Extra halk üzemre kihegyezett GTX960 testvérpárt mutatott be az ELSA. Mindkét újdonság az alacsony üzemi zajszintre koncentrál, azonban a nagytestvér mindezt szolid tuninggal is tetézi. A kisebbik megoldásnál az összes paramétert az elérhető legcsendesebb üzemnek rendeltek alá a mérnökök, így a „GeForce GTX 960 2GB S.A.C. SS” néven forgalomba kerülő hardver teljesítményét tekintve nem lépi át a referencia értékeket.
A hattűs tápellátással felvértezett eszköz megfelelő hűtéséről 1 darab 80 milliméteres, extra halk ventilátor gondoskodik, amely munkáját egyedi tervezésű alumínium borda segíti. A mai divatnak megfelelően a kártya hűtőrendszere képes teljesen passzív üzemmódban is üzemelni, így 3D terhelés hiányában a videokártya működése gyakorlatilag hangtalan. A 37 milliméteres vastagsággal, valamint 173 milliméteres hosszal rendelkező újdonság a szokásos DVI-I, illetve HDMI 2.0-ás csatlakozókon felül három darab DisplayPort 1.2-es kimenettel rendelkezik, így többmonitoros rendszerek építéséhez is kiváló alapot nyújthat.
Utóbbi elmondható a „GTX 960 2GB S.A.C” néven a boltok polcaira kerülő nagytestvérről is, ráadásul ez a modell már jelentősen túllép a referencia órajeleken: a GM206-os GPU 1178 Mhz-es alap-, illetve 1241 MHz-es boost órajellel rendelkezik. Érthetetlen módon a 2 GB-nyi fedélzeti memória üzemi frekvenciáját érintetlenül hagyták az ELSA szakemberei, így a 128 bites adatbuszon keresztül a rendszerhez kapcsolódó GDDR5 modulok hűsen tartása egészen biztosan nem ró kiemelkedő terhet a hűtőrendszerre. Nem úgy a felpaprikázott grafikus magé, amely okán ezen a kártyán már két darab nagyméretű ventilátor teljesít szolgálatot. Jó hír, hogy a megnövelt tempó ellenére a „GTX 960 2GB S.A.C.” is képes a teljesen néma üzemre, igaz, ezt a mutatványt a gyakorlatban várhatóan csak 2D alkalmazások futtatása mellett képes majd prezentálni. Az ELSA „Silent Air Cooling” sorozatba tartozó újdonságai heteken belül a boltok polcaira kerülhetnek, vételárukkal kapcsolatban azonban egyelőre nem nyilatkozott a gyártó.
Hatalmas processzor hűtő a DeepCool műhelyéből
A nemes egyszerűséggel „Assassin II”-nek keresztelt termék a gyártó „GamerStorm” sorozatát erősíti. A legtöbb ma használatban lévő processzor foglalattal kompatibilis kiegészítő elképesztő méretekkel bír: az eszköz 167 milliméteres magassággal, továbbá 143 milliméteres szélességgel rendelkezik, de ami még ennél is megdöbbentőbb adat, az a kiegészítő tömege, amely nem kevesebb, mint 1,48 kilogramm! A méretek láttán elvárt hűtőteljesítményt a nikkel bevonatú réz talapzaton, illetve az összesen 8 darab hőcsővel ellátott alumínium bordákon felül két ventilátor szavatolja: a hűtőtorony hátsó oldalán elhelyezett 120 milliméteres egység légszállítási mutatója 68,06 CFM, míg a farkasfogazott idomok között elhelyezhető 140 milliméteres társáé egy leheletnyivel több, 70,08 CFM.
Az impozáns értékeket a „Fluid-Dynamic Bearing” csapágyazással ellátott légkavarók relatíve alacsony fordulatszám és üzemi zaj mellett képesek prezentálni, amely számszerűsítve maximum 1400 fordulat/perces sebességet, illetve 27,3 dB-es zajszintet jelent. Az újdonság vételárával, illetve forgalomba kerülésének pontos időpontjával kapcsolatban egyelőre nem áll rendelkezésünkre hitelt érdemlő információ.
Költséghatékony, mégis jól felszerelt alaplapot villantott az ASUS
A gyártó „Republic of Gamers” termékcsaládjába tartozó újdonság ugyan egy alapvetően üzleti felhasználásra tervezett lapkakészletre épül, a teljesítményét, valamint a biztosított szolgáltatások körét illetően nem érheti komolyabb kritika. Az Intel „B85M” chipsetjének alkalmazása minimum meglepő abban a szegmensben, ahol a vásárlók minden bizonnyal kihasználnák a szabad órajel emelésben rejlő lehetőségeket, az ASUS mégis úgy döntött, hogy ezt a lapkakészletet választja legújabb, „B85M-Gamer” névre keresztelt alaplapjának megalkotásához.
Az „LGA-1150” foglalatú processzorokkal kompatibilis hardver micro ATX méret mellett kínál többek között „RoG SupremeFX” hangrendszert, négyfázisú DiGi+ tápáramkört, „Anti-surge LANGuard” védelemmel is ellátott Gigabit Ethernet interfészt, valamint SATA2, illetve SATA3-as portokat. A repertoár részét képezi továbbá négy darab, DDR3 típusú memóriákat fogadó aljzat, valamint egy PCI Express 3.0 x16-os szabványú bővítő sín is; utóbbi révén akár felsőkategóriás grafikus kártyák kompromisszumoktól mentes alkalmazására is lehetőség nyílik. Az előzőeken felül USB 3.0-ás portokkal, valamint HDMI és D-SUB kimenetekkel is ellátott újdonság előreláthatóan március idusán kerülhet majd a boltok polcaira, azonban vételárával kapcsolatban egyelőre nem került napvilágra hivatalosan megerősített információ.
