Hirdetés

Űrszemét csapódott egy floridai házba, a tulajdonos beperelte a NASA-t



|

Egy évek óta földkörüli pályán keringő akkumulátorcsomag okozott riadalmat a család körében.

Hirdetés

Az elmúlt évek során egyre több projekt indult a világűr meghódításának céljával. Műholdak ezreit indítják útnak az alacsony földkörüli pályán, és egyre több nemzet vállalkozik ennél lényegesen költségesebb, összetettebb küldetésre is. Ezek egyik közös velejárója a különböző okokból keletkező űrszemét, melynek mennyisége egyre több problémát okoz, és sajnos nem csak a légkörön túl.

Nemrégiben a floridai Alejandro Otero naplesi házát találta el egy henger alakú tárgy, mely ugyan a családi lak két szintjét is átütötte, személyi sérülést szerencsére nem okozott. Az akkor házon kívül tartózkodó tulajdonost a fia értesítette a történtekről. A becsapódott objektumot az ilyenkor szokott módon a Cape Canaveral-i Kennedy Űrközpontba szállították további vizsgálódás céljából.

Hirdetés

Az amerikai űrügynökség (NASA) elemzése megállapította azt, amit már korábban is sejtettek: a lezuhant tárgy egy saját eszközből származik. Egészen pontosan egy régi akkumulátorokat rögzítő eszközről van szó, melyről azt feltételezték, elég, miután belép a légkörbe.

Az esetnek végül lett némi utózöngéje is, hiszen Oteróék keresetet nyújtottak be a NASA ellen. Mica Nguyen Worthy ügyvéd szerint az esetnél semmi nem igazolja jobban, hogy az űrszemét valós problémát jelenthet a jövőben. Az pedig, hogy az ügynökségnek most nem gondatlanságból elkövetett emberölésért kell felelnie, csak a vak szerencsén múlt.

Az eset valóban túlmutat önmagán, és jó eséllyel még sok hasonlóra számíthatunk a jövőben - ez sem az első volt. Mivel az Egyesült Államokban precedensjog van érvényben, egy ítélet sok jövőbeni pereskedésnek teremthet hivatkozási alapot. A NASA hat hónapon belül dönthet arról, hogy tesz-e ajánlatott peren kívüli megegyezés céljából.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.