Eredetileg négy e-readert terveztünk bemutatni, amelyek közül három az ismert és szeretett e-ink kijelzőt használja, a negyedik (Alcor Poet) pedig tulajdonképpen egy kakukktojás, amely méretével és technológiájával is kilóg a sorból, ugyanis egyrészt kisebb, mint a társai, a kijelzője pedig színes LCD, ennek ellenére az interneten e-readerként árulják, és nem is akármilyen áron. Mindezek miatt inkább nem vettük be ebbe az összeállításba, hanem a májusi számunkban külön tesztben foglalkozunk vele.
Sony PRS-600
Első darabunk, a Sony készüléke igazi keményvonalas fémmasina. Első ránézésre egy szteroidokon felnőtt palmtopra hasonlít, bár ha jobban meggondoljuk, azokat most táblagépeknek nevezik. Az érzést csak erősíti, hogy az elegáns fémkereten szinte nincsenek is gombok, mindössze öt pici, vékony billentyű áll rendelkezésünkre az alapvető navigáláshoz, amelyek nikkelezett gomboknak tűnnek, amelyek valószínűsítjük, hamar le fognak kopni – kár érte. Nincs is szükség több gombra, mert a PRS-600 az érintőképernyős és barátságosan kezelhető olvasók csapatába tartozik, ugyanis ezt a képernyőt a készülék stylusán kívül könnyedén lehet ujjheggyel is vezérelni. A dobozban a leíráson kívül sajnos csak egy USB-kábel található, ezen kell megoldanunk az adatforgalmat, illetve a töltést is, ami automatikusan elindul, ha az eszközt számítógéphez csatlakoztatjuk. Eközben a kijelzőn egy nagy USB-ikon látható, így töltés közben sajnos zárva van a „könyvtár”, de az olvasó tölthető hálózatról is a megfelelő adapter segítségével, amit szokatlan módon nem az USB-kábelre kell csatlakoztatni, hanem erre egy külön portot álmodott a készülékre a tervezője.
A hardveren még egy fülhallgató-csatlakozót, egy hangerőszabályzót és két kártyanyílást találunk. Utóbbinál egy picit álljunk is meg: a PRS-600 ugyanis, mint minden Sony gyártmány, MemoryStick Duót használ adattárolásra. Valamilyen okból kifolyólag azonban a tervezők azokra is gondoltak, akinek nem VAIO számítógépe és Sony fényképezője van otthon, ugyanis bárki másnak soha eszébe sem jutna ezt a formátumot választani, amikor vehet olcsóbb és szinte mindennel kompatibilis SD-kártyát is. Nos, ezúttal mindenki boldog lehet, mert a készülék mindkét formátumot képes fogadni (természetesen az SDHC-t is). Mindezeken kívül 512 MB belső memóriával is rendelkezik az olvasó, ami így már valóban egész könyvtárnyi művet képes tárolni.
Az eszköz belső memóriáját egyébként két partícióra osztották, amelyek közül az egyiken egy, a csatlakoztatáskor automatikusan települő – OSX-es és windowsos verzió is rendelkezésünkre áll – kezelőprogram található (Reader Library). Semmi komolyabb fennakadásunk nem volt vele, hacsak annyi nem, hogy gondjai voltak a konvertálással. Ha az ember angol oldalakról, angol nyelvű irodalmat szeretne vásárolni, és azt olvasni, akkor működni fog a program. Abban a pillanatban azonban, hogy az első magyar nyelvű dokumentumunkat szeretnénk az olvasónkon is használható formátumba konvertálni, rá kell jönnünk, hogy ez nem a mi szoftverünk. OSX-en használva ugyanis nem sikerült egyetlen, a Sony PRS-600-ason tisztességesen megjelenő állományt sem gyártanunk, így hát hagytuk veszni az alkalmazást, és megtöltöttük az olvasót a már ismert Calibre segítségével, majd pedig nekikezdtünk az olvasásnak.
Azonnal feltűnt, hogy a kijelző bizony tükröződik. Nem zavaróan, de épp eléggé ahhoz, hogy egy picit bűvészkedni kelljen, ha valami erős fényforrás van az ember mögött. Ez sajnos az érintőképernyő hibája lehet, mert más készüléknél nem találkoztunk ilyesmivel. A kijelző egyébként hathüvelykes, e-ink Vizplex, 600x800-as maximális felbontással. A menürendszer egyértelmű, szép nagy ikonokkal, így ujjal is gond nélkül vezérelhető. A könyveket többféle módon rendezhetjük, írhatunk személyes jegyzeteket képernyőbillentyűvel vagy kézzel, a stylus segítségével. A lapozás kellemesen gyors, nem kell órákat várni, míg az új oldal betöltődik, miután a lapozó gombot megnyomtuk, illetve lapozó mozdulatot végeztünk ujjunkkal a kijelzőn. Könnyedén olvashatjuk vele az összes elterjedt könyvformátumot (kivéve a MOBI-t), és az olvasó nagyon szépen képes belenagyítani a PDF-ekbe, ugyanis újratördeli a szöveget, nem pedig kilógatja körbe, mint például a Kindle. Kedves szolgáltatása még a készüléknek, hogy rendelkezik egy beépített angol nyelvű értelmező szótárral, amit úgy aktiválhatunk, hogy a stylussal kijelölünk egy szót. Ekkor azonnal megjelenik a kijelző alján a definíciója – ha van ilyen.
