Hirdetés

ASUS ROG Strix B860-A Gaming WiFi teszt – ha még számít a józan ész a Core Ultra processzornál



|

Elült a kezdeti vihar az Intel Arrow Lake generációja körül, nem dübörög a marketing-gépezet sem, viszont a B860 lapkakészlet jó választás lehet azoknak, akik még hisznek és remélnek. Az ASUS e köré épített belépő gaming lapot.

Hirdetés

Az Intelről manapság sokfélét hallani. A termékmegjelenések ugyan a tervezett ütemben zajlanak, de jelenleg nagyobb hírverést kapnak a cégcsoporttal kapcsolatos történések és változások. Hamarosan közeleg egy újabb pénzügyi negyedévzárás, és a legfrissebb bejelentés szerint megtalálták a vállalat végleges vezetőjét, ugyanakkor folyamatosak a pletykák a chipgyártó részleg eladásáról vagy éppen a teljes birodalom feldarabolásáról.

Ennek árnyékában próbál némi piaci részesedést szerezni az Arrow Lake kódnéven futó Core Ultra 200S asztali portfólió, de a helyzet az, hogy bármerre tekintünk a világban, a 13. és 14. generációs termékek eladásai még mindig dominálnak. Mármint kizárólag házon belül - az AMD-vel szemben a processzoróriás tehetetlennek látszik.

Hirdetés

Ebben a viharos környezetben egy-egy új alaplap megjelenése még a szokásosnál is kisebb érdeklődést generál, pedig a partnergyártók mindent megtesznek a siker érdekében. Az Asus mérnökei a Z890-es termékcsalád után áttértek a B860 lapkakészletre, amelyből egy kissé vegyes képet mutató variánst kaptunk tesztelésre. Belépőszint a gaming kategóriában? Valami ilyesmi lehetne az "A" betűjellel érkező ROG Strix kiadás célja.

B, mint biztonsági játék

Ha csak a lapkakészlet képességeit vizsgáljuk, igazából nézőpont kérdése, hogyan értelmezhető a "biztonsági játék" kifejezés. Az Intel részéről ennek a sorozatnak évtizedes múltja van; generációról generációra azért kapjuk a B-jelölésű lapkakészleteket, hogy ezek vezessék a tömeges eladásokat. A Z sorozat csúcskiadásainak árait látva ez nem egy ördögtől való gondolat, bár gyorsan hozzátesszük, hogy maga a vállalat is feljebb pozicionálta a teljes kínálatot: a belépőszintet képviselő H sorozatból jóval szűkebb a választék, és ezek tudását is alaposan megnyirbálták.

Ebből adódhat az a helyzet, hogy egy jól felszerelt B-sorozatú alaplap is átlépheti a 100 ezer forintos lélektani határt. A mindenféle fantázianév nélküli típusoknál ugyan kedvezőbb lehet az ár, de egy-két specifikációs hiányosság akár még egy átlagos otthoni PC építését is megakadályozhatja. Valamit valamiért - ahogy a mondás tartja -, és tulajdonképpen az Intel magabiztosan keveri a "nemcsak elveszek, hanem adok is" kártyapaklit.

Általánosan igaz, hogy önmagában egy B860 is elegendő tudást nyújt otthoni felhasználásra és játékra, nem kötelező megfizetni a Z890 prémium árát.

A választás során azonban nemcsak az árakat érdemes figyelni - ezen a fronton különösen fontos, hogy tüzetesen átnézd a kiszemelt alaplap specifikációs listáját. Ha minden zöld pipát kap, akkor sikerrel zárhatod a biztonsági játékot, és elégedett felhasználó leszel. A lényeg a részletekben rejlik, és így van ez a ROG Strix B860-A Gaming WiFi esetében is.

Amikor a fehér szín dönt

Sok felhasználó esetében az alaplap kinézete az egyik fő befolyásoló tényező. A standard fekete színben ez a változat nem lenne elég vonzó, és ezt a felismerést erősíti az a tény, hogy a valamivel jobban felszerelt F-variáns kizárólag sötét színárnyalatokban érhető el. Ilyen az, amikor a színekkel is differenciálják a kínálat elemeit - ha pedig épp tetszik, amit látsz, az adott típus máris előrébb léphet a rangsorban.

