Videoreklám a nyomtatott újságban - jó ez nekünk?

Mint kiderült, ennek technológiailag nincs akadálya, a Los Angeles-i illetőségű Americhip ugyanis 2,7 milliméter vastagságban elkészítette azt az elemet és vezérlőelektronikát is magában foglaló, 320×240 képpontot tartalmazó TFT LCD panelt, mely egy magazinban elhelyezve képes videoreklám jelenetek megjelenítésére. Legfeljebb 40 percnyi mozgóképanyagot tárolhat a készülék, a telep pedig USB mini csatlakozóval újratölthető, így sokszor megnézhetjük a rajta elhelyezett reklámokat.

Elsőként az Entertainment Weekly-ben debütál az amúgy két éve indításra készen álló technológia, üdítőitalt és tévéműsorokat reklámozva. Az újság nem minden vásárlója részesül majd az örömben, a kísérleti program keretében ugyanis csak a New York és Los Angeles környékén lakó előfizetőkhöz jut el a videós oldal.

Nem tették közzé, hogy mibe kerül egyetlen ilyen videolejátszó modul, de nyilvánvaló, hogy nem lesz tőle olcsóbb. Hogy akkor miért költenek rá ennyit a gyártók? Mert muszáj: az emberek mind nagyobb része, főleg ezeken a területeken ma már digitális felvevőt, vagy azzal egybeépített televíziót használ és egyszerűen átpörgeti a reklámokat – hogy a „torrent-tévé” előnyeiről ne is beszéljünk. A marketingesek kényszerítve vannak tehát, hogy minél hatékonyabban ragadják meg a figyelmünket, és ez ügyben még költeni is hajlandók. Megeshet, hogy egy új kor köszönt a reklámozásra, és lassan eldobható videolejátszókat, vagy akár egylapkás számítógépeket, internetes böngészőket építenek az újságokba?

Ha igen, akkor félő, hogy erre még sem a közönség, sem a gyártók nem készültek fel környezetvédelmi szempontból. Az újságba elhelyezett videós panel ugyanis egy extra szennyező elem, többféle műanyagból készült és valószínűleg veszélyes hulladéknak minősül majd (gondoljunk a beépített akkumulátorra). Egy pár ezer darabos mennyiség nem dönti romba a világot, de ha általánosan bevetté válik a videós hirdetés, akkor az már nem elhanyagolható mennyiségű extra szemetet eredményez. Arról nem is beszélve, hogy amit reklámoz – ez esetben az egészségtelen, „szintetikus” üdítő --, az is műanyag palackban kerül forgalomba, majd a szemétbe.

Egyre újabb módjait fedezzük fel a szeméthegyek gyarapításának, miközben a legelemibb rendelkezéseket sem hozzuk meg a józan környezetgazdálkodás érdekében. Miért műanyag, eldobható palackot használunk, ha egyszer az üveg sokszor felhasználható, csak vissza kell váltani és kitisztítani? Miért létezhet 2009-ben zacskós tej, amikor az is forgalmazható lenne üvegben, mint régen? De ha már műanyag a palack, akkor miért nem kötelezik a gyártót, hogy a címke és a kupak is ugyanabból a műanyagból készüljön az egyszerű (és sikeres) újrahasznosítás érdekében? Egyáltalán: miért nincs meg az általános szabály arra, hogy ha a gyártó a termékkel együtt szemetet is ad el (csomagolás, göngyöleg), akkor azt köteles legyen visszavenni és továbbítani az újrafelhasználási folyamatba? Ha belegondolunk, hogy hazánkban még a környezetvédelmi adókból befolyó pénz sem a szent célra jut, akkor csak még több aggódni valónk akad.

Mi tagadás, vonzó a sci-fi filmekben előforduló látomás, miszerint az emberek digitális újságokat olvasnak a metrón, melyek akár videóval ragadják meg figyelmüket. Ott azonban ezek sosem kerülnek a kukába, hanem újratöltés után következő nap is olvassák őket. Jó lenne az álmokból nem csak a kényelmes részt megvalósítani, hanem felelősséget is vállalni azért, amit létrehozunk.