Hatalmas sikernek nevezhető a Wi-Fi feltalálása, hiszen megszüntette a kényelmetlen és időigényes kábelezést, ráadásul a WLAN hálózat kiépítése is olcsóbbnak bizonyult a kábeles megoldásnál, a kevesebb hálózati eszköznek köszönhetően. No persze a megfelelő védelem hiányában és az alacsony átviteli sebesség következtében a Wi-Fi őrület gyorsan alábbhagyott azoknál a vállalatoknál, ahol nagy sávszélességet és biztonságos csatornát igénylő adatok mozogtak a hálózaton és a szervereken, így maradtak a körülményes, mégis biztonságos és gyors kábeles elérés mellett.
A 802.11g szabvány megjelenésével némileg javult a helyzet, ám az elméleti 54 megabites átvitel a gyakorlatban jóval kevesebb, sőt a hatótávolság is korlátozott, beltéri használat esetén. Egyszóval a Wi-Fi remek ötlet, de a találmányt mindig körbelengte valamiféle hiányérzet. A b/g szabványt megjelenését követően a Wi-Fi Szövetség sem tétlenkedett; megkezdődött a 802.11n szabvány alapjainak lefektetése, amely még a mai napig sem végleges, de nagyon ígéretesnek tűnik.
Első körben le kell szögeznünk, hogy jelenleg a szabvány a Draft-N 2.0-s változatánál tart, tehát még nem végleges, de használható. Sőt, a Wi-Fi Alliance szerint a 2.0-s előzetes szabvánnyal kompatibilis termékek nagy valószínűséggel az idén végleges formáját öltő 802.11n-nel is teljesen kompatibilisek lesznek. Persze kivételes esetben előfordulhat nagyobb változás, ám szerencsére számos gyártó kínál olyan garanciát a felhasználók számára, ami a Draft-N eszközök cseréjét is magában foglalja abban az esetben, ha kompatibilitási probléma merülne fel a végső stádiumban.
Az új szabvány nagyobb hatótávolságát és sávszélességét az adatátviteli csatornák párhuzamos használatával érték el, mely lényegében a MIMO technológiát takarja, amelyhez már nem két, hanem legalább három antenna szükségeltetik. A MIMO-val minimalizálódik a visszaverődésből eredő jelgyengülés, a jelirány változása, illetve az emiatt bekövetkező jelkésedelem. Tévedés ne essék, a MIMO nem kizárólag a 802.11n eszközök kiváltsága (bár tény, hogy a szabvány leginkább erre támaszkodik), hiszen a technológiával – több-kevesebb sikerrel ugyan –, de már a 802.11g szabványnál is próbálkoztak.
Az N-es Wi-Fi szabványról tudni kell, hogy a 802.11b/g esetében is alkalmazott – és szabadon használható – 2,4 gigahertzes frekvencia mellett a kevésbé elterjedt 802.11a esetében hasznosított 5 gigahertzes sáv is használható már, bár a mindkét kiosztást alkalmazó, úgynevezett dualband eszközök még csak most kezdenek megjelenni a piacon – tesztünkbe ilyenből is jutott volna, de sajnos a szükséges ügyféloldali vezérlők hiányában nem tudtuk kipróbálni. A két sáv használata nagyobb lefedettséget és jobb terheléselosztást tesz lehetővé, azaz csökkenti a 2,4 gigahertzes sáv zsúfoltságát – több esetben a túl sok 2,4 gigahertzen működő eszköz nem képes kellő hatótávolságra és gyorsabb átviteli sebességre.
Szintén az új szabvány alapvető része a QoS csomagütemezés, mely automatikusan priorizálja a hálózati forgalomban részt vevő csomagokat, ugyanakkor kézi beállításokat is megenged a felhasználó számára. A QoS-szel elkerülhető a „dugulás” például egy olyan egyszerű helyzetben is, mint a BitTorrent és a böngészők egyidejű használata; a BitTorrent ugyanis több szálon rengeteg kapcsolatot létesít más gépekkel, és nagymértékben leterheli az átviteli közeget, elvéve az erőforrást az internetezők elől.
Kezdetben a Wi-Fit és a biztonságot nem lehetett egy lapon említeni. Ennek oka, hogy minden alapvető trükktől függetlenül (mint az SSID elrejtése vagy a MAC-cím szűrése), a WEP- és WPA-titkosítás nem elég erős, aminek eredményeképpen közel sem lehetetlen feladat egy vezeték nélküli hálózat feltörése. Utóbbi ugyan jóval erősebb a WEP-nél (amely valójában több sebből vérzik, és használata messze elkerülendő), korántsem nyújt megfelelő védelmet. Noha kellően összetett kulccsal a „brute-force” támadások ellen is lehet védekezni, a rendszer nincs 100 százalékig biztonságban, inkább csak időt nyerünk vele.
