Hirdetés

AMOLED kijelzős kézi konzollal jelentkezik a ZOTAC



|

Néhány napon belül esedékes a ZONE hivatalos bemutatója, a specifikáció viszont már most kiszivárgott.

Hirdetés

Habár a sokak által várt a Nintendo Switch 2 nagy valószínűséggel csak 2025-ben fog bemutatkozni, az idei év sem lesz eseménytelen a kézi konzolok piacán, hiszen már biztosan érkezik az ASUS ROG Ally továbbfejlesztett kiadása, valamint a pletykák szerint a Lenovo, a Sony és a Microsofthoz tartozó Xbox is készülhetnek egy-egy új géppel.

Ha pedig mindez nem lett volna elég, most egy teljesen friss szereplő, az eddig elsősorban a videokártyáiról és a miniszámítógépeiről ismert Zotac is bejelentkezett a versengésbe, megvillantva a története első handheldjét.

Hirdetés

A hivatalos ZOTAC X-fiók a napokban két posztot osztott meg, az egyiken egy kézi konzol látszik különböző, csak kisebb részleteket sejtető szögekből, míg a másik arra utal, hogy az új gép ZONE néven érkezik, és a június 4-e és 7-e között esedékes, Tajvanon megrendezésre kerülő Computex kiállítás keretében fogják leleplezni.

A hivatalos bemutatóra tehát már nem kell sokat várni, a VideoCardz azonban addig is egy forráson keresztül hozzájutott a Zotac ZONE specifikációjához, amely alapján a hongkongi gyártó a következő ajánlattal készül:

  • AMD Ryzen 7 8840 APU, Radeon 780M grafikus vezérlővel
  • 16 GB LPDDR5X memória, 512 GB M.2 NVme PCIe 4.0 x4 SSD
  • 7 hüvelykes, érintésérzékeny AMOLED kijelző, 1080p felbontással, 120 Hz-es képfrissítéssel, 800 nit maximális fényerővel és 1000000: 1 kontrasztaránnyal
  • Hall effect joystickek és ravaszok, az utóbbiak két fokozatban állíthatók
  • 48,5 Wh-s Li-ion akkumulátor, beállításoktól függően kb. 1,25 órás üzemidő
  • Windows 11 Home Operációs rendszer
  • 700 gramm alatti súly
  • microSD kártyaolvasó, USB-4 portok

A leírás alapján tehát a Zotac nem az ASUS ROG Ally és a Lenovo Legion Go által is használt AMD Ryzen Z, hanem az alapvetően laptopokba szánt Ryzen 7 8840 APU mellett döntött, de az AMOLED kijelző is figyelemre méltó részlet, hiszen jelenleg csak a Steam Deck és a Nintendo Switch legdrágább kiadásai kínálnak ilyet, ami arra enged következtetni, hogy a cég egy bátrabban árazott prémium terméknek szánja a ZONE-t.

A pontos árat illetően sajnos még pletykák sem állnak rendelkezésünkre, cserébe viszont már nincs messze a hivatalos információkat szállító Computex, melynek újdonságairól természetesen a PCW hasábjain is olvashattok majd.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.