A full HD-paneles televíziók megjelenésekor a legtöbb filmrajongó hajlamos volt azt gondolni, hogy eljött a kánaán. Az otthoni mozizás új korszaka, a tökéletes képi élményé, amit fokozni már nagyon nehezen, maximum nagyon apró módosításokkal lehet. Aztán amikor először kiejtette a száján valami szentségtörő az UHD kifejezést, a legtöbb felhasználó felnevetett. Még hogy a „tökéletes” full HD felbontás négyszerese? Hogyan? Minek? És főleg mennyiért?
Való igaz, az első ilyen készülékek árcéduláján akár hétszámjegyű összegek is szerepeltek, bár meg kell hagyni, hogy ezek a 3840×2160-as felbontás mellett méretükkel is megakasztották a lélegzetet, mert bizony felülről karcolták a két métert képátlójukkal. Aztán persze lejárt az „emberkedés” időszaka, és a gyártók elkezdték a képméret mellett az árakat is csökkenteni; olyannyira, hogy ma már 300 000 forint alá bukott egyes UHD modellek ára. Ez pedig azt jelentette, hogy itt az ideje egy alapos csoporttesztnek.
Jelen írásunkban négy készüléket válogattunk ki a legnevesebb gyártók palettájáról, és összehasonlítottuk a tudásukat. A tévék mindegyike 50 hüvelyk alatti képátlóval és UHD (azaz 3840x2160 pixeles) felbontású panelekkel rendelkezik. A fizikai felszereltséggel, nevezetesen a csatlakozókkal nem igazán érdemes foglalkozni, azok szinte teljesen megegyeznek mind a négy készüléknél, legfeljebb apróbb különbségek vannak. A fontosabb bemenetek, a négy HDMI- és a három USB-port mindegyiken megtalálható, és ez a beépített Wi-Fi-vel (szintén az összes modell megkapta) több mint elegendő egy mai háztartásban a létező összes tartalom megjelenítésére.
LG 49UB850V
Árban a középkategóriát képviseli az LG készüléke a kis csapatban, és teljesítménye is ehhez igazodik. A készülék háza elegáns, egyszerű, a lábazat egy darabból áll, ami jó pont – hogy miért, arra később visszatérünk –, és a beépített görgők segítségével könnyedén forgatható az állványon. Bátran kijelenthetjük, hogy elhelyezhetőség tekintetében ez a megoldás viszi a prímet a csapatban. Ha pedig elhelyeztük és csatlakoztattuk a készüléket, kapcsoljuk be.
Elsőként az tűnik fel egy magunkfajta tesztelőnek, hogy itt bizony nem a LG megszokott rendszere fogad minket, hanem az új csodagyerek, a WebOS. Ez az LG saját fejlesztésű szoftvere, amely markánsan eltér az eddig megszokottaktól; azért is feltűnő ez, mert az okostévék legnagyobb része eddig nagyon hasonló felülettel rendelkezett. Ráadásul az LG rendszere volt az egyik legjobb ezek közül. De lássuk, megérte-e megjavítani azt, ami működött. Megérte. A WebOS intelligens lapjainak köszönhetően boszorkányosan gyors, ezek közül mindig azok vannak előtérben, amiket legutóbb használtunk. Közöttük a tartozékként kapott „mutogatós” Magic Remote segítségével könnyedén lépkedhetünk. A szolgáltatások terén tehát jól vizsgázott a készülék.
A képminősége pedig elfogadható. A tesztként futtatott UHD anyagok lejátszásakor nagyon szép, részletgazdag képek ugyanis sajnos már full HD anyagok használatakor is eltűnnek. Az alacsonyabb felbontású tévéadások képeit már ne is említsük. A felskálázás a gyenge pontja az olcsóbbik koreainak, ez egyértelműen kiderült.
Philips 49PUS7809/12
A Philips masinája az átgondoltság mintaképe. Külsején nincsenek felesleges részletek. Kávája szinte nem is látható, annál inkább feltűnőek a készülék ragyogó oldalai, melyek az Ambilight LED-ek segítségével a kép szélein megjelenő színeket vetítik tovább a falra, így érve el egyrészt egy kicsit nagyobb képernyő érzetét, másrészt a hátulról érkező fény miatt egy kis optikai tuningot a kontraszt számára. Ez a bűvésztrükk van, akinek bejön, van, akinek nem, viszont kikapcsolható, ha nagyon zavaró.
