25 éve jelentette be az IBM az új PC kompatibilis gépeinek sorozatát, mely erős befolyása révén a személyi számítógépek piacán egy új korszakot nyitott. Ez volt a Personal System/2 (PS/2) virágzásának rövid, de maradandó újításokkal teli kora.
A PS/2 piaci megjelenésének idejére, 1987-re a PC klónok jelentősen megszorontgatták az IBM PC-ket. Míg 1983-ban az IBM a PC kompatibilis piac 76 százalékát uralta, 1986-ra már csak 26 százalék részesedéssel bírt.
Ekkor az IBM-nél úgy vélték, hogy itt az ideje visszanyerni az irányító szerepüket a a PC-kompatibilis piacon és ehhez a célhoz az eszközt egy új gépvonalban, a PS/2-ben láttk szentesülni. A PS/2 gépvonal szabadalmaztatott bővítő buszt, operációs rendszert és BIOS-t kapott. Papíron minden jól mutatott. Amennyiben például a PC klón készítők az IBM játékát szerették volna játszani, akkor nem kevés summát kellett volna az IBM számlájára utalniuk. A klónkészítőknek azonban megvolt a saját játékuk.
Végül akármennyire is igyekezett az IBM összeszorítani a markát, a piacvezető szerep visszanyerése nem csak, hogy kicsúszott a kezéből, de megindult a PC-s platformjának lassú hanyatlása is. Ennek ellenére derüvel emlézeünk vissza a PS/2 szériákra, hiszen azok máig tartó technológiai befolyást gyakoroltak a PC iparra.
A klónok támadása
Amikor 1981-ben az IBM megteremtette a PC-t, az rengeteg könnyen beszerezhető komponensből állt. Bármelyik másik cég is összepakolhatott volna belőlük egy számítógép rendszert, azonban az IBM ezt elkerülendő megfűszerezte a receptet pár saját megoldással. Egyrészt ott volt a BIOS, az az alapvető kódsorozat, mely a gépet vezérelte, másrészt a felhasználói élményt egy lemezes oprendszer növelte, melyet a Microsoft szállított.
Az OS beszálltás kapcsán folytatott tárgyalások során a Microsoft kiharcolta magának, hogy a PC-DOS-t más gyártóknak is árulhassa. A szerződés megkötetett és ahogy a PC klonozók erős startot vettek a redmondiak el is kezdték árulni a rendszerüket MS-DOS néven.
Első körben ez még nem lett volna probléma, hiszen a nem IBM gépek habár MS-DOS-t futtattak, jogerősen nem voltak képesek kihasználni az IBM PC-khez elérhető programcsomag erejét, valamint hardveresen a mintadaraphoz képest nem voltak olyan jól bővíthetők.
Ahogy azonban az IBM PC-k eladása és befolyása nőtt, a többi számítógépgyártó is meglátta a fantáziát a PC kompatibilis gépekben és annak a fejlesztése felé vette az irányt. Egy IBM szabadalmaktól független gép kialakításához azonban pár akadályt le kellett küzdeniük. A kínai fal technikával például vissza kellett fejteniük az IBM védett BIOS-ának a kódját, hogy amikor saját megoldást írnak megóvhassák magukat a jogsértő kódfoszlányoktól.
Az első PC klón: MPC 1600
1982 júnusában a Columbia Data Products pont ezt tette és bemutatta a világ első PC klónját, az MPC 1600-at. 1983-ban a Dynalogic és a Compaq következett és piacra dobta saját PC hasonmásait. A Phoenix Technologies-hez hasonló cégek eközben IBM PC kompatibilis BIOS termékeket fejlesztettek, melyeket később ingyenes licenccel terjesztettek azoknak a cégeknek, akik igényt tartottak rá. Az eredmény az lett, hogy a gát átszakadt és a PC kompatibilis piac többé már nem volt az IBM saját játszótere.
A klón PC-k szárnybontogatásainak kezdeti éveiben a piac azért továbbra is árgus szemekkel leste az IBM megoldásait. Az 1983-ban debütált IBM PC XT majd az 1984-ben bemutatott PC AT olyan tekintélyes innovációt hozott a PC dizájnban, hogy a klónozók nem mehettek el mellettük szó és másolás nélkül.
Az IBM vezér szerepe nem tarthatott sokáig. A váltás az élbolyban akkor következett be, amikor a Compaq kibocsátotta a DeskPRo 386-ot, egy erős 1986-os PC kompatibilis gépet, mely az Intel 80386 CPU-jával felszerelkezve hamar lenyomta az IBM eladásait. Szörnyű csapás érte a nagy kék céget. Az IBM tudta, hogy valami drasztikusat kell lépnie az erőviszonyok kiegyenlítéséhez.