A WEP egyébként szoros rokonságban áll a WEP2-vel, ami érthető, mivel mindkettőnek alapja a 802.11i szabvány, de az utóbbiban használt 128 bites AES-kódoló algoritmushoz több okból is új hardver szükséges. Az AES jelenleg a legerősebb és legjobb rejtjelezési szabvány, amelyet széles körben használnak, többek között az Egyesült Államok kormánya is, de nagyobb számításkapacitást igényel, mint a WPA esetén alkalmazott RC4.
Természetesen az otthoni felhasználók eszközei továbbra is előre kiosztott kulcsokkal operálnak, de az útválasztók többsége képes együttműködni az autentikációs, úgynevezett Radius szerverekkel is – bár ezt körülményes kiépítése miatt otthoni környezetben valószínűleg senki sem használja.
Hiába támogatja tehát 802.11n szabványú útválasztónk a WEP-titkosítást, valójában magában a szabvány leírásában ez már nem szerepel. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy WEP-titkosítást használva útválasztónk mindentől függetlenül 802.11b/g módban fog működni! Inkább alkalmazzuk tehát a WPA-t valamilyen bonyolult kulccsal és további biztonsági intézkedésekkel (SSID-szórás letiltása, MAC-címek szűrése, tűzfal, IP-korlátozás), amennyiben régebbi, IEEE 802.11b/g szabványú eszközöket is szeretnénk a hálózaton használni – minden egyéb esetben a WEP2 AES-CCMP titkosítása ajánlott.
Természetesen az új szabványra épülő útválasztók beállítástól függően reagálnak a régebbi eszközökre. Szinte minden esetben van olyan opció, hogy a 802.11b/g/n szabványú eszközök mindegyikével csatlakozhatunk a hálózathoz, így ezzel a beállítással megoldható a csatlakozás, tehát régebbi eszközeinktől sem kell megválni – vagy legalábbis nem azonnal. Meg kell említeni viszont, hogy ennél a hibrid beállításnál csak WPA-, vagy WPA és WPA2 együttes titkosítást használhatunk, utóbbinál ily módon megoldható a 802.11n eszközök erősebb titkosítási eljárásának használata, miközben a régi eszközök szimpla WPA-val csatlakozhatnak (ez a beállítás kevésbé biztonságos, mintha csak WPA2 titkosítást használnánk).
Másik kérdéskört is feszegethetünk, ha az új szabványú eszközök közötti kompatibilitást kívánjuk értékelni. Mivel a házban egy másik 802.11n szabványú Wi-Fi útválasztó is működött WPA2-PSK titkosítással, ennek láthatóságát vizsgáltuk a tesztelt kártyák esetében. Sajnos számos vezérlő nem vette észre az említett hálózatot, de az is előfordult, hogy az USB-s eszköz megtalálta, ezzel szemben az azonos gyártótól származó PCI-os vezérlő már nem – vagy ennek fordítottja. Az ok valószínűleg a kártyák eltérő lapkakészletében és a meghajtóprogramokban keresendő, amit az is bizonyít, hogy azonos lapkakészlettel szerelt kártyák esetében is fellépett az említett jelenség.
A tesztünkben való részvétel egyik alapvető feltétele, volt, hogy az adott márkájú útválasztó mellé két hozzá való klienst is biztosítson a gyártó. Ezzel egyrészt elkerültük a felmerülő kompatibilitási problémákat, másrészt pedig az egy családon belüli termékek teljesítményét tudtuk összehasonlítani. Sajnos idő hiányában nem volt lehetőségünk végigpróbálni, hogy melyik kliens melyik másik gyártó eszközével nem passzol össze esetleg, mivel ez tíz résztvevővel számolva száz variációt jelentett volna (ha mindkét klienst vizsgálnánk, akkor pedig ennél is sokkal többet).
A kompatibilitási problémák elkerülése végett jelen pillanatban azt javasoljuk, amit a gyártók is: az otthoni Draft-N szabványú hálózathoz úgy válogassuk az alkatrészeket, hogy azok egyetlen gyártótól származzanak, ezek ugyanis minden esetben képesek együttműködni, amit tesztünk is alátámasztott.