A korlátozott tuningfunkciók miatt inkább normál Core Ultra processzorokhoz ideális választás, a VRM-terület egyébként simán elbírná a K-s erődemonstrációt
A korlátozott tuningfunkciók miatt inkább normál Core Ultra processzorokhoz ideális választás, a VRM-terület egyébként simán elbírná a K-s erődemonstrációt

Biztosan lesznek, akik a fehér szín miatt döntenek tesztünk alanya mellett, de már most felhívjuk a figyelmet arra, hogy a ROG Strix recept miatt a 100 ezer forintos ársáv fölé léptünk. A körítés is ennek megfelelő, és az alaplap felső traktusa egyébként simán megállná a helyét magasabb kategóriákban is. Az LGA1851-es foglalat körül igényesen kialakított hűtőbordák fedik a 14+1+2+1 fázisból álló tápellátó áramköröket, a hátlapi részre pedig egy kis RGB-világítás is jutott.

A memóriakezelés terén kissé ellentmondásosak a közölt információk - vélhetően a mérnökök BIOS-frissítésekkel folyamatosan finomhangolják a teljesítményt. Jelenleg 9066 MT/s fölötti adatátviteli sebesség is elérhető és ez a jövőben még felfelé változhat. A CUDIMM modulok támogatása teljes körű, az alaplap BIOS-a pedig minden olyan tuningfunkciót tartalmaz, amelyre szükség lehet otthoni körülmények között.

Ahogy fejlődnek a CUDIMM-modulok, úgy növekszik a támogatott RAM-frekvencia a B860-akon. Az ASUS épp 9066+ MT/mp-es értéknél tart, ami egyfelől szép, másfelől megint csak egy drága jellemzője a platformnak
Ahogy fejlődnek a CUDIMM-modulok, úgy növekszik a támogatott RAM-frekvencia a B860-akon. Az ASUS épp 9066+ MT/mp-es értéknél tart, ami egyfelől szép, másfelől megint csak egy drága jellemzője a platformnak

Dél felé haladva kitűnik az elsődleges M.2 SSD-bővítőhelyet fedő, egyetlen kallantyúval rögzíthető borda, amely alá x4-es sebességű PCIe 5.0 meghajtót szerelhetsz (vagy bármi mást, ami kompatibilis az M.2 NVMe szabvánnyal). Jó hír, hogy hiába B-sorozatú a lapkakészlet, a port teljes sebességen működik függetlenül attól, hány PCIe foglalatot vagy egyéb bővítőhelyet használsz. Ez azonban nem mindenhol van így: az alsó, elsőre x16-osnak tűnő bővítősín valójában csak x4-es sebességre képes, és ha a negyedik M.2 foglalatot is használatba veszed, akkor ez a sín automatikusan lekapcsol.

Nagyon könnyen szerelhető a felső SSD-hely, ami PCIe 5.0-s sebességre is fel van készítve. Az alsó slotok feletti hőfelülethez a klasszikus csavarhúzós szerelhetőség társul
Nagyon könnyen szerelhető a felső SSD-hely, ami PCIe 5.0-s sebességre is fel van készítve. Az alsó slotok feletti hőfelülethez a klasszikus csavarhúzós szerelhetőség társul

Példás, hogy az összes SSD foglalat fölött hűtőborda található, és itt nincs is szükség sokkal többre, hiszen a foglalatok maximum PCIe 4.0 adatátvitelt támogatnak. Mivel ezeknél nincs jelentős hőtermelés, az alumínium hőelvezető lapokra ragasztott hőpadok elegendőek a megfelelő hőmérséklet fenntartásához.

A nyomtatott áramkör elrendezése a gyártóra jellemző módon átgondolt, bár az alsó részen némi hiányosság és zavar fedezhető fel. A SATA portok elhelyezése kissé furcsa, de ennél zavaróbb lehet, hogy a belső USB 2.0 tűsorból csupán egy található. Aki használt már folyadékhűtéses AiO hűtőt vagy egyéb, USB-ről tápot kapó eszközt, pontosan tudja, hogy ezekre a portokra nagy szükség van. Régebbi számítógépházaknál ráadásul még nem mindenhol találhatók USB 3.2 és Type-C kábelek az előlapi csatlakozókhoz, így kifejezetten bosszantó, ha mindössze egy ilyen csatlakozási lehetőség áll rendelkezésre.

Ventilátorcsatlakozókból elegendő jutott, az a fránya USB 2.0-s kivezetésen azonban nem kellett volna spórolni
Ventilátorcsatlakozókból elegendő jutott, az a fránya USB 2.0-s kivezetésen azonban nem kellett volna spórolni

Ez egy apró, de kellemetlen hiányosság ezen a szinten - különösen, mivel márkán belül találkozni ennél jobb megoldásokkal is, ahogyan egy későbbi AMD B850 tesztünkben majd bemutatjuk.

