Annak idején, a Pentium III éra végén az Intel minden erejével az új NetBurst architektúrájú Pentium IV bevezetésével volt elfoglalva, és 10 gigahertzes órajelű processzorokat ígért. Igen ám, de akkor még nem tudta, ami ma már bizonyos: a tranzisztorok számának növelése a Pentium 4-ben irdatlan mértékben megemelte a fogyasztást, és fokozta a melegedést, emiatt pedig az órajelet nem lehetett feltornászni az egekbe – sőt, az említett 10 gigahertztől messze elmaradt a Pentium 670 hivatalos 3,8 gigahertzes órajele is. A gyártástechnológia fejlődésével (tehát a kisebb csíkszélességgel) jelentősen megnövelte a szivárgási áramot, ami aztán a melegedés és fogyasztás mellett végképp bezárta a kaput az órajel további növelése előtt. Még a sokat szidott, mégis – a NetBurst-érához mérten – technológiailag igen fejlettnek tekinthető Prescott mag sem tudta hozni az elvárt eredményeket. Nehezen lábalt ki az Intel a Pentium IV problémáiból, mindenesetre a megoldás megszületéséig „húzta az időt”, és figyelme a párhuzamos feldolgozás, tehát a többszálú, majd többmagos felépítés felé irányult. Ám a Hyper-Threading és a Pentium D (illetve ennek ötvözése) nem vitte előrébb az ipart, és a gyorsítótár folyamatos növekedése is csak időhúzásnak bizonyult.
Ezzel természetesen az Intelnél is tisztában voltak, és már évekkel ezelőtt elkezdték fejleszteni azokat az anyagokat, amelyek megoldhatják az elektronikai felépítésből és miniatürizálásból adódó problémákat. Utóbbi különösen nagy jelentőségű a Penryn esetében, amely a legmodernebb, 45 nanométeres gyártástechnológiával készül, tehát időszerű volt rálelni a megoldásra. Úgy tűnik, a Penrynnel az Intel nem esik újból a Pentium IV csapdájába, és nem hagyja veszni az egyébként remek Core mikroarchitektúrába fektetett energiát, valamint az azzal elért sikereket, így különböző változtatásokat hajtottak végre.
Tulajdonképpen a csíkszélesség csökkentése idézi elő az említett szivárgási áram problémáját: a kisebb méretű transzisztorokkal együtt a szigetelőréteg is csökkent. E probléma kiküszöbölésére az Intel kitalálta, hogy az eddig szigetelőanyagként használt „low-k” szilícium-dioxid kapuoxidot lecseréli a hafniumalapú dielektrikumra, amelynek neve magas „k” állandójú (röviden high-k) kapuoxid lett. A high-k nagyobb ellenállása akadályozza meg, hogy ne folyhasson – szivárogjon – áram a két vezetőréteg között a tranzisztor kikapcsolt állapotában. Emellett az Intel megváltoztatta a kapuelektródát is (ez határozza meg, hogy a tranzisztor ki- vagy bekapcsolt állapotban van-e), ezért az eddigi poliszilícium helyett már fémet használnak a Penrynben. Mindezek alapjaiban újítják meg a processzorok gyártástechnológiáját, megoldást adva azokra a problémákra, amelyek eddig hátráltatták a fejlődést.
Nemcsak felépítésben más az Intel új processzora, hanem a szolgáltatások tekintetében is észlelhetők újdonságok. Az egyik fontos változás a 24 utas másodszintű gyorsítótár, melynek mérete a Penrynben maximum 12 megabájt lehet – ezzel szemben a Core 2-ben csak 8 megabájt. Fontos továbbá a Core 2-nél megismert Smart Memory Access továbbfejlesztése, melynek keretében megnövelték a rendszersín órajelét. Bizonyára emlékszünk a nemrégiben bemutatott Core 2 Duo E6x50 sorozat megjelenésére, ahol a rendszersín órajelét 1066-ról 1333 megahertzre növelték, de a Penryn 1600 megahertzes FSB-órajele még ezen is túltesz.
Újdonság a Fast Radix–16 bevezetése, amely meggyorsítja az osztással és négyzetgyökvonással kapcsolatos matematikai műveleteket, illetve a lebegőpontos számításokat. Az úgynevezett virtualizációs technológia már néhány Prescott magos Pentium IV processzornak is része volt, ám most ezt is továbbgyorsította az Intel. A Super Shuffle Engine megjelenése a Penryn processzorban újonnan bevezetett 47 új utasításkészlet, azaz a multimédiás feladatokért felelős SSE4 gyorsításáért felelős, amennyiben a program kódja erre optimalizálva van.
