Ha megnézzük egy monitor hátlapját, legalább két-háromféle csatlakozót fogunk rajta találni, és ez ebben nem tartozik bele a tápegység/230V és az audio! A monitorcsatlakozásokból egy picivel több van még használatban, mint amennyi valójában kezelhető lenne, ám ennek komoly kompatibilitási okai vannak, amin úgy néz ki, még jó darabig nem akarnak változtatni a cégek. Sorra vettük, kinek melyik csatlakozást érdemes használnia, és mit miért kell elkerülni.
HDMI
Köszönhetően a szórakoztatóelektronikának mára ez lett a legnépszerűbb csatlakozó. Egyrészt könnyű a használata, a kábel olcsó és ma már szinte minden eszközön megtalálható a HDMI valamilyen formában. Van normál, mini és MHL változata, amik közül az utóbbi kettővel leginkább mobilokon fogunk találkozni. A HDMi előnye, hogy a szabvány ugyan fejlődik, ám a csatlakozó nem változott, így 1.0-s eszközt is kapcsolhatunk 1.4-es kijelzőre, monitorra. Persze a sávszélesség már sokkal jobb, mint kezdetben, sőt, már megérkeztek az első HDMI 2.0 eszközök is, amikkel a 4K felbontás is átlőhető a monitorra, tévére. Itt már 18 Gb/s sávszélességet kapunk, ami elegendő a 4K Ultra HD felbontáshoz akár 50/60 Hz mellett is. Egyelőre a HDMI 2.0 eszközökből még kevés van piacon (például az új GeForce GTX 900-as kártyák), viszont jó hír, hogy a HDMI 1.4-es kábeleket használhatjuk továbbra is. Előnye, hogy a hang és a CEC vezérlés is ezen az egy kábelen utazik.
D-SUB
Az a bizonyos égszínkék csatlakozó, ami rettenetesen hosszú ideje velünk van. Előnye a válogatás nélküli kompatibilitás, ám mivel analóg adatátvitelről van szó, a sávszélesség ma már nem elég semmire. Ez azt jelenti, hogy már a Full HD-hez sem jó ez a csatlakozás, pontosabban, ha nem akarjuk, hogy pocsék képminőséget kapjunk, ne használjuk ezt. Manapság a legtöbb esetben projektorok csatlakoztatása, másodlagos, kisebb monitor és egyéb kiegészítő feladatok esetén jöhet jól az 1987-ben született D-SUB. Mivel analóg a kapcsolat, a jó minőségű kábel sokat számít a képminőségben.
DVI
A tipikusan PC-s világban elterjedt csatlakozás számtalan előnye ellenére mára kikopófélben van, méghozzá mérete és az extrák hiánya miatt. A DVI csatlakozóból van Single Link és Dual Link, valamint olyan is, aminél az analóg jelnek is vannak tüskéi. Az 1999-ben piacra dobott csatlakozás kiváló képminőséget biztosít, de a kábel minőségére itt is figyelni kell. Single Link módban maximum 1920×1200-as felbontásra képes a szabvány 60 Hz mellett, míg Dual Linkben a kábel és a forrás szabja meg a felső határt – hogy éppen milyen a kábelünk, azt a bekötött csatlakozók számából találhatjuk ki – Dual Linknél minden láb használatban van.
A DVI vesztét egyrészt a nagy csatlakozóméret okozta, ami finoman szólva sem mobil-barát, a másik gond pedig a kiegészítő szolgáltatások hiánya volt: sem hang, sem vezérlés nem tud ezen keresztül közlekedni és a DRM másolásvédelem is problémás. A kompatibilitás és jó képminőség miatt mai napig használják PC-knél, de leváltója, a DisplayPort már kellően elterjedt.
DisplayPort
A DVI-t váltó szabvány igazi svájci bicska, ugyanis a videojel mellett PCIe vonalat is kapott, vagyis bármilyen adatátvitelre bevethető. Másik, előszeretettel használt extrája a fürtözhetőség, vagyis egy DP-s PC-re köthetünk DP monitort, amire köthetünk DP-n egy másik monitort is. Jelenleg az 1.2 verzió van használatban, ami a HDMI 2.0-val egyező sávszélességet biztosít 3 méteres kábelen, de már elfogadták az 1.3-as szabványt is, aminél 32,4 Gb/s-ra nő a sávszélesség, ezáltal a 8K felbontás vagy a 2×4K is megoldott 1 csatlakozón keresztül. A DisplayPortnak rengetegféle csatlakozója van forgalomban, így mobilhoz is alkalmas, felszerelték DRM-el, az adat titkosítottan közlekedik és 8 csatornás hang is küldhető a video mellett. A DP hatalmas előnye a HDMI-vel szemben, hogy jogdíj nélkül felhasználhatja bárki, ugyanakkor a HDMI-nél megtalálható CEC vezérlésre nem képes.