Ez a valami, a PS/2 gépcsalád volt. A termékvonal 1987 áprilisában erősen megpénzelt reklámkampánnyal indult. Számunkra ugyan nem sokat mond, de az akkoriban sikernek örvendő MASH TV show korábbi szereplőivel hirdették a gépeket "PS/2 It!" szlogennel.
A felhasználókra az ilyesféle kampányok nagyobb hatást gyakorolnak, de azokat a fránya kritikusokat és újságírókat egyáltalán nem volt könnyű meggyőzni. Ők nem voltak elájulva a gépektől, pláne, hogy a paicon erősebb darabokat alacsonyabb áron is be lehetett szerezni. Az alakuló közvélemény sem kedvezett az új gépcsaládnak. Az emberek egy része úgy érezte, hogy az IBM a PS/2-vel ki akarja rántani a talajt a PC-kompatibilis gépek ipara alól. Az olykor negatív hangulat ellenére a PS/2 számos pozitívummal szolgált a jövőre nézve. Ez nem is véletlen, hiszen az IBM olyan újdonságokat kívánt bevetni, mellyel pár évre újra lekötheti a klónozók figyelmét.
A kezdő négyes
Az IBM az 1987-es áprilisi startnál négy PS/2 modellt mutatott be: a Model 30-ast, az 50-est, a 60-ast és a 80-ast. Ezek a modellek árban és teljesítményben dramatikusan különböztek. Az alsó szegmensben mozgó Model 30, mely megközelítőleg a PC XT-vel hozható egy lapon, egy 8 MHz-es 8086 CPU-t, 640KB RAM-ot és 20 MB-os merevlemezt kapott. A cég ezért a konfigurációért 2295 dollárt kért el, ami 2012-es árra átszámítva megközelítőleg 4642 dollár, vagyis több, mint egy millió forint volt. És ekkor csak a belépőszintű alapmodellről van szó.
A legerősebb konfigurációt a Model 80 képviselte. Ez 20 MHz-es 386 CPU-val, 2 MB RAM-mal és 115 MB-os merevlemezzel felszerelkezve érkezett a felhasználókhoz. Cserébe 10995 dollárt kért az IBM, ami mai áron 22243 dollár. Egy gépért tehát "csekély" 5 222 588 forintot várt mostani árfolyamon a cég. A teljes képhez az még azért hozzátartozik, hogy ezek közül egyik gép sem kapott operációs rendszert. A felhasználóknak a PC-DOS 3.3-at még extra 120 dolllár (242 ma) fejében lehetett beszerezni.
Az alábbi táblázat sokkal részletesebb képet fest az 1987-ben kibocsátott gépekről és az is látszik, mennyivel öszetettebb variácókban voltak kaphatók, mint a korábbi masinák. A különbségekre alább hamarosan rávilágítunk. Annyi bizonyos, hogy mindegyik új modell hozott valami újat az IBM PC-s kínálatába és ezzel általánosságban a piacra is.
Integrált I/O funkciók, új memória szabvány
Az 1981-es IBM PC és az 1984-es PC AT között az IBM irányelve az volt, hogy minél kevesebb funkciót tuszakoljon az alapgépbe. A felhasználók a bővítőhelyekbe dugott kártyákkal tuningolhatták a rendszerüket. Ez azt jelenti, hogy egy 1981-es PC szempontjából nem sok bővítési lehetőség maradt, ha a rendszer öt szlotjában már volt egy grafikus kártya, egy lemezvezérlő, egy soros kártya és egy nyomtató kártya. (Akkoriban ez volt a lehjellemzőbb kiszerelés.)
A PS/2-nél az IBM úgy döntött, hogy a közkedvelt I/O-k nagy részét integrálja az alaplapra. Minden PS/2 modell alaplapja kapott hát egy soros portot, egy párhuzamos portot, egy egér portot, egy video adaptert és egy floppy vezérlőt. Ezzel a húzással a belső bővítőhelyek így felszabadultak.
A PS/2 gépek akkoriban más nyalánksággal is szolgáltak. A beépített 16550 UART chipnek köszönhetően a a soros kommunikáció felgyorsult. Ez modem használatánál például igencsak hasznos volt. Emellett pedig ott volt a 72 tűs RAM SIMM (single in-line memory module) foglalat is. Az idők folyamán mindkét eszköz nélkülözhetetlenné vált az iparban.
