A processzortuning hajnalán nem volt egyszerű, de éppen ezért nem is bonyolították túl a gyártók a tuning-letiltását, korlátozását - szimplán nem foglalkoztak vele. Aztán, amikor egyre könnyebbé vált túlpörgetni a CPU-kat, szép sorjában érkeztek a beépített korlátozások. Letiltották a szorzóáramkör szabad állíthatóságát, limitálták a frekvencia-értékeket, sőt, arra is van példa, hogy a chipkészletből irtották ki a tuning-támogatást.
Szerencsére az alaplapgyártók leleményesek és sok-sok trükköt köszönhetünk nekik, ahogy a lelkes és hozzáértő netes szakik is sok hasznos tippet osztanak meg, amiket végig olvasva szinte minden processzor tuningolható. Vannak azonban néha-néha olyan modellek, amelyeket az egekig lehet húzni és így eredeti teljesítményüknél látványosan gyorsabbá válnak. Nézzünk néhány legendát, amiknek bérelt helyük van a CPU-Istenségek csarnokában.
Intel Celeron 300A
Még kártyás kivitelben indult, aztán foglalatos verzióban is megjelent, de a lényeg nem is ez volt. Megfelelő átalakítóban, vagy celluxozással a feszültséget és a szorzót is lehetett változtatni, így az eredetileg 300 MHz-en ketyegő, filléres processzorból 450 MHz-es, igazi erőművet lehetett faragni - legalábbis a tulajdonosok így érezték az alap 66 MHz-es busz 100 MHz-re állítása után. A gyártási számok alapján aztán megindult a válogatás és több olyan modell is akadt, amelyek 504, illetve extrém esetben akár 630 MHz-en is bootoltak és indultak - persze már extrém nagy, 2 volt feletti feszültség és sokszor fagyások mellett. A processzor jó teljesítményét jelentősen javította, hogy nem gyomlálták ki teljesen az L2 cache-t.
Intel Pentium 4 1,6A
A borzalmas csalódásként megélt Willamette Pentium 4 után következett a Northwood és a DDR-támogatás, valamint a 100 MHz-es FSB. Ezt a Front Side Bust pedig egyetlen pöccintéssel 150 MHz-re lehetett lökni, így máris 2,4 GHz-es, teljes értékű Pentiumunk volt, amin minden csak úgy repült. Az azonos alapokra épített, 2 GHz-es Celeron is hasonlóan sikeres lett, természetesen erősen nyomott ára és 20-as szorzója miatt, amivel a 3 GHz könnyedén elérhető volt. Persze sok esetben a Pentium még így is jobb választás volt, köszönhetően a Celeron sovány gyorsítótárának.
AMD Phenom II X2 55 BE
A végére hagytuk az egyik kedvencünket (na jó, mindegyik, itt felsorolt CPU a kedvencünk), az AMD kétmagos K10.5 processzorát. Ez a mára 6 éves CPU olcsón esett be a boltokba és egészen egyszerűen készült: az AMD fogta a négymagos X4 modelleket és amiknél csak feszültségemeléssel vagy nem teljesen stabilan futott mind a négy mag, ott kettőt szoftveresen letiltott és eladta jelentősen olcsóbban, kétmagosként. Ezt hamar felismerték az alaplapgyártók és azonnal megindult a versengés, hogy ki támogatja jobban a két, letiltott mag újraengedélyezését. Innentől már csak némi szerencse és feszültségemelés hiányzott és pillanatok alatt négymagos processzorunk lett - kétmagos árban. És ha már amúgy is a BIOS-ban turkáltunk, a Black kivitelnek köszönhetően a korlátlan szorzóval is illett játszani, így a 3,1 GHz-es CPU-t még 400-500 MHz-cel feljebb lehetett pöckölni.
Nektek melyik a kedvenc processzorotok? Mi volt a legnagyobb tuning, amit elértetek?