Két új notebook tűnt fel a Dell kínálatában
Az újonnan bemutatott eszközök elsősorban az oktatási intézmények körében lehetnek majd népszerűek, azonban kedvező vételáruk és kompakt méretük okán akár a sokat utazó átlagfelhasználók számára is jó alternatívát nyújthatnak. Az olcsóbb, egyben korlátozottabb tudású gép az igen árulkodó „Chromebook 11” névre hallgat: ahogyan az már a megnevezésből is sejthető, az eszköz képernyőmérete 11 hüvelyk, az alkalmazott matt panel pedig 1366 x 768 képpontos felbontás mellett képes a különféle tartalmak megjelenítésére.
A várható fokozott igénybevétel miatt a tervezés során a gyártó különös figyelmet fordított a zsanér megerősítésére, amely amellett, hogy akár 180 fokban is megdönthető, a megszokottnál lényegesen robosztusabb kivitelt kapott. Az USB 3.0-ás porttal, illetve HDMI 1.4-es kimenettel is ellátott eszköz számítási kapacitásról az Intel Celeron N2840-es egysége gondoskodik, amely 2 GB-nyi DDR3 szabványú rendszermemória társaságában próbálja legyűrni a rábízott feladatokat.
Az adatok eltárolásáról alapesetben egy 16 GB kapacitású eMMC alapú megoldás gondoskodik, amely ha teljesítménye miatt nem is, fogyasztása és költségvonzata okán elfogadható kompromisszum az ilyen belépőszintű konfigurációkban. A vezetékektől mentes kapcsolattartás érdekében beépítésre került továbbá egy Wi-Fi b/g/n szabványú hálózati interfész, valamint egy Bluetooth 4.0-ás illesztő is, ahogyan a 720p felbontású webkamera, valamint az SD formátumú memóriakártyák fogadására szolgáló aljzat sem maradt ki a letisztult vonalvezetésű gépházból.
Az operációs rendszer szerepében ezúttal a „Google Chrome OS” szoftvere tetszeleg, amely ha komolyabb munkára nem is, alkalmi irodai és multimédiás feladatokra megfelelő választás lehet. A 43 Wh-ás akkumulátorral ellátott, mindösszesen 1,2 kilogramm tömegű eszköz vételára nem kevesebb, mint 249 dollár, amely első pillantásra (legfőképpen az alkalmazott szoftverek, illetve a közvetlen konkurensek okán) kissé eltúlzottnak tűnik.
Lényegesen jobb ajánlatnak számít a „Latitude 11 Education 3160” néven forgalomba kerülő modell, amely jórészt a „Chromebook 11”-ben felvonultatott komponensekre épül, azonban operációs rendszerként már teljes értékű Windows 7-et, vagy Windows 8.1-et vonultat fel. A gépek közötti különbséget ezen felül a bővíthető kivitelű, alapesetben 4 GB-nyi rendszermemória, a 64 GB kapacitású SSD háttértár, valamint a Gigabit Ethernet csatlakozó alkalmazása jelenti, amelyek révén ez az eszköz – bizonyos megkötések mellett – akár üzleti felhasználásra is alkalmas lehet. A 299 dollár fejében megvásárolható újdonság a tervek szerint március első hetében válik elérhetővé az áruházak polcain, a hazai forgalmazás megkezdésének időpontjáról azonban egyelőre nincs információnk.
Nyolcmagos kihívót kap a Raspberry Pi
A „HiKey” néven bemutatott hobbiszámítógép a neves konkurensnél mindenből egy kicsit többet vagy jobbat kínál, azonban kérdéses, hogy mindez elég lesz-e a boldoguláshoz ebben az alapvetően márkahű fanatistákból álló piaci szegmensben. A hardveren mindenestre nem fog múlni a siker, hiszen az eszköz lelkét ezúttal egy „HiSilicon Kirin 620” SoC képezi, amelyben a számítási kapacitásért nyolc darab, 1,2 GHz-es órajellel rendelkező ARM Cortex-A53 egység felel. A rendszermemóriát tekintve ezúttal 1 GB-nyi LPDDR3 szabványú modullal kell beérnünk, amely éppen elegendő lehet egy jól megválasztott linux disztribúció zökkenőmentes futtatásához.
A grafikus gyorsításról a „HiKey” esetében egy ARM Mali-450 IGP gondoskodik, amely ha komolyabb 3D alkalmazások futtatására nem is, nagyfelbontású video anyagok lejátszására kisebb megkötések mellett alkalmas lehet. A multimédiás felhasználáshoz persze az előzőeken felül egy nagykapacitású külső tárolóra (például egy gyors microSD kártyára) is szükségünk lesz, hiszen a beépített 4 GB-nyi eMMC háttértár jószerivel az operációs rendszer számára sem elegendő. A rendelkezésre álló csatlakozók tekintetében szerencsére már nem volt ilyen szűkmarkú a gyártó, hiszen a microSD foglalaton felül HDMI 1.3-as kimenettel, USB 2.0-ás kapuval, Bluetooth 4.0-ás rádióval, valamint a 802.11 b/g/n szabványokkal is kompatibilis vezeték nélküli hálózati vezérlővel is ellátta a „HiKey”-t. A 129 dolláros vételáron elérhető újdonság hazai forgalmazása jelen pillanatban még nem megoldott, de bízunk benne, hogy a neves konkurenshez hasonlóan hamarosan ez a termék is elérhető lesz valamelyik belföldi webshop kínálatában.