Windows 11-re hangolva - mily meglepő

Az alaplap nevéből könnyen azonosítható az egyik fontos jellemző: a Wi-Fi 7 megléte nem okoz meglepetést, ahogyan az sem, hogy ezt a technológiát kizárólag Windows 11 alatt aknázhatod ki. Az integrált modullal együtt érkezik a Bluetooth 5.4 támogatás is, de vezetékes kapcsolatok terén sem marad el az alaplap. Az Ethernet kapcsolatot egy 2,5 Gb/s-os Intel vezérlő biztosítja, a hátlapon pedig számos USB verzió megtalálható, a USB 4.0-tól kezdve egészen az egyszerűbb perifériákhoz szánt USB 2.0-s portokig.

Egyszerű hátlap sok USB-vel és otthoni környezethez passzoló adatátviteli szabványokkal
Egyszerű hátlap sok USB-vel és otthoni környezethez passzoló adatátviteli szabványokkal

Ha épp nincs dedikált videokártyád, akkor DisplayPort és HDMI kimenetek közül választhatsz az integrált Intel grafika beüzemeléséhez. Ebben az esetben a maximálisan elérhető felbontás 4K@60 Hz (a 8K@30 Hz lehetőségét azért nem említjük részletesebben, mert vélhetően kevesek számára releváns).

Visszatérve a Wi-Fi-re: az új szabvánnyal érkező bepattintós antennacsatlakozó valódi áldás. Tapasztalataink szerint rendkívül üzembiztos, és még óvatlan szerelési mozdulatok esetén is egyszerűen csak lepattan, anélkül hogy károsodna.

BIOS-fronton rengeteg paraméterrel találkozhatsz, a megszokott Asus színvonal köszön vissza a menükben. Az operációs rendszert érintő követelményekhez köthető például az NPU Boost funkció, amely a processzorba integrált, MI-számításokat gyorsító AI-modul teljesítményét növeli. Rövid Windows 10-es próbánk során ennek semmilyen hatását nem érzékeltük, de Windows 11 alatt sem ettől fog látványosan gyorsulni a rendszer.

A ROG Strix LCIII 360 RGB White Edition folyadékhűtéses rendszer tökéletesen passzol az alaplaphoz, ám szuper lenne, ha a fehér szín a kábelezést is érintené
A ROG Strix LCIII 360 RGB White Edition folyadékhűtéses rendszer tökéletesen passzol az alaplaphoz, ám szuper lenne, ha a fehér szín a kábelezést is érintené

A túlhajtás egyébként abszolút releváns és kihasználható funkció - de csak memóriafronton. Ez az egyik fő különbség a Z-sorozatú alaplapokhoz képest, bár ettől még nem tiltott K-jelölésű processzort használni. Azonban az alaplap nem engedi túllépni az Intel gyári paramétereit. Az XMP-profilok betöltése viszont egy kattintással elvégezhető, és a memória-alrendszer egy újraindítást követően magasabb sebességre kapcsol.

Ha hiszel az Arrow Lake-ben, akkor jó helyen jársz

Leszámítva egy-két furcsa megoldást és hiányosságot, a ROG Strix B860-A Gaming WiFi egy jó, bár nem olcsó ajánlat. Pontosabban: remek ajánlat, ha a Z-sorozatú kiadásokhoz viszonyítva vizsgálod, de csak akkor, ha már eldöntötted a processzorcserét. A lap sikerét ugyanis nagyban befolyásolja a platformváltás ténye, amely mindig plusz költségekkel jár.

Ahogy említettük, az ördög a részletekben rejlik, ezért minden vásárlási döntés gondos előkészületet igényel. A specifikációs lista rendben van, az egyetlen apró bökkenő, hogy a valamivel fejlettebb (de nem fehér) ROG Strix B860-F Gaming WiFi ára nagyon hasonló.

Ha már azonos összegért választhatnál többet, miért elégednél meg kevesebbel?

A fehér szín tényleg ennyit jelentene? Lehet, hogy igen. A B860 tőlünk mindenesetre kap egy zöld pipát - mert szeretnénk hinni az Arrow Lake-ben.