A Philips menürendszere még a „hagyományos”, amit azért fontos kiemelni, mert az újabb készülékek már Android-alapú interfészt kapnak. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – ez egy nagyon szimpatikus, logikusan felépített rendszer, amit egyszerű használni. Sokkal fontosabb viszont a készülék képe, ami úgy UHD-ben, mint kisebb felbontást felskálázva gyönyörű, kiegyensúlyozott, kontrasztos és így egyértelműen kiérdemelte a Tesztgyőztes címet. Mindemellett ez a mezőny legolcsóbb készüléke, tehát ár-érték bajnok is lehetne, ha hirdetnénk ilyet.
Samsung 48” UE48HU7500LXXH
Már egy picit magasabb árkategóriában merészkedik a Samsung tévéje az előző két versenyzőhöz képest. Itt kereskedőtől függ, hogy négyszáz ezernél többet vagy kevesebbet – utóbbi esetben csak egy-kettővel kevesebbet – kell leszurkolnunk a kisebbik koreai tévéért. Kisebbik, mert a képe egy teljes hüvelykkel elmarad a teszt többi szereplőjétől, bár aki ez alapján választaná valamelyik másik típust, az nem lenne túl tudatos vásárló, mert az a két és fél centi tényleg nem számottevő különbség. Már csak azért sem, mert ez a készülék rendelkezik messze a legegyszerűbben megtanulható és legáttekinthetőbb menürendszerrel. Szerencsére a Samsung fejlesztői nem akarták újragondolni rendszerüket, és azt használták, ami eddig is bevált.
A képminőség ugyanazoktól a hibáktól senyved, mint a honfitársnál. A felskálázás nem akar sikerülni Koreában, úgy látszik. A színek pedig nagyon jók, a kontraszt is kitűnő, de valahogy nem áll össze a kép. HD-ből még csak-csak kihozza a rendszer, amit lehet, de kisebb felbontáson már letérdel. Ellenben beépített hangrendszere remek, de ez sajnos egy tévénél kevés.
Sony KD-49X8505
A teszt legdrágább szereplője – talán nem meglepő módon – Japánból érkezett. A Sony 4K-s készüléke – nem kell megijedni, arrafelé így hívják az UHD-t – már az elhelyezés során megmutatja, hogy különleges bánásmódra tart igényt. Két sarkán elhelyezkedő lábaival több mint egy méter széles állványra van szüksége, és ez még a legkisebb modell a szortimentben.
Cserébe szép, formavilága letisztult – a menüt tekintve is. Ez utóbbit picit szokni kell, de ha az ember megtanulta, könnyen navigálhat benne akár a második – érintőpados – távvezérlő segítségével is. A kép minősége nagyon közel áll a Philips által mutatotthoz. Natív 4K felbontásban talán még veri is azt. Életteli képeket látunk rengeteg színnel, gyönyörű feketével, és ezek a tulajdonságok full HD anyagok lejátszásakor is megmaradnak. Ezt a készüléket is szívesen ajánlanánk, ha nem kerülne másfélszer annyiba, mint a teszt legolcsóbbja, mindenesetre így is szép teljesítményt nyújtott, tehát ha valaki olyan szerencsés helyzetben van, hogy teljesen el tud tekintetni az ártól, az bátran válassza ezt. Csalódni nem fog, az biztos.
Összességében elmondható, hogy az UHD-készülékek nagyon dörömbölnek a kapukon annak ellenére, hogy film még nem igazán létezik e formátumban. A teszt nyertesét, a 300 000 forintos árával arató Philips készüléket azonban bátran ajánlhatjuk akár egy HD-készülék alternatívájaként is, hiszen képméretével és szolgáltatásaival, valamint minőségével bőven megszolgálja az árát, így az UHD felbontás nála már szinte csupán extra szolgáltatás.
