Azok a régi jó számítógépek

Furcsán hangzik visszasírni a 8 és 16 bites gépek hőskorát, mikor ma már gigahertzekkel számolunk néhány megahertz helyett és lassan terabájtokkal gazdálkodhatunk kilobájtok helyett. A mai teljesítmény és ár csodálatosan hangzana 20-30 évvel ezelőtti önmagunk számára, de mégis - jópár dolgot visszasírhatunk.

 

Több RAM, mint ami valaha kellhetne

Van egy mondás, melyet régóta Bill Gatesnek tulajdonítanak, holott ő vehemensen tagadja. E szerint 640 kilobájt bármelyik felhasználó számára elég kell, hogy legyen. Igen, nem elírás, „kilobyte"-ról van szó, 640 KB volt ugyanis a legtöbb, amennyit 8086-os processzorral meg lehetett címezni, 1981-ben, mikor a mondat elhangzott ez volt a memória plafon.

A vicc az, hogy ez iszonyatos nagy mennyiségű tárterület volt a kortárs Commodore 64 és az Apple II 64 illetve 48 kilobájtjához képest, az akkori PC belépő konfigurációjának 16 kilobájtjához képest pedig abszolút távlati célnak tűnt. A memóriabővítéssel megtrükközött XT-k és az AT kategóriás (már igazi 16 bites!) PC-k akkoriban még nagyon drágán, de áthághatták ezt az álomhatárt, de nem volt rá igazán szükség. A DOS előtt ülő felhasználó így is a bőség zavarával küzdhetett, a legtöbb szoftver messze nem használt ennyi erőforrást, egyszerűen minden futott. Hála a virtuális memóriának, egy mai PC-n sosem tudja az ember, hogy miért és melyik program villogtatja a merevlemez lámpácskáját és egy Vista konfiguráció csak 2 gigabájt rammal kezdi folyamatosan végezni a dolgát.

Egyszerű, registry-mentes hangolás

Meg akarjuk változtatni WordPerfect szövegszerkesztőnk alapbállításait? Semmi akadálya, nyissuk mondjuk a Notepad-ben a WP.INI állományt és hangoljunk kedvünk szerint. A Win95 előtti korban így hangolhattuk kedvenc szoftvereinket, mivel sima, .INI kiterjesztésű szövegállományok soraiban, egyedileg tárolták beállításaikat. Igaz, nem minden változónév volt magától értetődő, de még mindig egyszerűbb volt rájönni jelentésükre mint megfejteni egy mai rendszerleíró adatbázis kulcs szerepét. Az utóbbi 12 évben csak halmozódnak az enigmatikus „HKEY_local_machine" kezdetű bejegyzések.

 

 

Hordozható szoftverek

Még a merevlemezek elterjedése előtti korokra visszatekintve felrémlik az akkor adathordozásra, tárolásra és programfuttatásra kizárólagosan használt floppy. A hajlékonylemezek 160-180 kilobájtról induló kapacitása limitálta ugyan az alkalmazásokat, ugyanakkor rákényszerítette a fejlesztőket, hogy minden (futtatókörnyezet, beállítások, adatok) ugyanazon a lemezen kapjon helyet. Ily módon abszolút hordozhatóak voltak a szoftverek, bármelyik kompatibilis gépen futottak. Ma hasonlót érhetünk el hordozható alkalmazásokkal és U3-as USB kulcsokkal, igaz, hogy a Windows XP vagy Vista megléte alapkövetelmény a futtató gépen.

 

 

Villámgyors rendszerindítás

Minden egyes Windows verzió fejlesztésénél többezer ember-munkaórát túlóráznak azon, hogy a rendszer minél előbb üzemképes felületet mutasson, illetve mielőbb képes legyen leállni. A frissen telepített rendszer még csak-csak kivárható, de ma már nem élhetünk antivírus és tűzfal szoftverek nélkül, így a várakozási idő sokszoros. Biztos amúgy, hogy szükségünk van minden kis úszóbigyó alkalmazásra és tálcáról indítható kütyüre?

Nos, régen ez nem volt probléma. A legtöbb mikrogépben ROM-ba égetett „operációs rendszer" ült, így bekapcsolás után legkésőbb 2 másodperccel már vígan megjelent a villogó kurzor. Nem kellett BIOS frissítés, nem volt szükség szoftver javítócsomagokra sem, és érdekes módon a fejlesztők a végleges kiadásban nem hagyták hemzsegni a programhibákat, mondván, hogy majd letöltik hozzá a javítást. Régen ezt elfogadhatatlan minőségű munkának nevezték, ma egy bevett formája az idővel való gazdálkodásnak...

 

 

 

 

Vírus? Az meg micsoda?

Nem mondjuk, hogy akkoriban nem léteztek vírusok, mert azok bizony megelőzték a személyi számítógépek elterjedésének idejét. Annyi azonban bizonyos, hogy még a korai pécéken is legtöbben csak hírből hallottunk vírusról és némi óvatossággal megelőzhettük a lemezcsere útján való fertőződéseket. A merevlemezek elterjedésével a kártevők is jobban megvethették lábukat, de ha viszaemlékszünk, egy 40-80 megabájtos meghajtó ellenőrzése néhány tíz percig tartott csak, míg ma a legtöbben egyáltalán (!) nem futtatnak teljes rendszerellenőrzést, mivel az jó néhány órát venne igénybe. A legnagyobb áttörést azonban az internet elterjedése hozta magával, a „mindig kapcsolatban" életstílusnál semmi sem kedvez jobban a kártevőknek és erről most már nagyon nehéz lenne lemondani.