A Belkin ugyan nem kizárólag hálózati eszközökkel foglalkozik, ennek ellenére hamar reagált a piaci igényekre, és két 802.11n szabványú útválasztót is piacra dobott. Az N1 Vision a drágább modell, különlegesen letisztult külső házzal, amelyre mindenképpen szükség volt, mivel egy külső kijelzőt is beépítettek a hozzá tartozó gombokkal. Ha ezt használni szeretnénk, látható helyen kell elhelyeznünk az útválasztót, mely egyébként csak állítva helyezhető el. A kijelzőn figyelemmel kísérhetjük az aktuálisan kapcsolódó eszközöket, a hálózati adatforgalmat (gépekre lebontva), az aktuális le- és feltöltési sebességet, alaphelyzetben pedig kikapcsolhatjuk, vagy órát és dátumot jeleníthetünk meg rajta.
A telepítés roppant egyszerű, nem kell hozzá CD, de még a hálózati kábel sem feltétel, mivel az első bekapcsolást követően él a DHCP és a vezeték nélküli kapcsolat, tehát azonnal rácsatlakozhatunk az útválasztóra, és megkezdhetjük a konfigurálást a menüben. Utóbbi kissé egyszerűre – mondhatni fapadosra – sikeredett, ezáltal senki sem fog elveszni a menürendszerben, viszont néhány menüpont lehetne jobban kezelhető, mint például a MAC-címek szűrése, ahol csak egy egyszerű szövegdobozt kapunk a MAC-címek kézzel történő beírásához. Biztonsági szempontból hiányoltuk a felhasználó-jelszó párost, az N1 ugyanis csak jelszót kér a beállítások eléréséhez és megváltoztatásához.
Nagyon ötletes viszont az ügyfél adapterek kialakítása. A PCI-os kártyához kábellel csatlakoztatható külső antennákat kapunk, míg az USB-s vezérlő dobozában egy dokkolót találunk – ezt célszerű is használni, mivel forgatásával jobb vételt csikarhatunk ki.
Előny: remek átviteli sebesség kis és közepes hatótávolságon, szép, ötletes adapterek
Hátrány: nagy hatótávon csak közepes teljesítmény
Sokan ismerik még a modemes időkből a USRobotics márkanevet, patinás gyártóval van dolgunk. Mindenképpen meg kell osztanunk olvasóinkkal azt az értesülést, hogy a USRobotics állítólag nemsokára leáll az Ndx sorozatú 802.11n vezeték-nélküli eszközök gyártásával és helyette egy másik széria kerül majd a piacra. Mivel az eszközök még megvásárolhatók, így fontosnak tartottuk a tesztjüket.
Az USRobotics az egyik gyártó a 10 közül, mely nem tudott számunkra USB-s vezérlőt biztosítani (azon egyszerű oknál fogva, hogy nem gyártanak ilyet), viszont a PCMCIA-kártya ugyanúgy megfelelt az igényeinknek. Az USB-s vezérlő hiánya rossz hír az integrált „n” Wi-Fi vezérlőt nélkülöző, ám Express Card bővítőfoglalattal ellátott noteszgép-tulajdonosok számára.
A méretes Ndx Router nem éppen csinos darab, de ez nem probléma, ha nincs szem előtt. Megnehezítik viszont az elhelyezést az előlapon található, harsány kék színű állapot-visszajelző LED-ek, amelyek sötétben rendkívül idegesítően és erős fénnyel villognak. Az Ndx nyomtató szerverként is működik, amihez az USB-t a hátoldalon találjuk.
A beüzemelést mindenképpen kábeles csatlakozással és a mellékelt magyar nyelvű telepítőlemez behelyezésével kell kezdeni, majd irány a kusza menürendszer, amelyet a beállítási opciók megfelelő tagolásának hiánya jellemez. A teljes sávszélességű 802.11n Wi-Fi beüzemeléséhez kézzel kell csatornát választani, és a sávszélességet Auto 20/40 MHz-be billenteni.
Remek hír a hazai felhasználóknak, hogy az ügyfélkártyák szoftvere a telepítéstől kezdve magyar nyelvű, és igen részletes információkat közölnek a kapcsolat állapotáról.
Előny: nyomtatószerver, magyar nyelvű telepítő és szoftver
Hátrány: kusza menürendszer, kék LED-ek, nagy hatótávolságon lassú, nincs QoS
A hálózati eszközök frontján az ASUS igencsak aktív, most már évek óta jelen van a piacon, és frissíti termékpalettáját. Nagy port kavart a gyártó 802.11n szabványú Wi-Fi eszközökre vonatkozó – jelenleg is működő – cseregaranciája, amely abban az esetben érvényesíthető, ha a megvásárolt eszköz nem lesz kompatibilis a végleges szabvánnyal.