Mindent összevetve a Sony PRS-600-as szép külsejű, nagyon megbízható masina, az érintőkijelzőjének köszönhetően a legjobb készülékház–kijelző aránnyal.
Kindle 3
A Kindle 3-ast már a megjelenés előtt kikiáltották az e-readerek Szent Gráljának, ami nem is csoda, ha belegondolunk, hogy az Amazon fejleszti. A kereskedő cég olyan hamar felismerte a piacban rejlő lehetőséget, hogy már a harmadik generációs olvasóját is kifejlesztette. A többi komolyabb elektronikai cég még épp csak elkezdett ébredezni – kivéve a Sony-t és talán a Samsungot. Így ez a verzió már egy minden ízében kiforrott termék lett olyan tulajdonságokkal, amelyek megjelenése pillanatában piacvezető olvasóvá minősítették.
A Kindle 3 beépített Wi-Fi-modullal rendelkezik, de kapható olyan verziója is, ami 3G-kapcsolatra is képes. A beszerzése nem éppen a legegyszerűbb, hiszen sajnos hazánkban hivatalosan nem forgalmazzák az eszközt; aki nem rendelkezik külföldi rokonokkal/barátokkal, az ettől függetlenül megrendelheti közvetlenül az Amazon.com-on is. Túlesve a megrendelés és az átvétel örömein, elérkeztünk a kicsomagoláshoz. A natúr kartondobozt kinyitva előtűnik a szürke – csak ebben a színben kapható – készülék, amelyet mindenhol fólia véd; az elülsőt a kijelzőre simították és egy szép grafikát ábrázol. A fólia leszedésekor ért minket a legnagyobb meglepetés, hiszen rá kellett jönnünk, hogy a felületen látható grafika már a kijelző és nem a fóliák érdeme. A készülék készenléti módban ugyanis mindig kirak egy ilyen képet a kijelzőjére (az e-ink egyik alapvető tulajdonságát kihasználva, miszerint csak a kép frissítéséhez használ energiát), majd kikapcsol. Így az asztalunkon lévő Kindle, ha épp nem használjuk, többnyire egy-egy ismert irodalmi alak portréját mutatja.
A kezelőszervek és úgy az egész eszköz kialakítása nagyon kényelmes; az előző verzióhoz képest annyi a különbség, hogy eltűnt a felső gombsor, a számok pedig a szimbólumok menüjéből érhetők el. Az iránygomb is az előnyére változott, a bekapcsológomb a fülhallgató kimenete és a hangerőszabályzó közé került. Javítottak a kijelző kontrasztarányán is, a gyártó szerint 50 százalékkal. Nehéz megítélni persze, hogy ez az érték stimmel-e, de az biztos, hogy elképesztően kontrasztos, nagyon könnyen olvasható a kijelző. A menü magától értetődő, és ha már az eszköz mindenféle adatkapcsolattal rendelkezik, még egy böngészőt is belecsempésztek a készülékbe. Erről sok jót nem tudnánk írni, de észben kell tartani, hogy a Kindle 3 nem erre való. Ettől függetlenül természetesen nem használhatatlan, alapszintű böngészésre tökéletesen megfelel; a Port.hu használatával például már meg is spóroltuk a tévéújság-vásárlást.
A K3 igazi erőssége azonban a könyvolvasás. A megfelelő formátumú könyvek másolása (a 4 GB belső memóriával gazdálkodhatunk) után valóban olyan érzésünk lehet, mintha egy demokészüléket nézegetnénk, amire egy szorgalmas segítőnk minden gombnyomáskor rányomtatja a szöveget. A szemnek kicsit sem fárasztó; bármilyen szögből essen is rá a fény, nem tükröződik, és nincs olyan fényviszony, aminél ne lehetne hunyorgás nélkül olvasni. Egyszóval ez az a készülék, amely kompromisszumok nélkül képes kiváltani a nyomtatott könyvet. Az elvetemültebb könyvmolyok számára már olyan spray is kapható, amellyel az olvasó tokját befújva még igazi könyvillatot is áraszt. Mindenki döntse el maga, hogy ez szükséges dolog-e, mindenesetre a lehetőség adott.
Az egyetlen gond, ami felmerült a használat során, az a Kindle és a PDF formátum meglehetősen problémás kapcsolata. Egy A4-es méretre optimalizált PDF-et ugyanis először egy az egyben megjelenít, ami, lássuk be, hathüvelykes kijelzőnél hátborzongató olvasási élményt nyújt. Nagyításkor viszont egyszerűen nagyítja az oldalakat, így először a lap bal felső sarkát látjuk és olvasáskor folyamatosan görgetve kell a kijelzőre varázsolnunk az aktuális mondatokat. Ez egy egyszerű konvertálással megoldható, és előnyére szóljon, hogy a Kindle 3 ezenkívül semmi egyéb hibával nem szolgált.
