Egyetlen pillanatra, egyetlen eseményre visszavezetni egy olyan szerteágazó jelenséget, mint amit a számítástechnika egésze jelent, valószínűleg hiábavaló, mi több, ostoba dolog lenne. Mégis meg fogom tenni, mert 1968. december 9-én a San Francisco-i Civic Auditoriumban egy olyan másfél órás előadás zajlott, amely közvetlenül vagy közvetve, de kihatott minden azóta fejlesztett számítógépre. A Douglas Engelbart mérnök tartotta hardverbemutató nem egyetlen konkrét újdonságról szólt, hanem megmutatta a gyakorlatban, hogy mire is lehet képes egy koherensen működő PC - még mielőtt egyáltalán ez a kifejezés létezett volna.
Évtizedekkel a jövőben
Még egyszer: 1968-ban vagyunk, amikor nemhogy személyi számítógépek nem léteztek, de a mikroprocesszorokat sem találták még fel. Engelbart professzor, a NASA és az ARPA kutatója, valamint a Stanford egyetem tanára azonban élőben bemutatott egy grafikus operációs rendszert, átméretezhető ablakokban futó programokkal, hiperlinkekkel, átnevezhető fájlokkal, hálózati lehetőségekkel, képnézegetővel, élő audió- és videókapcsolattal két város között, szövegszerkesztővel és többek által egyszerre szerkeszthető fájlokkal. És ha ez még mindig nem lenne elég, az általa NSL-nek nevezett rendszert egy teljesen új hardverrel irányította: ez volt a bogár, vagyis a bug.
Legalábbis ez volt a kis kütyü eredeti neve, ugyanis az Engelbart laborjában már 1963-ban elkészült eszközt a legtöbb tervezője egérnek hívta, természetesen elsősorban a farokhoz hasonlító kábel miatt. Az eszközt a fényceruza kiváltására tervezte meg Engelbart, és az eredeti modell két, egymásra merőleges fémkorongot használt - ezek forgása határozta meg, hogy a kurzor mennyit és milyen irányba mozog a képernyőn. Bár kecsesnek nem igazán nevezhető az első, még fából készült egér, ez volt az első lehetőség rá, hogy a mainframe számítógépek kijelzőjén tényleg precízen lehessen dolgozni.
Ugyan Engelbart 1968-as bemutatója volt a hardver első publikus megjelenése, de a színfalak mögött az egeret már többen ismerték - ha másért nem, hát azért, mert a NASA néhány évvel korábban ezt választotta egy mérnököknek kiírt feltalálóverseny legjobbjának.
A jelentkezők feladata az volt, hogy egy olyan eszközt alkossanak, amely a lehető legalkalmasabb a monitor precíz pontjainak kiválasztására, és ezt a döntnökök szerint az egér tudta a lehető legjobban megoldani.
Begolyózva
A professzor előadása - az angol szakirodalomban a mai napig Mother of All Demos, azaz minden demók ősanyja néven ismert - ugyan mindenkit felvillanyozott, aki látta, de meglepő módon az itt bemutatott újdonságok nagy része csak akkor kezdett el más cégeknél is feltűnni, amikor azok jobb körülmények ígéretével sorban elcsábították legtehetségesebb mérnökeit és tanítványait. Az egyik legbefolyásosabb ezek közül Bill English volt, aki Engelbart tervrajza alapján annak idején ténylegesen megépítette a legelső egérprototípust.
Englisht a Xerox PARC kutatólabor igazolta le, ahol már zajlott az Alto nevű korai személyi számítógép tervezése - sok tekintetben az NSL-demonstráción látottakra építve. Mivel ez nagyfelbontású (606×808 pixel!) monitort használt, szükség volt egy olyan inputeszközre, amely képes volt ezt kezelni. Ez természetesen az egér volt, ám English az eredeti modellt alaposan átdolgozta, és az új modell már két fémkerék helyett egyetlen gumigolyó pörgése alapján ismerte fel a kézmozdulatokat.
Az 1973-ban piacra dobott Xerox Alto sok tekintetben számított úttörő eszköznek, azonban az alapkiszerelés 32 ezer dolláros ára miatt személyi számítógépnek nevezni talán túlzás lenne. Az Alto azonban így is befolyásos masina volt, hisz a Szilícium-völgy - és persze az egész világ - minden mérnöke kíváncsian szemlélte az újítások tömegét, amit a Xerox mérnökei egyetlen gépbe sűrítettek.
Így aztán 1978-ban a német Lilith számítógép és a Stanford University Network (a Sun Microsystems elődszervezete) által tervezett munkaállomások is használtak egeret, 1982-ben pedig az Alto hatására a svájci Logitech is belépett az egerek piacára a P4 modellel. Ez fontos lépés volt, hiszen ez volt az első olyan egér, amit nem valami magánszemély szerelt össze a maga laborjában, hanem egy tömegesen elérhető, megfizethető árú termék volt. Egy évvel később a Microsoft is létrehozta hardveres divízióját, és a Microsoft Word DOS-verziója ettől fogva már kezelte az egeret. A Microsoft zöld gombokat használó első modellje a maga 195 dolláros árával kifejezetten megfizethetőnek számított.
Lopott rágcsálók
Hiába gyártották azonban egyre többen az egeret, az továbbra is csak szűk körben ismert kiegészítő volt, amit a korszak legnépszerűbb számítógépei - az Apple II és az Atari 400/800 - nem is támogattak. A kütyü elterjedéséhez szükség volt egy szikrára, egy olyan készülékre, ami alapfelszerelésként tartalmazott egeret, és képes volt milliókat elérni. Ez végül a Macintosh 128K számítógép volt, a máig népszerű Mac-család első tagja. Bár ennek felépítését és működését Steve Jobs bizony a Xerox PARC bejárása során találta ki, egyetlen komponensért hajlandó volt fizetni - az egér licencét megvásárolta az Apple. Igaz, nagyon mélyen nem kellett belenyúlni a zsebükbe, hisz alig 40 ezer dollárt kellett kifizetniük a forradalmi gépért.