A WL–500W útválasztó kellemes megjelenésű, nagyon jó visszajelző lámpákkal, ám a három vaskos antenna fixen van szerelve. USB-portot – akárcsak a USRobotics routerén – a WL–500W-n is találtunk, egyből kettőt is. Ez már sejtette velünk, hogy nem csupán nyomtatószerverrel lesz dolgunk, ahhoz ugyanis egyetlen csatlakozóhely is elég lenne. Valójában az USB-kapura nyomtatón felül USB-tárat (merevlemezt vagy merevlemezházat) is csatlakoztathatunk, aminek köszönhetően a router máris komplett letöltő- vagy FTP-szerverré avanzsálódik. Ezzel az opcionális kiegészítővel az útválasztó a háttérben képes BitTorrent-, http- és FTP-letöltésekre a számítógép kikapcsolt állapotában. További extra még, hogy az USB-kapu webkamerát is kezel, ezáltal videofelügyeletre – kvázi riasztó funkcióra – is rábírható.
A konfigurációs felület csúnya színösszeállítása ellenére a legjobbak közé sorolható, a gazdag és meglehetősen részletes beállítási lehetőségeknek köszönhetően. Az útválasztó mellé kapott két kliens közül csak a PCI-os kártya kompatibilis a 2.0 verziószámú Draft-N szabvánnyal, de ettől függetlenül a dokkolóval ellátott USB-s változattal sem akadt problémánk, hiszen az is nagyon jó sebességet hozott. A PCI-os vezérlő egyetlen problémája, hogy a mellékelt mágneses talpú antennadokkoló kábele túlságosan rövid, így többnyire csak a gépházon helyezhető el.
Előny: USB-s extrák, remek sebesség és hatótávolság
Hátrány: ronda színű menürendszer, rövid antennakábel
A Linksys termékei teljesen úgy festenek, mintha a Csillagok háborúja egyik epizódjának kelléktárából kerültek volna elő. A „csupa antenna” felépítés kíváncsivá tett bennünket – vajon tényleg van-e értelme az extra kialakítású vevőantennáknak? Mivel a gyártó nem ma kezdte a hálózati eszközök gyártását (ráadásul a Cisco divízió része), az extra megjelenésen felül itt is megkapjuk az USB-portot, amely csak tárolókat fogad (nyomtatót sem); ezeken megoszthatjuk állományainkat, de médiakiszolgáló tárolójaként is funkcionálhatnak.
A WRT350N belsejében gigabites hálózati kapcsoló dolgozik, tehát a vezeték nélküli elérés mellett a vezetékes kapcsolatot ugyanolyan fontosnak tartották a Linksysnél – ez nem is csoda, hiszen a ma kapható új alaplapok és számítógépek szinte kizárólag gigabites vezérlővel kerülnek forgalomba. Bár egyszerű internetmegosztás esetén ennek nem fogjuk érezni előnyét, nagyméretű állományok mozgatásakor, valamint nagy hálózati forgalom esetén viszont már elengedhetetlenül fontos.
Állítva és fektetve egyaránt használható az útválasztó, bár fura formája miatt a felhasználók többsége előbb-utóbb minden bizonnyal elrejti a kíváncsi tekintetek elől. A konfiguráláshoz használt menü jó, semmi extrát nem mutat, de láthatóan inkább a könnyű kezelhetőséget tartották szem előtt (noha a QoS részen kicsit több beállítási lehetőséget vártunk).
Az ügyféloldali vezérlők a routerhez hasonlóan furcsán festenek, ráadásul mindkét esetben komolyabb külső antennákkal kapjuk őket. Sebesség tekintetében a Linksys felemás képet mutatott. A WRT350N kis hatótávolságon a felsőház alján helyezkedik el, nagy hatótávolságon azonban szinte verhetetlen – ez pedig kiegyenlített teljesítményre vall.
Előny: kiegyensúlyozott teljesítmény, gigabites kapcsolat, USB, extra antennák
Hátrány: nyomtatószerver nincs, a QoS-beállítások terén lehetne még erősebb
A TP-Link Draft-N hálózati eszközei között találhatunk érdekességeket, melyek bevallottan az Atheros Draft-N lapkái köré épülnek. Ilyen elsősorban a TL-WR841N útválasztó, amely két külső antennájával meglepetést okozott nekünk, ráadásul megfelel a Draft-N 2.0 szabvány követelményeinek. Az adapterek között is van kétantennás 802.11n megoldás, de a teszthez inkább az újabb típusszámú, immár három antennával ellátott PCI és Cardbus vezérlőket telepítettük a tesztgépekre, melyek szintén megfelelnek az újabb specifikációknak. Sajnos USB-változat nem érkezett a tesztre.
