A mai híreket olvasva az egyik szemünk sír, a másik nevet. Örülhetünk, hiszen a Micron nagyon jó hírekkel szolgált, és a méréseik alapján a GDDR7 modulok jelentősen megdobják majd a következő generációs RTX kártyák teljesítményét. Ugyanakkor a RAM árak nem csillapodnak, ez pedig kétségtelenül begyűrűzik majd a videokártyák árazásába is.
A TrendForce elemzése alapján a RAM árak a következő 3 hónapban 3-8%-kal emelkedhetnek, ez pedig hatással lesz a gyártósorról legördülő VRAM-okra is. A már boltokban lévő termékeket nem fogják emiatt (vagy legalábbis nem emiatt fogják) újramatricázni, ugyanakkor a készülő Nvidia RTX 5090 ajánlott fogyasztói árába beépülhet.
Ezúttal nincs konkrét kiváltó oka az emelkedéseknek, nem álltak le gyárak vagy ürültek ki bányák, inkább a megemelkedett kereslet, a mesterséges intelligencia miatt létrehozott adatközpontok és szerverparkok állnak a háttérben. Eddig egész jól megúsztuk egyébként, mert a korábban jósolt áremelkedéseket idén nem követte le a piac.
Persze amíg a zöldek hivatalosan meg nem erősítik, mi is csak találgatunk, de már eddig is elég vad pletykák terjedtek a neten az RTX 5090 árazását illetően: többen már 2500 dolláros árcímkét vízionálnak. Kemény idők jönnek.