Óriási technológiai mérföldkövekkel örvendeztette meg a világot a 90-es évek számítástechnikája. Emlékezetes sikerek és bukások váltották egymást, a szemünk előtt születtek vagy szűntek meg mindörökre új kategóriák, termékcsoportok. Rajongásunk és lelkesedésünk mellett talán még az is érezhető volt, hogy egy-egy cégnél is hozzánk hasonló emberek dolgoznak és helyeznek a tervezőasztalra olyan portékákat, amelyektől tényleg dobunk majd egy hátast. Nem voltak mindent túlmagyarázó marketingesek vagy épp az üzleti fékeket szándékosan behúzó részvényesek, cserébe szemtanúi lehettünk számtalan próbálkozásnak és teljesen őrült ötletek megvalósulásának. És ha már túl voltunk ekkorra az általános iskolán, akkor bizony a 3D-s játékélmény forradalmára is tisztán emlékezhetünk.
Valahol itt jött képbe mindenkinél a "Voodoo" szócska, ami iszonyúan menőn hangzik mind a mai napig, és egyáltalán nem meglepő, ha a többség legszívesebben viszontlátná az e márkanév megalkotójának számító 3dfx-et.
Komoly döntések egy gyorsuló VGA-piacon
A 3dfx vállalati történetét bárki kikeresheti a megfelelő források segítségével, és már most kijelentjük, hogy velünk együtt bizonyosan nagyon sokan szívesen ott lettek volna a cég születésének hivatalos napján. A puszta hardverépítés és a 3D-grafika valós idejű kirajzolásához szükséges tudás beszippantása minden bizonnyal borzasztóan izgalmas éveket hozott a vállalat és az iparág életébe, ám van abban valami bájosan, bugyután romantikus, hogy a 3dfx miképp próbált lépést tartani a fejlődési nyomással.
A kezdetben kizárólag a 3D-s megjelenítésre tervezett és gyártott Voodoo kiegészítő gyorsítókártyák brutálisan berúgták a PC-s játékélményre ácsingózó felhasználók ajtaját, és kíméletlen teljesítménytöbblet mellett nyújtották azt a Quake-élményt, amit az akkori Nvidia és ATI még csak bátortalanul piszkálgatott.
A külön textúrázóegységet és frame buffert tartalmazó kártyák a GLide API-val együtt olyan irányt mutattak, amihez mindenki igazodni akart, vagy legalábbis fejleszteni rá.
John Carmack állítólag kevés dologért tud igazán lelkesedni, de az akkori Voodoo-hatás még az ő fejét is teljesen elcsavarta. Az első és második generációs kártyák sikere és népszerűsége azonban nem tudott megismétlődni később, a piaci változások és bizonyos belső üzleti döntések hatására a Voodoo 3 már egy igazi csatatérre érkezett meg.
A vállalat ugyanis ekkor, egészen pontosan 1999-ben döntött úgy, hogy nem adja tovább hardverdizájnjait más gyártóknak a korábban kötött OEM-szerződések szerint, hanem saját maga válik a piac egyetlen Voodoo-gyártójává. Ez pedig extrém módon megnehezítette a 3. generációs, tudásában ráadásul a versenytárs GeForce 256 és Ati Radeon lapkákhoz képest elmaradott Voodoo-vezérlő dolgát, hiszen ekkoriban nem kevesebb mint 40 féle VGA-gyártó állt harcban egymással. Az Nvidia az NV-1 lapka felejthető szereplése után ledobta a hardveres T&L (transform & lightning)-bombát, és az első generációs GeForce kiérdemelte a "világ első GPU-ja" címet.
Többszereplős támadás egy lapkára építve
A 3dfx berkein belül, a Voodoo 3-mal kapcsolatos tapasztalatokra alapozva egy ideje tervben volt egy új grafikus chip, amivel akár egy öt-hat szereplős portfólió is létrehozható relatíve gazdaságos módon. A gond csupán az volt, hogy a VSA-100 (Voodoo Scalable Architecture) valójában nem sokban tért el a korábbi lapkák felépítésétől. Ugyan a korábban hiányzó funkciók végre bekerültek, és megérkezett a nagy felbontású, 2048×2048 pixeles textúrák és különböző tömörítési eljárások támogatása, valamint a 32 bites színmélység kezelése, a "scalable" szó nem véletlenül szerepel a chip elnevezésében.
Így 21 évvel később is egyértelmű, hogy a nyers erő növelése kiemelt prioritást kapott, a technológiai szinten fejlettebb GeForce és Radeon vezérlőkkel szemben a 3dfx-nek erőből kellett megoldania a versengést.
A VSA-100 abból a szempontból ideális alap volt, hogy tökéletesen alkalmassá vált akár 32-es szintű szimultán működésre is. A 3dfx által kifejlesztett és a kezdeti Voodoo-kártyáknál még analóg adatcserére épített SLi-technológia (Scan-Line Interleave) a Voodoo 4-5 terveiben meghatározó funkciónak számított, és a vállalat teljes természetességgel harangozta be kettő és négy grafikus vezérlővel szerelt videokártyáit. A teljes portfólióból azonban szinte csak két típus ért el látható piaci megjelenést, a két VSA-100-as lapkát működtető, 64 MB-nyi videomemóriával szerelt Voodoo 5 5500 nem tudta legyűrni az addigra erősen felpumpált GeForce 2 GTS-t és a frissen megjelent GeForce 3-at.
Az egyetlen, még bevethető és győzelemre érdemes Voodoo 5, a négy GPU-s 6000-es modell ugyan állta a sarat a csúcsmodellekkel szemben, ám egy olyan kártyáról beszélünk, amely végül nem jutott el a játékos célközönség gépeibe. Utólag mindig mindenki sokkal okosabb, de talán jobb is így. Szoftveres fronton a Direct3D gyorsuló tempóval kezdte elvonni a játékfejlesztők figyelmét a GLide-ról, a VSA-100 pedig ebben a formában csak hónapokat élt volna meg a teljesítménycsúcson, a 3dfx-nek egy teljesen új architektúrára és egy önállóan is erős GPU-ra lett volna szüksége a fennmaradáshoz. Azóta tudjuk, hogy az új fejlesztések tervei örökre a fiókok mélyére kerültek, a 2000 tavaszán csődöt mondott vállalatot pedig nem sokkal később teljesen beolvasztotta magába az Nvidia. Nem, 2021-ben sem tért vissza, csupán trollkodás volt.
Ha szívesen olvasnál további érdekes és hasznos cikkeket, akkor szerezd be a 2021/09-es PC World magazint, amely mellé ajándékba jár néhány remek szoftver és egy PC-s játék is.