Az útválasztó háza lapos és széles, nem hivalkodó, de nem is követi a többi gyártó által diktált formavilágot. A hátoldalon két hatalmas antenna kapott helyet a LAN-WAN portok és az újraindító gomb mellett. Az előlap egyszerű, kis hasonlóságot mutat a D-Link DIR–635-tel, de itt kapott helyet a QSS (Quick Secure Setup) gombja is, amely valójában a WPS-sel megegyező szolgáltatást nyújt.
Noha a menü halványan a NETGEAR-éhez hasonlítható, ez nem számít igazán, csak az, hogy használati szempontból elégedettek voltunk vele. Teljesítmény tekintetében a TP-Link magasra tette a mércét, mivel összességében véve ez a szett teljesítette leggyorsabban a kitűzött feladatokat.
Csupán egyetlen problémánk akadt a teszt során, mégpedig a kliensvezérlőkkel kapcsolatban. Hiába használtuk a legújabb meghajtókat és kapcsolódáshoz szükséges szoftvert, a menüpontok teljesen szürkék voltak. Ezért kénytelenek voltunk az operációs rendszerbe épített Windows Zero Configurationt használni a csatlakozáshoz.
Előny: gyors, jó menü
Hátrány: csak WZC-csatlakozás működött
Akárcsak a Belkin, a Conceptronic is a kiegészítők piacán tevékenykedik. Ránézésre az útválasztó ódivatúnak tűnik, egyszerű LED-es kijelzéssel és a megszokott három darab antennával; ráadásul állvány hiányában csak fektetve vagy falra szerelve helyezhető el. Jó pont viszont, hogy a ház bővelkedik szellőzőnyílásokban, aminek köszönhetően a tesztmezőny egyik leghűvösebb tagjának mondható.
Az előlapon a LED-ek mellett egy piros gombot is felfedezni véltünk, amely a mostanság egyre terjedő WPS (Wi-Fi Protected Setup) PIN-kódos megoldását kelti életre. A zöld-fehér menü kellemes, kellően tagolt, viszont bosszantó, hogy néha lassú, és csak frissítésre reagál. Továbbá, a menüben vannak még bosszantó elírások, valamint a port forward rész is kimaradt belőle, ami elég nagy hiba. A C300BS4-ben a QoS sem kapott helyet, ami remélhetőleg nem fog gondot okozni a nagyobb forgalmú hálózatokban. Érdekes módon a router a 802.11b/g/n módot választva tudta a legjobban kifutni magát a tesztekben, kizárólag 802.11n módban észleltünk kisebb lassulást.
A kliensadapterek közül a Conceptronic kínálatában PCI-os, USB-s és PCMCIA-változat is szerepel, mi ebből az első kettőt tesztelhettük. A telepítés gyorsan lezajlott, a fapados kinézetű kezelőszofver pedig nem szűkölködik a beállításokban, ahol érdemes a TX Burst opciót bekapcsolni a jobb teljesítmény elérése érdekében.
A Conceptronic eszközök sebessége sajnos egyáltalán nem volt kiemelkedő, pontosabban csak a mezőny hátsó felére volt elegendő.
Előny: kedvező ár
Hátrány: firmware-hibák, lassúság
Az Edimax szinte a kezdetektől fogva pártfogolta a 802.11n szabványt, ebből kifolyólag a most bemutatott „csomag” már nem az első szériát tapossa, mi több, megfelel a 2.0-s Draft-N szabványnak (a dobozon ezt minden esetben a b/g WiFi n Certified logó jelzi). Szerencsére a gyártónál már nincsenek forgalomban a régebbi szabványra épülő eszközök, tehát a tesztcsomag minden komponense a 2.0-s szabványtervezeten alapul.
A viszonylag apró méretű, fehér útválasztó LED-lámpái a régebben használt kapcsolókat idézik, amelyek a mai napig kellő információt nyújtanak. Az Edimax általában az olcsóbb kategóriát képviseli, ennek megfelelően nincs USB-port, és ehhez kapcsolódóan szerverfunkciók és gigabites csatlakozás sem. Ettől eltekintve azonban nem szenvedünk hiányt semmiben, hiszen a BR–6504n-ben megtaláljuk azokat a szükségesebb funkciókat, amelyeket minden más Wi-Fi útválasztóban is (DHCP, UPnP, Port Forward, DDNS) – az átlagfelhasználó még ezeknek a felével sem él.
Extraszámba megy a WPS – az aktiválásához szükséges gomb a hátsó oldalra, a tápcsatlakozó aljzata mellé került – és a QoS forgalomszabályozás. Utóbbit a menüben részletesen beállíthatjuk, ami szintén jó pont. Ha már menü: az Edimax operációs felülete – annak ellenére, hogy nem a legszebb – könnyű beállítást tesz lehetővé. Ugyanez igaz a kliensszoftverekre is.