Nem múlhat el processzorfrissítés az Intelnél fogyasztáscsökkenéssel és energiafelhasználással kapcsolatos újítás nélkül – jelen esetben ez a Deeper Power Down technológia bevezetését jelenti. A megoldás olyannyira energiatakarékos, hogy a processzorban nemcsak a processzormagok, hanem szinte minden teljesen kikapcsol. Hátránya viszont, hogy a „felébredés” sokkal tovább tart, mint például a régebbi processzorokban megtalálható Enhanced Deeper Sleep esetében. Szintén újdonság az Enhanced Dynamic Acceleration technológia, amely lehetővé teszi, hogy ha az egyik mag alvó állapotba kerül, a másik mag gyorsan elvégezze a kiszabott feladatot – akár az órajel növelése árán is, anélkül, hogy az alvó processzormagot felébresztené.
Mint azt láthatjuk, az Intel nemcsak hogy átváltott a 45 nanométeres gyártástechnológiára, de hozzá mert nyúlni az alapokhoz is. Persze az AMD időközben útjára indította a Penryn legfőbb riválisát, a Phenomot, amely még tartogathat kellemetlen meglepetést az Intelnek – habár az első tesztek szerint ez kétséges.
Tesztünk üde színfoltja a QX9770 jelzésű processzor, amely elsőként kapott hivatalosan 1600 megahertzes rendszersínórajelet (400 megahertz FSB = 1600 megahertz QPB), ezzel együtt a CPU órajele 3,2 gigahertzre emelkedett. Ebben csupán az a meglepő, hogy a hírek szerint kizárólag az X48-as lapkakészlet fogja hivatalosan támogatni a 400 megahertzes FSB-órajelet, a P35 és az X38 csak túlhajtás mellett képes ennek előállítására – ahogyan azt mi is kipróbáltuk a tesztben használt P35-ös Gigabyte P35T-DQ6 esetében. Természetesen az órajel növekedésével a fogyasztás is megnőtt, így ha nem is számottevő mértékben, de 6 wattal túllépte a bűvös 130 wattos TDP-értékhatárt.
A másik érdekesség a központi egységgel kapcsolatban, hogy hivatalosan a kereskedelmi forgalomban még nem kapható, és valószínűleg még egy ideig várnunk kell a hivatalos megjelenésre. Hogy mi értelme volt akkor a tesztelők számára kiadni ezt a típust, egyelőre rejtély, bár minden bizonnyal közrejátszott benne az AMD Phenom megjelenése, mely ellen talán így biztosította be magát az Intel. A presztízskérdés mellett természetesen olyan okok is közrejátszhattak, mint az AMD-vel szembeni erődemonstráció, bár igazság szerint – figyelembe véve a processzorárakat – az egésznek nincs sok értelme, mivel a Phenom minden bizonnyal sokkal olcsóbb lesz.
Tesztkonfiguráció Intel:
- Gigabyte P35T-DQ6
- 2 × 1 GB Samsung DDR3 1066 MHz
- 1 × Western Digital Caviar 160GB S-ATA
- 1 × Samsung WriteMaster SH-S203 S-ATA
- Enermax Liberty 500W
- Intel Core 2 QX6700, QX9650, QX9770
A teszthez használt szoftverek:
- Microsoft Windows XP 32-bit (amerikai)
- AMD Catalyst 7.11
- Adobe Photoshop CS2
- 3ds Max 9 DirectX
- 3ds Max 9 render
- Microsoft Office 2003
- Mozilla Firefox 2
- Windows Media Encoder
- Multitask teszt
- (FireFox 2 + Media Encoder)
- Nero 7
- Roxio Video converter
- WinZip
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Eredmények másodpercben, a kisebb érték a jobb!
Érdekes eredményeket kaptunk a végelszámolásban, hiszen a Penryn a nagyobb QPB és órajel ellenére csak 3–8 százalék közötti előnyt hoz a mindössze 2,66 gigahertz órajelű Kentsfield magos QX6700-zal szemben. Ez azt jelenti, hogy a QX9650 majdnem egy szinten lenne a szintén azonos órajelű QX6800-zal, maximum néhány százalékos eltérést tapasztalhatnánk. A Penryn minden bizonnyal egy picit tovább fog gyorsulni, mivel az alaplapba sütött BIOS is csak béta-állapotú volt, ami szintén beleszólhat a végeredménybe – akárcsak az is, hogy a felhasznált memóriamodul csak 1066 megahertzes órajelen futott, aszinkronban a Penryn 1333, illetve 1600-as órajelével. Legvégül pedig ne feledjük, hogy a Penryn leglényegesebb elemei a gyártástechnológiát érintő újítások, amelyek egy új kor kezdetét jelentik, tehát ugyanazon az órajelen nem kell jóval nagyobb teljesítményt nyújtania, mint azonos órajelen futó elődjének.