Onyx Boox
A Koobe Magyarországtól kaptuk írásunk következő szereplőjét, amely a modern Onyx Boox nevet viseli, és az adatlapja elolvasása után az első reakció az volt, hogy ez a készülék a Kindle 3 és a Sony PRS-600 nászából született: mind Wi-Fi kapcsolattal, mind pedig érintőképernyővel rendelkezik.
A dobozt kibontva ez az érzés tovább erősödik, hiszen az ONYX a nagyok igényességével készült. Jó minőségű műanyagból és eloxált alumíniumból készült házának frontoldalán a hathüvelykes érintés érzékeny kijelző alatt mindössze egy nagy kerek kezelőszerv található. Kicsit olyan, mint egy korai iPod. A ház alján (balról jobbra haladva) a hangerőszabályzó gombokat találjuk, ezek mellett az USB-csatlakozó, a bekapcsológomb, rögtön ezután a fejhallgató-kimenet, végül pedig az SD-kártya nyílása található. A Boox egyaránt támogatja az SD- és az SDHC-szabványt, és egész 32 GB-ig bővíthetjük vele a készülékünket. (Alapból 128 MB ROM és 512 MB RAM memóriát kapunk.) A hardver a gyártó szerint egy feltöltéssel körülbelül 8000 oldal megjelenítésére képes, sőt bekapcsolt Wi-Fivel (megint csak a gyártó adatai szerint) egy hétig is elvan üzemkész állapotban – beállíthatjuk, hogy mikor tegye magát készenléti módba, és mikor kapcsoljon ki.
Ha tovább vizsgáljuk az olvasót, a bal oldalán felfedezhetünk egy érdekes kapcsolót, amivel a Wi-Fit kapcsolhatjuk be és ki manuálisan. Ez sajnos nem teljesen egyértelmű, így az első nap a villamoson merült le a készülék, valamikor dél körül, mert reggel óta bekapcsolt Wi-Fivel használtuk. Tartozékként jár még a készülékhez egy Kindle-szerű, fehér USB-csatlakozó, és egy remek barna bőrtok is, ami nagyszerűen védi a házat, és a megfelelő helyeken kivágták, hogy minden kezelőszerv és a hátul lévő stylus is kényelmesen elérhető maradjon. Ez utóbbi azért is fontos, mert a WACOM gyártmányú érintő kijelző egyáltalán nem reagál az ujjal végzett „noszogatásra”, de még a Sony ceruzáját is hanyag nemtörődömséggel ignorálta. Cserébe viszont megállapíthatjuk, hogy a Sony kijelzőjének kontrasztja meg sem közelíti ennek az olvasónak a minőségét.
A készülék szoftvere e csoportban egyedülálló módon magyar nyelvű, így természetesen a hosszú ékezetes karaktereket is tökéletesen jeleníti meg, a könyvtárlistában is. Ezt a többi készüléknél csak azért nem említettük hibaként, mert egy számítógéphez szokott mai felhasználó számára már alapvető, hogy nem használ ékezetes fájlneveket, de ha mégis, a hosszú ékezeteseket biztosan messziről kerüli. Akinek ez mégis létszükséglet, az bátran válassza ezt az olvasót, semmi gondja nem lesz vele.
A Boox sok formátumot ismer [EPUB, PDF, Mobipocket (nem DRM), Fb2, TXT, PDB, HTML, CHM, DJVU, Adobe DRM/Adobe Digital Editions JPEG, BMP, PNG, TIFF, MP3, WAV] és a gyártó szerint a felsorolás további támogatott formátumokkal – például a DOC-cal – fog bővülni. Az olvasás szinte a Kindle-hez hasonló élmény a készülékkel. A kontraszt kiváló, a lapozás megfelelő sebességű. Ez utóbbi történhet az alsó navigációs gombokkal, de a stylus is használható e célra; kicsit ugyan nehézkes ügy ez egy mozgó járművön, mert lefoglaljuk vele mindkét kezünket, de még megoldható.
Összességében az Onyx Boox egy szerethető és nagyon használható olvasó. Netezésre korlátozottan alkalmas (hiába áll rendelkezésünkre Wi-Fi), de kialakításában és szolgáltatásaiban egyaránt igényes készülék. A rendszerét ugyan sikerült egyszer lefagyasztanunk, ami a többi olvasóval nem tudott jól kommunikálni, de egy olyan gyártótól, akinek ez az első ilyen terméke a piacon, meglepően jó indításnak mondható. Rangsorban a Sony és a Kindle közé helyeznénk, ráadásul a Kindle mögött is leginkább kicsit borsos ára miatt marad le.