Adatátviteli teljesítmény terén az Edimax az elsők között tanyázhatna: csupán a legtávolabbi és legelzártabb ponton végzett mérés babrált ki alaposan az eszközökkel: itt ugyanis roppant mód visszaesett a sávszélesség.
Előny: Kedvező ár, jó összhatás
Hátrány: Legnagyobb hatótávolságon belassul
A NETGEAR a lekerekített formákról hirtelen szögletes (tégla alakra) váltott, de megmaradt a jól bevált hófehér szín, amely szinte a márka védjegye.
A RangeMax Next családba tartozó útválasztó több okból is felhívja magára a figyelmet. Az antenna látszólag lemaradt a dobozról – valójában azonban a tervezők a burkolat belsejében helyezték el mindhármat, emiatt pedig az eszköz mérete is átlagon felüli. Úgy tűnik, a NETGEAR komolyan gondolja ezt a megoldást, mivel az USB-s és PCI-os kártyán is külső, rejtett antennákkal találkoztunk, ami nem feltétlenül rossz, hiszen a Linksys esetében is láthattuk a jó antenna áldásos hatását nagy hatótávolságon.
Minthogy a WNR854T routert gigabites Ethernet és WAN-portokkal látták el, utóbbi nem lesz szűk keresztmetszet gyorsabb (például 100 megabites) internetkapcsolat esetén sem. A beüzemeléshez feltétlenül kábeles kapcsolat szükséges, mivel a Wi-Fi kapcsolat az első bekapcsoláskor nem él. Valamilyen oknál fogva a mi esetünkben a dobozban található CD-re is szükség volt. Ezt elindítva néhány beállítást követően keltettük életre az eszközt, addig nem állt velünk szóba az admin felület – pedig a kézikönyv szerint mennie kellett volna. Ezután vehette kezdetét a konfigurálás. A Netgear ugyanezt a menüfelépítést használja már évek óta, tehát jól bevált rendszerről van szó, beépített rövid súgóval, de sajnos a QoS kimaradt a szolgáltatások listájáról.
A NETGEAR N szabványú eszközei LAN–WLAN vonalon igen szép eredményt értek el, ám a WLAN–WLAN esetében már picit visszafogottabb teljesítményt mutattak, ami még így is jónak – de nem kiugrónak – számít ebben a szoros mezőnyben.
Előny: Gyors, jó külső antennák
Hátrány: Az adapterek drágák
A gyártó a CeBIT után Európában elsőként nekünk küldte el az OLED-kijelzővel felszerelt D-Link Xtreme-N Duo Media DIR–855 routert, amely a 2,4 gigahertz mellett az 5 gigahertzes sávban is használható. Sajnos a hozzá való adapterek nem érkeztek meg időben, ezért a mágia demonstrálását egyelőre elhalasztottuk. Ebből kifolyólag maradt a „keserű” 2,4 gigahertz, de az árbeli versenyképesség megőrzése végett inkább a kiforrott DIR–635-ös routert vetettük be a teszten – amely korábban már szerepelt lapunkban Rangebooster N néven.
A DIR–635 jelzésű útválasztó a D-Link termékvonalán képviseli a belépő szintet a háromantennás 802.11n szabvány világába, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy fapados termékkel lenne dolgunk – QoS például van benne. Az egyszerű, mégis kellemes megjelenésű „doboz” hátoldalán van USB-csatlakozó, de az öröm korai, mivel ez csak a Windows Connect Now funkció kiaknázása végett kapott helyet, média- vagy nyomtatószerverként nem használható. A menü maga a mennyország, ennél jobbat nem is kívánhatnánk. Aprólékos beállítási lehetőségek minden téren, és számos kényelmi funkció.
Utóbbira remek példa, hogy IP-foglalásnál vagy MAC-szűrésnél a router képes kiolvasni a csatlakoztatott számítógépek nevét és MAC-számát, amiket nem kell kézzel beírnunk, hanem egyetlen kattintással bemásolhatunk a megfelelő helyre. Éppen az ilyen apróságok emelik a menüt a legjobbak közé.
A kliensek telepítése zökkenőmentes, az internetről letölthető szoftverfrissítés pedig magyarul is tud már – igaz, beállítási lehetőségeket a kapcsolat létrehozásához szükséges paramétereken felül nem igazán kínál, tehát angolul is el lehet vele boldogulni.
Előny: nagy hatótávolságon verhetetlen, kiváló menü, kiegyensúlyozott sebesség, kedvező ár
Hátrány: USB csak WCN-szolgáltatásra
Az SMC csomagja különleges abból a szempontból, hogy a 802.11n szabvány második verzióját támogatja, ráadásul az útválasztó csomagolásában egy szintén 2.0-s szabványra épülő USB-s adaptert kapunk, ami kezdésként nem hátrány. Sajnos a ráadásként tesztünkre kapott PCI-os kártya nem 2.0-s, és már nem is nagyon kapható.
