Régóta fantáziál az emberiség egy olyan társadalomról, ahol a robotok hűségesen, okosan és diszkréten szolgálják gazdáikat, az embereket. A robot asszisztensektől aztán bármit meg lehet kérdezni, meg lehet bennük bízni, sőt, bármilyen titkunkat rájuk bízhatjuk, hiszen az ő egyetlen célja, hogy minket szolgáljon.
Jarvis prototípusok
A helyzet azonban egészen más: egyre több a személyi asszisztens, az intelligens (-nek látszó) digitális személyi szolgáltatás, amelyek mobil eszközeinken futnak, vagy éppen az otthonunkban, az asztalon vagy polcon várják ugrásra készen parancsainkat. Ezek a szolgáltatások a lehető legfejlettebb módszerekkel elemzik az elhangzott emberi beszédet, sőt, ma már képesek megtanulni, megszokni beszédünket, és ez alapján hasznos(nak vélt) információkat, válaszokat közölnek velünk. Ehhez alapvetően internetes keresést használnak, illetve több keresés eredményeit gyúrják egybe és ebből akár komplex kérdésekre is képesek kielégítő választ adni. Emellett saját adatbázisból is dolgoznak, így a gyakori kérdéseket, parancsokat még gyorsabban képesek teljesíteni.
Mielőtt kimondanánk
Az elv tehát nem vészesen nehéz, azonban a gyártók, szolgáltatók máris tovább mentek. Miután masszív adatbányászatról van szó, amelynek sikere érdekében mi személyes információnkat is megosztjuk, ezért a szolgáltatások immáron megpróbálják kitalálni, mi az, ami minket legközelebb érdekelni fog, mi az, ami hasznos lehet a számunkra. És itt jön a dilemma: a kényelem, a hatékonyság és az intelligensnek tűnő szolgáltatás létrehozásához a lehető legtöbb személyes információra szükség van, de nagyon nem mindegy, meddig engedjük elmenni a gyártókat.
A mobiltelefon erre kiváló eszköz, ezen tároljuk minden személyes adatunkat, belépési kódjainkat, címtárunkat, ezzel navigálunk, a telefon mindig tudja, hol vagyunk éppen, sőt, egy halom egyéb szenzor is van benne, amely mind-mind roppant hasznos információt tud szolgáltatni egy digitális asszisztensnek.
Mindent odaadsz?
Ártatlannak tűnik megkérdezni Sirit, Cortana-t vagy a Google Now-t, hogy milyen idő lesz holnap. Csakhogy ezzel a kérdéssel morzsákat szórunk el a rendszerben, vagyis a szolgáltató mindent rögzít, miközben mellesleg válaszol is kérdésünkre. A kérdés mellett rögzíti a hangot, felhasználói fiókunkat is ide kapcsolja, a helyet, ahol kérdeztük, az időpontot, belenéz naptárunkba, hogy miért is lehettünk kíváncsiak az időjárásra és még sorolhatnánk. Ezekből a kérdésekből és adatokból pontos képet kap a szolgáltató napi rutinunkról, életvitelünkről, mozgásunkról, sőt, akár preferenciáinkról, hobbinkról stb.
A Google Allo chat szolgáltatása erre is rátesz egy lapáttal és bevallottan figyeli csevegéseinket, sőt, ez az egyik fő erőssége. Ha valaki megkérdezi, összefutunk-e este egy italra, az Allo máris javasol néhány jó helyet a közelben (azt is tudja, ki ír és azt is, hogy kinek), ha valaki küld egy képet, a Google a kép elemzése után rögtön bekészít egy automatikus választ, amit csak el kell küldeni és még folytathatnánk. Az ugyebár nem is kérdéses, hogy az ajánlások megvásárolhatók, így például elöl azok a bárok, éttermek lesznek, akik fizetnek. Azért egy privát, titkosított módja is van az Allo-nak, ahol (a Google állítása szerint) ilyen segédletek nem szimatolnak.
Kényelmes, ötletes és hatalmas rendszer áll mindegyik digitális asszisztens mögött, de kérdés, hogy meddig a szintig engedjük, hogy személyes adatainkra rátegyék a kezüket a cégek, mennyire engedünk betekintést mindennapjainkba, ezzel növelve kényelmünket. Egyesek úgy tartják, hogy a diszkrét digitális asszisztensek, személyi robotok kora majd akkor jön el, ha teljesen offline, lokálisan is képes lesz digitális segítőnk minden kívánságunkat teljesíteni, ám ehhez ma még a hardverek is gyengék és a platformok sem állnak készen.