PS/2 billentyűzet és egér portok
A beépített egérport, melyet fentebb említettünk, önmagában nem számított nagy újításnak. Mindegyik PS/2 gép egy újratervezett billentyűzet és egy újratervezett egér csatlakozóval rendelkezett. Ezek mindegyike 6-tűs mini-DIN csatlakozó volt.
Az IBM célja az volt, hogy az egér, mint periféria, szerepét a PS/2 életében megnövelje. Emellett a cég olyan grafikus OS-t ígért, mely felveheti a versenyt az akkoriban terjedő Macintosh ablakos funkcióival. Az új operációs rendszer és az általa megnövelt szerepű egér együtt hatékony koktélnak bizonyult volna, azonban ehhez megfelelő időzítésre lett volna szükség. Erről majd később.
Igaz, idén már egyre kevesebb alaplapon láthatunk PS/2 aljzatot, ám gondoljunk csak bele, meddig bírta a párharcot a népszerű USB-vel szemben. Nem rosz ettől a véncsont szabványtól.
Új Floppy meghajtók
További újítás számba ment, hogy minden PS/2 modell tartalmazott egy 3,5 hüvelykes microfloppy meghajtót. Ez utóbbit a Sony-nak köszönheti a világ és korábban csak az Apple Macintoshaiban láthatták az emberek.
A leggyengébb modell, a 30-as, olyan meghajtóval érkezett, amelyik 720 KB méretű adatot volt képes olvasni és írni egy dupla adatsűrűségű lemezt használva. A nagytestvérek már teljesen új megközelítést használtak. Ők 1440 KB nagy adatsűrűségű lemezmeghajtót kaptak, amely az elkövetkezendő húsz évre szabvánnyá vált a PC-k területén.
Az IBM által bevezetett 3,5 hüvelykes lemezmeghajtó újdonságszámba ment a PC-s piacon. Egészena PS/2 megjelenéséig az IBM is a 5,25 hüvelykes nagylemezmeghajtókat favorizálta. Nem csoda hát, hogy a formátumváltás a felhasználóknak és az intézményeknek nem volt túlságosan gördülékeny. Pláne azért sem, mert számos általuk használt program továbbra is csak 5,25-ös nagylemezen volt elérhető.
Az IBM az elégedetlenségre felfigyelve egy külső 5,25 hüvelykes lemezmeghajtóval állt elő, ám eközben a klónozók is meglépték a méretváltást. Hamarosan a programokat az 5,25-ös lemezek mellett 3,5-ös lemezeken szintén be lehetett szerezni.
VGA és MCGA
A PS/2 vonal történelmileg sokak számára a Video Graphics Array miatt marad igazán emlékezetes. A VGA mód 640 × 480 pixeles felbontás mellett 16 színt és 320 × 200 pixeles felbontás mellett 256 színt volt képes megjeleníteni, ami akkoriban hatalmas előrelépésnek számított a korábbi megoldásokhoz képest.
Továbbá lényeges plusz, hogy a VGA visszafelé teljesen kompatibilis volt a korábbi IBM szabványokkal, tehát az Enhanced Graphics Adapterrel (EGA) és a Color Graphics Adapterrel (CGA).
A PS/2 gépeken debütált a (mára már VGA csatlakozónak nevezett) 20-tűs D-típusú foglalat is, ami azóta szintén szabvánnyá vált.
A 30-as modell olyan MCGA grafikus adapterrel került a polcokra, mely 320 × 200 pixel felbontásaban volt képes 256 szín megjelenítésére, azonban 640 × 480-as felbontásban már csak monokrómot adott vissza. A felhasználóknak emellett gondot okozott, hogy az MCGA az EGA-val nem volt visszafelé kompatibilis. Ám nem csak emiatt fellegzett neki be hamar. Az IBM csak egy pár alsókategóriás modellbe pakolta bele és a klónozók egyáltalán nem tartották érdekesnek.
Mikrocsatornás architektúra (Micro Channel Architekture)
A PS/2 családot az egykori elképzelések szerint az új hardveres fejlesztés, a mikrocsatornás architektúra volt hivatott a trónara emelni. Az új MCA bővítő sín a kissé öszvér jellegű Model 30 kivételével minden PS/2 modellbe bekerült.
A Model 30 három ISA bővítőhellyel rendelkezett, melyet még az IBM az eredeti PC-ben vezetett be és a PC AT vonalig tolt ki. Nem meglepő, hogy a többi gépgyártó a PS/2 megjelenése idején javában az ISA-t használta. Ennek azért több pozitív hatása is volt a felhasználükra nézve. A legkézenfekvőbb az, hogy a PC kompatibilis masinákba bármelyik PC kompatibilis kártya beszerelhető volt.