A router mattezüst színű, de nem túl látványos, így jól ellesz egy szekrény tetején. A hátoldalon, a fixen telepített antennák és a UTP-kábelt fogadó kapuk mellett érdekes megoldásra, pontosabban egy kis fekete kapcsolóra bukkantunk. Ezzel egyetlen mozdulattal letilthatjuk a vezeték nélküli hozzáférést, aminek nem sok értelmét láttuk, hiszen a menüben amúgy is kikapcsolható a „rádiós” rész. Ha már a menüt említettük, meg kell jegyeznünk, hogy teljes mértékben megegyezik a D-Linknél látottakkal, csupán a színek mások. Ebből adódóan a konfigurálás is roppant átlátható, kényelmes és egyszerű. Egyetlen látható eltérés, hogy a QoS-t az SMC-nél StreamEnginnek hívják, és ebben már – firmware-frissítést követően – elérhető a WPS-gyorscsatlakozás is.
A kliensek mellé járó szoftverek kezelését is az egyszerűség jellemzi, bár a felfedezésnél ez sem látta a házban fixen üzemelő, N szabványú routert – ellenben az igen. A kapcsolat pillanatok alatt létrejött, igaz, ehhez az útválasztót b/g/n vegyes módban kellett üzemeltetni, máskülönben a csatlakozás percekig is eltartott.
Összességében véve az SMC nem szerepelt olyan jól, mint versenytársai, a teszt leggyengébb résztvevője volt. Ennek oka, hogy sebessége nagyon ingadozott, és nagy hatótávolságon a jelet is gyakran elvesztette – a legtávolabb eső LAN–WLAN mérésnél például nem tudtunk már kapcsolódni sem.
Előny: jó menü, könnyű kezelhetőség, egyszerű szoftver
Hátrány: lassú, ingadozó sebesség és labilis kapcsolat
Már említettük, hogy minden gyártótól egy komplett csomagot kértünk, aminek egy routert, valamint két ügyféloldali vezérlőt kellett tartalmaznia. Utóbbinál kikötés volt, hogy az egyik egy PCI- vagy PCI Express csatolófelületű belső kártya, míg a másik egy USB-s külső egység legyen – sajnos két gyártó USB helyett csak Cardbus foglalatba illeszkedő kártyát tudott biztosítani.
A mérést a routerek firmware-szoftverének frissítése (amennyiben volt újabb) előzte meg, valamint a konfigurálás. Mivel a közelben két másik Wi-Fi hálózat is működött a 11-es csatornán (ebből az egyik 802.11 Draft-N szabványú volt WPA2 titkosítással), a tesztelt routereket a 6-os csatornára állítottuk, kikapcsoltuk a titkosítást, a tűzfalat és a QoS szolgáltatást is. Az útválasztókat kizárólag 802.11n módba állítottuk (ahol erre volt lehetőség), az IP-címeket pedig DHCP-vel osztottuk ki az ügyfelek között.
A teszteléshez egy megosztott mappát tartalmazó asztali számítógépet és egy noteszgépet használtunk Windows XP SP2 operációs rendszerrel. Minden esetben a gyártók oldaláról letöltött legfrissebb meghajtóprogramokat és szoftvereket alkalmaztuk. Első körben az asztali gépet UTP-kábellel, míg a noteszgépet Wi-Fin csatlakoztattuk az útválasztóhoz, második körben pedig már mindkét gépet kizárólag vezeték nélkül. A kapcsolatot a vezérlőkhöz járó gyári szoftverrel hoztuk létre – kivéve a Tp-Link esetében, ammikor a Windows beépített kapcsolatkezelőjéhez folyamodtunk.
A sebességtesztet egy 349 megabájtos fájl gépek közötti másolásával végeztük egy kétszintes, 90 négyzetméter alapterületű, téglaépítésű, betongerendás családi házban, az időeredményt pedig feljegyeztük. A valós felhasználást szimulálva a házban négy pontot jelöltünk ki, ahol a sebességteszteket lefuttattuk. Az első mérési pontot az útválasztóval egy szobában, attól két méterre jelöltük ki a földszinten (a noteszgép és az asztali gép esetében egyaránt). A második pont a ház másik végében egy ajtó mögött volt, míg a harmadik és negyedik mérést már az emeleten, a routertől két, illetve három ajtóval elzárt szobában végeztük.
