Felemelő érzés egy 10-12, vagy 16-18 magos processzoron tesztprogramokat futtatni - a CineBench száguld, rengeteg kis kocka dolgozik egyszerre, a WinRAR repül, a szoftveres VeraCrypt is óriásit megy és a Feladatkezelőben rengeteg CPU-szál szorgos munkáját követhetjük nyomon. Amikor azonban tényleges PC-használatra kerül a sor, az időnk 90%-ában 1-2 programszálon van csupán leterhelve a CPU, minden más mag pihen és ha olyan a processzorunk, le is kapcsol. Akkor vajon miért van mégis az, hogy az új CPU-k ismét a párhuzamosítás irányába léptek?
Számháború
Az első és talán jelenleg leginkább szembetűnő ok az egymás túllicitálása. Az AMD már a Bulldozer verziónál megálmodta, hogy itt bizony nagyon sok magra lesz szükség, és ennek alárendelte az IPC-mutatót is (Instructions Per Cycle). Ez utóbbi miatt azonban a processzor a mai feladatokban jelentősen elmaradt az inteles megoldásoktól, ezért az Intel nem strapálta magát, hogy csatározzon az AMD-vel. De mi történt a Ryzennel?
A Ryzennél az AMD belátta, hogy az IPC nagyon is fontos és ha csak 1-2 szálon van leterhelve a CPU, akkor nagyon gyorsnak kell lennie. Sikerült is bravúrosan, 40-50%-kal megnövelni a szálankénti végrehajtási teljesítményt, és miután úgyis vadonatúj alapokat és gyártástechnológiát készítettek ehhez, a magok számát is alaposan megnövelték. Ennek eredményeként készült el a Threadripper, ami 16 maggal robbant be a köztudatba, amit ráadásul logikailag még meg is dupláztak, hogy egyszerre 32 programszállal boldoguljon a processzor.
Az Intelnek sem kellett több, látva a Ryzen sikerét és a Threadripper érkezését kicsit előrébb hozta az X299 platformot és a Skylake-X-alapokra építkezve többet ígér, mint az AMD. Ez egészen pontosan úgy történt, hogy a 8-10-12 magos modellek már készen voltak, azonban a bejelentés előtti pillanatban kitalálta az Intel, hogy itt az idő egy 18 magos Core i9-et is bedobni, csak hogy ők nyerjék ezt a számcsatát. Pontosan kettővel.
Sikerült néhány hardverfejlesztővel, köztük az Asus RoG alaplaprészlegéből egy-két tervezőmérnökkel társalognunk nemrégiben, akik elmondták, hogy még ők sem láttak 18 magos LGA2066 CPU-t, csupán a 12 magos modellig bezárólag kaptak tesztpéldányokat, hogy a BIOS-okat fejleszthessék. Ez is jól mutatja, hogy a 18 magos változat utolsó pillanatos döntés volt az Intel részéről.
Tényleg szükség van erre?
18 mag az 36 programszál egyidejű feldolgozását jelenti, ami még a HEDT világban is őrült nagy újdonság. De kérdés, hogy tényleg szükség van-e erre akár a csúcskategóriás asztali gépek világában. Nos, aki videót vág, esetleg 3D modellezéssel foglalkozik vagy hasonló, speciális feladatot végez gépével, annak egészen biztosan szuper hír az új CPU, mivel ezek a programok maximálisan optimalizáltak az akár korlátlan magot leterhelő párhuzamos munkavégzésre. Az már persze egyénenként változik, hogy a 2000 dolláros CPU árát melyik felhasználó milyen hamar keresi meg azzal, hogy gyorsabban végez a munkájával.
Amint áttérünk azonban a szigorúbban vett otthoni felhasználásra, komoly fejtörést okoz bárkit is bátorítani egy ilyen CPU-ra. Sőt, még a 16 magos Threadripper sem biztos, hogy mindenkinek jó választás lehet. Legyen az akármilyen 4K játék, általános feladat, ennyi magot még mindig nem használnak ki a programok, azért meg minek fizetnénk, hogy tétlen CPU-magok lustálkodjanak PC-nkben?
Szoftveres ígérgetés
Pedig csodálatos ígéretekből nincs hiány. Már évekkel ezelőtt hallottuk, hogy jó a sok CPU-mag, meg majd ezeken futnak a mesterséges intelligenciához szükséges számítások, a beszédfelismerés, az operációs rendszer is egyenletesen osztja el a feladatait. A DirectX 12-vel még több ígéret jött, hogy mostantól a driver és az OS is maximálisan kihasznál minden CPU-magot - akármennyi is van a PC-nkben.
Nos, 2017 közepén ott tartunk, hogy 2-4 maggal vígan el lehet lenni akár komoly gamer PC esetén is, csak az a fontos, hogy legyen Turbó órajel, és ez legyen minél magasabb, beleértve a minél jobb IPC-mutatót. Vajon lesz változás ezen a téren néhány éven belül?