Az IBM egy teljesen új, fejlett bővítő buszban látta a lehetőséget. Jogdíj fizetése nélkül ugyanis a többiek nem másolhattják le az MCA-t. Az 1980-as évek közepére az ISA lassúvá és korlátozóvá vált. Az MCA sávszlessége eközben 16-bit vagy 32-bit volt, ezáltal egyszerre több adat száguldhatott keresztül az immáron 10 MHz-es buszon.
Az MCA emellett egy korlátolt plug-and-play funkcióval is rendelkezett. Mindegyik bővítőkártya egy egyedi 16-bites ID számmal bírt, mely alapján a PS/2 gépek automatikusan konfigurálhatták a kártyát.
Elméletileg ez a módszer sokkal egyszerűbbé tette volna az életet a felhasználók számára, mint a ISA kártyák, melyeknél a jumperekkel kellett babrálni. Az internet előtti korban a körülmények azonban még nem álltak erre készen. A gyakorlat is ezt mutatta. Az MCA nem terjedt el széleskörben. A régi referencia lemezek, melyek a gépeken a CMOS alapbeállításait végezték, az újabb MCA kártyákat nem ismerték és ha egy felhasználó az utóbbival rendelkezett, be kellett szereznie egy külön egyedi lemezt, vagy meg kellett várnia, hogy az IBM kiadjon egy frissített referencia lemezt. Vagyis nem volt vele egyszerűbb az élet. Akkor már inkább pár jumper, mint hetek várakozása.
Az IBM már szinte dörzsölte a tenyerét, amikor egy évvel az MCA bemutatása után a klóngépgyártók küzül az egyik, nem kis meglepetésre, bejelentette az EISA szabványt. Az EISA az ISA sávszélességét 32 bitre növelte és csak minimális licenc díjjat számoltak fel érte. Pár számítógépgyártó nem vacillált, az EISA-t kezdte el használni, azonban általánosságban a szabvány egészen a PCI 1990-es megérkezéséig az ISA maradt.
OS/2
MCA nem segített a PS/2 terjedésében, de nem ez, hanem az OS/2 volt az, ami betette a kiskaput a biztató terméknél. A tervek szerint az IBM a PS/2 csúcsgépét egy teljesen új operációs rendszerrel, az OS/2-vel kívánta elindítani. Az operációs rendszer már kihasználta volna a 386-os CPU új funkcióit, a bépített egér portot és hasonló grafikus felületet nyújtott volna, mint amit az Apple Macintoshain láthattak az emberek.
Az egyedüli probléma az volt, hogy az IBM a PC-DOS megalkotóját, a Microsoftot bérelte fel a munkára. Akkoriban a Microsoft dúskált a meglódult PC klóngyártóknak eladott MS-DOS licencdíjakban, így nem a PC OS volt az elsőszámú pont a prioritási listán.
Amikor bejelentette az IBM, hogy az OS/2 megjelenése 1988 végére tolódik, több összeesküvés kapott szárnyra. Egy DOS szerű demo ugyan érkezett 1987-ben, de nem győzte meg a szemlélőket.
Eközben 1987 végén a Microsoft már a Windows 2.0 kibocsátását tervezte, egy olyan operációs rendszerét, ami nagymértékben hasonlított az OS/2 tervezett funkcióira. Az IBM a Microsoft megbízása idején nem ismerte fel az esetleges érdekütközést. Alapos leckét kapott.
Az IBM PC dominanciájának vége
A PS/2 indulása után egy rövid ideig kapós termék volt. 1988 januárjára körülbelül 1,5 millió darab kelt el. Azonban a PC kompatibilis márkákhoz képest jóval magasabb ára a legtöbb felhasználót elriasztotta a rendszertől. Az IBM számára a legroszabb azonban az volt, hogy az összes innovációját beérték vagy túl is teljesítették a konkurens gyártók. Az 1988 végén a PS/2 eladásai drasztikusan csökkentek és a rendszer az IBM számára végül a legnagyobb üzleti katasztrófává nőtte ki magát.
1990-re már mindenki számára világos volt, hogy az IBM már nem véleményvezető a PC kompatibilis gépek piacán. 1994-re a vezető szerepet a Compaq vette át Amerikában. Az IBM egészen 2004-ig tartott ki a PC részlege mellett, amit végül a Lenovo vásárolt meg. Addig persze az IBM jó pár fejlesztést rakott le az asztalra a grafikus szabványok és a hordozható gépek terén, gépei között azonban már egy sem volt olyan, ami akkora hatást gyakorolt volna a piacra, mint kibocsátása idején a PS/2 tudott.