A mintaként szolgáló egérrel azonban volt egy nagy gond: pokoli drága volt. A Xeroxnak 415 dollárba fájt minden egyes darab, amit Jobs elfogadhatatlannak tartott a Macintosh mellé. Az Apple és a Hovey-Kelley nevű dizájncég két év munkával, több ezer prototípus elkészítése után ezt az árat 25 dollárra tudta lenyomni; igaz, az eredetileg három gombbal dolgozó eszköz Macen mindössze egyetlen gombbal rendelkezett.
Az 1984 elején debütált Mac gépkönyve, valamint az erre a hardverre koncentráló magazinok mind kiemelten foglalkoztak a felhasználók 99 százaléka számára teljesen új dolognak számító egér működésével, a kattintás és a dupla kattintás közti különbségek megvilágításával, illetve annak elmagyarázásával, hogy miként lehet a gomb nyomva tartásával húzni egy ikont a képernyőn. A Macintosh minden előzetes várakozást felülmúlóan sikeres lett, és az egér villámgyorsan elterjedt az egész világon - amikor az Amiga és az Atari ST megjelentek 1985-ben, egyfajta kulturális ozmózis révén már a legtöbb felhasználó tudta, hogy hogyan is működik az eszköz.
Lézer és fény
Bár az egerek a kilencvenes évek végéig-közepéig nem szabadultak meg a néha elakadó, másszor hajszálakat begyűjtő golyótól, a mozgás detektálására fényt használó optikai egerek megdöbbentően hamar elérhetővé váltak. Legalábbis elméletben: 1980 decemberében két amerikai feltaláló egymástól függetlenül is bemutatta az új megoldást (egyikük az MIT-nál dolgozott, a másik a Xerox alkalmazottja volt). Ezek igen hasonlóak voltak, még abban is, hogy kizárólag egy speciális bevonatot viselő egérpadon működtek - és ezért aztán nem is tudtak igazán elterjedni.
A Xeroxnál aztán továbbgondolták a technológiát, és 1988-ban a cég egyik mérnöke levédette a már bármilyen felületen használható optikai egeret. Ez azonban a korábbi Xerox-találmányokhoz hasonlóan méregdrága technológia volt, és bő egy évtizedet kellett várni arra, hogy valaki egy megfizethető és megbízható optikai egérrel rukkoljon elő. A "valaki" a Microsoft volt, az 1999-es IntelliMouse Explorer pedig valóságos forradalmat robbantott ki - a mechanikus egerek korszakának szinte azonnal leáldozott, és néhány év alatt a legtöbben optikai egérre váltottak.
A XXI. század első éveiben a mechanikus egerek szinte teljesen kikoptak a köztudatból, és ebben a Microsoft modellje mellett oroszlánrészt vállalt a Logitech által készített MX1000 is, az első olyan optikai egér, ami lézert használt pozíciójának még pontosabb meghatározásához, a kurzor még finomabb mozgatásához.
Farok nélkül
Ahogy az optikai egereket is igen régóta ismerik a mérnökök, úgy a vezeték nélküli egerek is meglepően korán megszülettek. A legelsőt ezek közül a Logitech már 1984-ben bemutatta - ez a Metaphor nevű obskúrus mikroszámítógéphez készült, és infravörös kapcsolattal dolgozott. Ez persze nem az ideális technológia az íróasztal káoszában, de további hét esztendőt kellett rá várni, mire a Logitech laborjában ki tudták dolgozni a rádióhullámos adatátvitelt használó egereket. 1991-ben jelent meg a piacon a Cordless MouseMan fantázianévre keresztelt vezeték nélküli egér, a technológiát pedig a gyártók a mai napig finomítják.
Szuperegér
Az utóbbi két évtized ilyen mértékű változásokat talán már nem hozott, bár természetesen a hardver fejlődése sosem állt le. Az egerek egyre pontosabbá váltak, egyre több gombot tartalmaznak, és persze sebességük, flexibilitásuk és méretük is hatalmas végletek közt mozog. A munkahelyi laptopokhoz kapható apró egerektől az e-sport-játékosok által használt, programozható gombok és makrók tucatjait kínáló szuperergonomikus egereken át mindenki megtalálja a kezébe illő modellt.
Vagy keze alá illő modellt, hiszen ma már sokhelyütt a tapipadok váltották ki az egereket - főleg az Apple erőlteti, hogy egerei extra érintésfunkciókkal rendelkezzenek. Ennek a koncepciónak az extrém végletekig elvitt képviselője a Macintoshokhoz készült Trackpad, ami lényegében egyetlen sík érintőfelület, amit nem mozgatni kell, hanem amin ujjainkkal matatva próbálhatjuk meg rekreálni az egér funkcióit. Az biztos, hogy néhány gesztusvezérlési megoldás igen hasznos, de aki még nem próbált meg ezzel FPS-t játszani, az nem tudja még, hogy mi a szenvedés.
A számítógép még ma, az okostelefonok és érintőképernyők forradalmát követően is szinte elképzelhetetlen billentyűzet és egér nélkül. Okkal: a mai napig nem talált ki senki ennél precízebb és intuitívabb módon használható adatbeviteli eszközöket. Igazán kár, hogy Douglas Engelbart egyetlen centet sem látott találmányából: mire az egér tömegesen elterjedt volna, épp lejárt eredeti szabadalmának hatálya.