ASUS ROG Strix B860-A Gaming WiFi

Ár: 134.990 Ft
Stabil alapként számíthatsz a ROG Strix B860-A Gaming WiFi-re, teljesítményben és memóriatámogatásban a csúcskategóriát súrolja. Már csak az a kérdés, hogy processzorként tényleg egy Core Ultra 200S a jövőbiztos választás.
  • Intel Core Ultra Series 2 CPU-támogatás
  • Intel B860 lapkakészlet
  • Max. 256 GB DDR5, 9066+ MT/mp adatátvitel
  • 1×PCIe ×16 5.0, 1xPCIe x16 (x4-es sebesség)
  • 1×M.2 SSD@PCIe 5.0, 3×M.2 SSD@PCIe 4.0
  • 4×SATA 6 Gb/s port
  • Intel 2,5 GB/s LAN
  • MediaTek WiFi7
  • Hátlap: 1x USB 4.0, 3×USB 10 Gbps, 2×USB 5 Gbps, 4x USB 2.0
  • Realtek ALC1220P audio kodek
  • ATX méret, Windows 11 támogatás
PRO
  • Jól megtervezett VRM-áramkörök és hűtés
  • Dedikált PCIe 5.0 SSD-bővítőhely
  • DDR5-9066 MT/s feletti memóriasebesség
  • CUDIMM modulok támogatása
  • Összesen 4 db NVMe SSD-slot
  • WiFi 7 és Bluetooth 5.4
  • Tetszetős fehér dizájn
  • Remek BIOS-felület
Kontra
  • Picit hiányos belső USB 2.0 portkínálat
  • Nincs CPU-tuning
  • Közel azonos ár a fejlettebb típussal
  • A driverfrissítések felülete még nem az igazi
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 9067
    [topic] => 1
    [group] => 1
    [gameinfo_name] => ASUS ROG Strix B860-A Gaming WiFi
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2025-03-16 11:54:21
    [gameinfo_webpage] => https://rog.asus.com/motherboards/rog-strix/rog-strix-b860-a-gaming-wifi/
    [gameinfo_tags] => asus,rog,strix,b860,intel,gaming,wifi,core,ultra,arrow lake,lapkakészlet,tuning,ddr5,teszt
    [gameinfo_url] => asus-rog-strix-b860-a-gaming-wifi
    [gameinfo_pro] => Jól megtervezett VRM-áramkörök és hűtés
Dedikált PCIe 5.0 SSD-bővítőhely
DDR5-9066 MT/s feletti memóriasebesség
CUDIMM modulok támogatása
Összesen 4 db NVMe SSD-slot
WiFi 7 és Bluetooth 5.4
Tetszetős fehér dizájn
Remek BIOS-felület
    [gameinfo_kontra] => Picit hiányos belső USB 2.0 portkínálat
Nincs CPU-tuning
Közel azonos ár a fejlettebb típussal
A driverfrissítések felülete még nem az igazi
    [gameinfo_data] => Intel Core Ultra Series 2 CPU-támogatás
Intel B860 lapkakészlet
Max. 256 GB DDR5, 9066+ MT/mp adatátvitel
1×PCIe ×16 5.0, 1xPCIe x16 (x4-es sebesség)
1×M.2 SSD@PCIe 5.0, 3×M.2 SSD@PCIe 4.0
4×SATA 6 Gb/s port
Intel 2,5 GB/s LAN
MediaTek WiFi7
Hátlap: 1x USB 4.0, 3×USB 10 Gbps, 2×USB 5 Gbps, 4x USB 2.0
Realtek ALC1220P audio kodek
ATX méret, Windows 11 támogatás
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 1
        )

    [gameinfo_price] => 134.990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Stabil alapként számíthatsz a ROG Strix B860-A Gaming WiFi-re, teljesítményben és memóriatámogatásban a csúcskategóriát súrolja. Már csak az a kérdés, hogy processzorként tényleg egy Core Ultra 200S a jövőbiztos választás.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-rog-strix-b860-a-gaming-wifi-9067.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Jól megtervezett VRM-áramkörök és hűtés
            [1] => Dedikált PCIe 5.0 SSD-bővítőhely
            [2] => DDR5-9066 MT/s feletti memóriasebesség
            [3] => CUDIMM modulok támogatása
            [4] => Összesen 4 db NVMe SSD-slot
            [5] => WiFi 7 és Bluetooth 5.4
            [6] => Tetszetős fehér dizájn
            [7] => Remek BIOS-felület
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Picit hiányos belső USB 2.0 portkínálat
            [1] => Nincs CPU-tuning
            [2] => Közel azonos ár a fejlettebb típussal
            [3] => A driverfrissítések felülete még nem az igazi
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.6
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    7

  • Szoftver:

    7

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.