Az, hogy miért csak pár tucat fotó válhatott híressé eddig, nem volt véletlen: a fotók fagypont alá hűtve várták a feldolgozást. A kutatók most látták elérkezettnek az időt arra, hogy megfelelő módon, kellő felbontásban digitalizálni és digitálisan tárolni tudják a teljes „albumot”. Utóbbi nem kis technikai probléma volt még pár évvel ezelőttig is, hiszen a több tízezer Apollo-fotó lementésére megfelelő tárolórendszerek még nem álltak kellően olcsón rendelkezésre – a fagyasztó sokáig kifizetődőbb volt.
Hogy mégis mekkora méretekről van szó? Az Apollo-negatívok minimum 64×64 milliméteresek (Hasselblad kamera) vagy nagyobbak, akad köztük 127×1219 mm-es panorámakép is. Az Arizona State University (ASU) közreműködésében elkészült digitalizálás 200 pixel/mm-es felbontásban történt, legalább 14 bites mintavételezéssel, ez felelt meg az eredeti negatívok információtartalmának. A már említett panorámaképek így 25400×244000 képpontosak, azaz a legnagyobb képek majdnem 6,2 milliárd pixelesek!
Jelenleg a felvételek kisebb része került még csak ki a webre, de az ASU honlapja szerint hamarosan – lassan, de biztosan – az egész óriási gyűjtemény elérhető lesz a nagyközönség számára. Az ASU Apollo-archívum honlapján nem csak a felvételekkel, de a digitalizálásukhoz szükséges technikával és sok érdekes kapcsolódó anyaggal is megismerkedhetünk.