A LAN és WLAN hálózati közötti sebességteszt eredménye. A kisebb érték a jobb!
A WLAN és WLAN hálózati közötti sebességteszt eredménye. A kisebb érték a jobb!
A végső kiértékelés megkezdése előtt szükséges megemlítenünk, hogy az általunk végzett mérések más mérési környezetben nem reprodukálhatók teljes pontossággal, hiszen a Wi-Fi hálózatokat érzékenyen érintik a külső feltételek – mint a falak vastagsága, tér nagysága, bútorozás, burkolóanyagok, sőt a lakásban lévő elektronikai berendezések is, például a mikrosütő is. Ebből következően előfordulhat, hogy a tesztelt eszközök más körülmények között jobban, vagy éppen rosszabbul szerepelnek. Az általunk használt tesztkörnyezet meglehetősen bonyolult helyzetet teremtett a 802.11n eszközök számára, melyek többsége igen jól vette az akadályt. Természetesen a router helyzetének megváltoztatásával – pontosabban a legideálisabb pozíció megkeresésével – valószínűleg jobb eredményt is elérhettünk volna, de az eredmény csak akkor hiteles, ha mindegyik eszköz ugyanolyan feltételekkel indul.
Most pedig következzen a teszt végső értékelése és a sorrend, aminek kialakítása nagy terhet rótt a vállunkra, mivel megannyi remek eszköz közül kellett kiválogatni a legjobbakat.
Mint a készülékek egyedi leírásánál is említettük, a TP-Link igen jól szerepelt minden tekintetben, és bár nem tud extra funkciókat, a router és a kliensek ára a legkedvezőbb volt a mezőnyben. Amennyiben célunk az internet megosztása és az otthoni fix hálózat kialakítása a legmodernebb Draft-N 2.0 szabványú eszközökkel, de ugyanakkor nincs szükségünk nyomtatószerverre és hasonló extrákra, úgy a TP-Link a költséghatékonyságot tekintve verhetetlen, amit egy tesztgyőztes díjjal jutalmaztuk.
Ajánlatot kapott a D-Link Wireless N szett is, mely nem csak alacsony árával, hanem kiváló szolgáltatásaival, példamutató menüjével és nagy hatótávolságon nyújtott gyorsaságával vívta ki elismerésünket. Hibának felróhatnánk, hogy jelen pillanatban csak a Draft-N szabvány 1.0-ás változatára hitelesítették, azonban mégsem tesszük, mivel fogta az összes többi Draft-N útválasztó jelét, azaz kompatibilitási problémáink nem akadtak – így gyaníthatóan megfelel majd az új követelményeknek is.
Szintén ajánlanánk az Edimax összeállítását, ami hasonlóan jó áron kapható, mint a TP-Link eszközei. Az Edimax vezeték-nélküli 802.11n szabványra épülő termékek egyetlen hátránya (ahogy a táblázatban is látható), hogy a legnagyobb hatótávolságon jelentősen romlott az átviteli sebesség, addig viszont remek időket produkált.
Technológiai díjunkat az ASUS Draft-N útválasztójának ítéltük oda, mely amellett, hogy nagyon jó időértékekkel büszkélkedhet, nyomtató-, média- és letöltő szerverként is üzemelhet. Sajnos a tudásbeli plusz tükröződik a router és a kliensoldali termékek árában is, ezzel mintegy jelezvén, hogy a nem átlagos tudású termék nem az átlagos felhasználók számára készült.
Az időeredmények alapján sokáig úgy gondoltuk, hogy a Belkin N1 lehet az egyik befutó, de végül lecsúszott az ajánlott díjról, aminek oka az árcédula. Tény, hogy a Belkin N1 eszközei a legmutatósabbak a mezőnyben, mi több, a kijelző és a kihívó külső igazi mestermű (az ujjlenyomatok elkerülése végett szinte hozzá sem mertünk érni). Mivel azonban a felhasználók többsége valószínűleg nem akar ennyi pénzt áldozni a szépség oltárán, így „csak” dizájn díjjal jutalmaztuk az N1-est – amit egyébként minden további nélkül ajánlunk minden felhasználónak, aki nem csak jót, hanem szépet is akar venni.
Ki kell még emelnünk a Netgeart és a Linksyst is, melyek ugyan díjat nem kaptak, de a kedvező összhatás miatt nagyon közel álltak hozzá. Az elmaradás oka a konkurenciához képest magasabb ár és a szoros eredmények miatt alkalmazott kemény értékelési rendszer.
Mivel a végleges IEEE 802.11n szabván megjelenéséig még sok víz lefolyik a Dunán, van idejük javítani azoknak a gyártóknak, akik díj nélkül maradtak tesztünkben.
