Hirdetés

Autókba szánt videókártyával rukkolt elő az Intel



|

Az új chipekkel felszerelt járművek valamikor 2025-től kerülnek kereskedelmi forgalomba.

Hirdetés

Már egy ideje érezhető, hogy nagy a baj az Intel háza táján, ezt pedig nemcsak a felhasználói elégedettség meredek zuhanása, hanem a befektetői bizalom megingása is tükrözi. Az utóbbi időben kiábrándító eredményeket produkáló vállalat ráadásul nemrégiben jelentette be, hogy egy 10 milliárd dolláros költségmegtakarítás részeként mintegy 15 ezer alkalmazottjától válik meg, így sejthető, hogy a belső hangulat is pattanásig feszült.

Nagy valószínűséggel ezen problémák együttesének köszönhető, hogy az Intel jelentősen elcsúsztatta a 2024-es Innovation eseményét, amelyen többek között az asztali gépekbe szánt következő generációs Arrow Lake processzorok is bemutatkoztak volna. A nagyszabású rendezvényre leghamarabb 2025-ben kerülhet majd sor, de kisebb bemutatókra, dedikált műsorokra azért még idén is számíthatunk.

Hirdetés

Ilyen volt például a közelmúltban a AI Cockpit Innovation Experience nevű esemény, amelynek során az Intel bemutatta kifejezetten autókba szánt videokártyáját, az Arc A760A-t. A kékek állítása szerint a chip képes lesz AAA kategóriás videojátékok futtatására, de persze AI-gyorsítóként is megállja majd a helyét.

Az előadás alapján arra következtethetünk, hogy többről van szó, mint egy egyszerű videokártyáról. Az Intel elmondása alapján a chip képes lesz hang-, gesztus- és kamerafunkciókat biztosítani a játékok irányításához, mindemelett "hét nagy felbontású képernyőt" fog támogatni, amelyeken "3D renderelt tartalmakat és különböző interaktív funkciókat" láthatunk majd.

A kártya leleplezésével párhuzamosan az Intel bejelentette az Epic Gamesszel való partnerségét, amelynek eredményeképpen az Unreal Engine is visszaköszön majd valamilyen formában az autókban. A vállalat egyelőre nem árulta el, hogy mely gyártók szavaztak bizalmat a kártyának, csak annyit tudni, hogy az ezzel felszerelt első járművek valamikor 2025-ben kerülnek forgalomba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.