz, játékkonzol vagy új tévé?
Minden újabb doboz halálra idegesíti a család nőtagjait, hiszen újabb, ismeretlen távirányítóval szembesülnek, de hát a fejlődésnek ára van, némi képzéssel és kedvességgel túllendülhetünk a holtponton. Persze magunknak is számolnunk kell a kényelmetlenségekkel (külön távirányító, külön tápellátás) és a médialejátszó pluszfogyasztásával is, ez azonban nem jelentős, 10–20 wattos nagyságrendben mozog – persze meggondolandó, hogy ennyit ad még hozzá a régebbi, azaz általában nagyobb fogyasztású televíziónk áramigényéhez.
Rengetegféle médialejátszó kapható, legutóbbi médialejátszó-nagytesztünk tanulsága szerint már 30–35 000 forintért vásárolhatunk szinte mindenevő hardver, némelyik a fontosabb szoftvereket már tartalmazza (YouTube, Shoutcast, Facebook), ezzel el is értük a kevésbé gazdag okostévé-platformok szintjét. Ha az internetes tartalmak gazdagságára vágyunk, akkor inkább az 55–70 ezer forintos sávban nézzünk körül (vagy ennél feljebb), cserébe több száz tagú, rendszeresen bővülő alkalmazáskínálatot kapunk.
Sokkal feljebb kell kutakodnunk, ha a Blu-ray lejátszót is meg szeretnénk spórolni és a tökéletes lejátszót Blu-ray olvasóval egybeépítve áhítjuk. Megjegyzendő, hogy a médialejátszók – még az olcsóbbak is – magában a lejátszásban (modern MKV-verziók, DTS- és HD-hangsávok, feliratok) sokkal jobbak, mint egy középkategóriás okostévé; aki ezen a téren akar biztosra menni, az valószínűleg ilyen „okosítót” fog választani.
A gyártók maguk is kínálnak okostévé-boxot, amelyek pontosan azt a tudást nyújtják, mintha új tévére váltanánk, már ami az alkalmazásokat és a lejátszást illeti.
Játékos kedvűek inkább egy játékkonzol beszerzésén gondolkodhatnak, mivel gyakorlatilag ugyanannyi pénzért juthatunk hozzá egy PlayStation 3 készülékhez, mint egy okos médialejátszóhoz, egyúttal szert téve vele egy Blu-ray és hálózati médialejátszóra. A PlayStation Network révén a közösségi oldalak és sok internetes tartalomforrás is megnyílnak előttünk. Az Xbox 360 és a Live hasonlóan jó kombináció lehet, kevésbé kiforrott és rugalmas médiakliens funkciókkal és csupán DVD-meghajtóval, de a Kinect kamerás mozgásérzékelő rendszerrel és talán nagyobb hazai felhasználótáborral kecsegtető lehet. Ha minden funkciót összeadunk, akkor a konzol jelentheti a legjobb ár-érték arányú megoldást, eltekintve attól, hogy nagy lesz a csábítás játékok vásárlására.
