Hirdetés

Kiderült, mikor mutatkozik be a Xiaomi 18 Pro és 18 Pro Max



|

Most, hogy az Apple kiadta a saját csúcsmobilját, jönnek is az androidos versenytársak, hogy prezentálhassák saját alternatíváikat.

Hirdetés

A mobilok szerelmesei már elkezdhetik nyomkodni az iPhone 18 Prót és a Pro Maxet, miközben az androidos részleg elkezdi összerakni saját csúcskészülékeit. Az alma egyik legnagyobb kihívója, a Xiaomi szintén egy 18 Pro és Pro Max megjelölésű mobilpárossal akarja felvenni a versenyt, az új modellek pedig néhány napon belül már a boltok polcaira is felkerülhetnek.

A gyártó bejelentette, hogy a Xiaomi 18 Pro és a Xiaomi 18 Pro Max megjelenése szeptember 23-án lesz esedékes a kínai üzletekben. A korábban emlegetett Ultra modellt kukázta a gyártó, így az sosem fog befutni, de az alap Xiaomi 18 vagy az idei év végén, vagy a jövő év elején landolhat.

Hirdetés

Hasonlóan a Xiaomi korábbi zászlóshajóihoz, a Pro és Pro Max modellek ezúttal is azoknak készülnek, akik a lehető legjobb fotós minőséget kergetik. A gyártó megerősítette, hogy mind a fő-, mind pedig a periszkóp lencséket 200 MP-es szenzorok hajtják. Emellett egy-egy 2 nanométeren gyártott processzor, M11-es OLED panelek, jelentősen hasznosabb hátsóképernyők és szilícium-karbon akkumulátorok kerülnek a készülékekbe. A Pro egy 7000 mAh-s, a Pro Max pedig egy 8500 mAh-s teleppel gazdálkodik majd.

A hivatalos árakat még nem ismerjük, de a Pro alapverziójának árát 6000 jüanra teszik, ami nagyjából 280 000 forintot jelent. A globális árazást szintén nem ismerjük, ahogy egyelőre azt sem, mikor érkezhetnek ezek a készülékek a nyugati piacokra.

Forrás: Notebookcheck

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.