A Samsung tablet fronton több vasat tart a tűzbe: az átlagfelhasználóknak szánt A sorozat mellett itt van az S termékvonal is, ami a profiknak készült. Ebben a szériában a két legújabb modell az S10+ és az S10 Ultra. Közülük az Ultra változatot próbáltuk ki, amelynél elvileg nincs feljebb nemcsak a Samsung termékek között, hanem úgy általánosságban az androidos világban sem.
Majdnem tökéletes külső
A Samsung Galaxy Tab S10 Ultra többféle, összesen hatféle kiépítésben kapható. A matek úgy jön ki, hogy 12/256, 12/512 és 16/1024 GB-os RAM/háttértár kombinációk közül választhatsz úgy, hogy mind a három esetben eldöntheted azt is, hogy szeretnél-e 5G modemet a tabletbe, vagy elég a Wi-Fi-s adatkapcsolat.
A Galaxy Tab S10 Ultra impozáns látványt nyújt, hatalmas kijelzője tiszteletet parancsoló, hiszen nagyobb nemcsak a tabletek, hanem az ultrabookok többségnél is. A tervezés során a Samsung mérnökei minden milliméterre odafigyeltek, pozitív és negatív irányban egyaránt. A pozitív irányt a 14,6 colos képátló jelenti, a negatív irányt pedig a végletekig csökkentett kávaméret, valamint a mindössze 5,4 mm-es vastagság (vagy inkább vékonyság). A megjelenés profi, mindenből a prémium érzet sugárzik. Teljesen elégedettek mégsem lehetünk. Részben azért, mert a vékony káva miatt elég nehéz kézben tartani a tabletet úgy, hogy ne érj bele a kijelzőbe, részben pedig azért, mert a káva olyan vékony lett, hogy az előlapi dupla kamera számára sem volt elegendő hely, így a Samsung kénytelen volt egy minimális kivágást eszközölni. A kézből való használatot ráadásul nemcsak a vékony káva nehezíti meg, hanem az is, hogy a Galaxy Tab S10 Ultra a maga 718 grammjával rettenetesen nehéz.
Ha ebből arra asszociálsz, hogy a méret és tömeg adatok már nem tabletre, hanem inkább notebookra emlékeztetnek, akkor tejesen igazad van, amit alátámaszt az is, hogy a tablet egyik hosszabbik oldalára egy dokkoló csatlakozó is került - ide illeszkedik a külön megvásárolható, tokként és állványként is használható külső billentyűzet. A Galaxy Tab S10 Ultrát azonban nemcsak billentyűzettel, hanem az - USB-C kábellel együtt a dobozban megbújó - S Pennel is használhatod. A tervezési filozófia azonban véleményünk szerint mind a billentyűzet, mint a toll kapcsán megbicsaklik kicsit.
A klaviatúra kétségtelenül hasznos, ha a tabletet munkára szeretnéd használni, hiszen levelek, dokumentumok készítése sokkal könnyebb, mint a beépített billentyűzettel. Viszont ha mást csinálsz, és kézben tartanád a kütyüt, akkor máris útban van - alternatíva lehet persze, ha tartalomfogyasztáshoz is leteszed a táblagépet az asztalra, de ez nem mindig optimális. Az S Pennel kapcsolatban az a legnagyobb problémánk, hogy nincs helye; persze mágnessel a hátlapra lehet erősíteni (ami a töltéséhez is feltétlenül szükséges), ám tok nélkül itt tartani a tollat nem egy életbiztosítás.
Visszatérve a kialakításra: az előlap közelebbről meg nem nevezett edzett üveg, az oldalsó rész és a hátlap pedig alumíniumból készült. A vékonyság ellenére a Galaxy Tab S10 Ultra nem nyeklik-nyaklik, tehát hímes tojásként bánni szükségtelen vele, de azért nyilván arra figyelni kell, nehogy véletlenül ráülj. A hatalmas hátlap síkjából kiemelkedik a két kameramodul, és szembetűnik az is, hogy a két rövidebb oldal közelében műanyag betétek törik meg a felületet - utóbbira azért van szükség, hogy az antennák "kilássanak".
Ami hatalmas plusz, az a 326,4×208,6×5,4 mm-es készülékház IP68-as szabvány szerinti por- és vízállósága; utóbbi 1,5 méteres mélységig és 30 percig garantált. A telefonoknál az IP68 megszokott a prémium kategóriában, a tableteknél viszont ritkaságszámba megy.
Hardverben váratlant húzott a Samsung
A Samsung Galaxy S10 Ultra a Mediatek Dimensity 9300+ rendszerchipre épül, ez minimum meglepő. Az S10+ és az S10 Ultra a dél-koreai gyártó első olyan táblagépei, amelyek Mediatek SoC-t használnak, ami éles váltás, hiszen korábban a prémium kategóriában tablet fronton is Qualcomm Snapdragonok teljesítettek szolgálatot. Emellett ráadásul a Samsung saját chipjei is ott vannak még. A Mediatek Dimensity 9300+ ezzel együtt nem rossz választás, egy darab 3,4 GHz-es Cortex-X4, három darab 2,8 GHz-es Cortex-X4 és négy darab 2,0 GHz-es Cortex-A720 maggal) sebesség és hatékonyság szempontjából sincs igazán okunk a panaszra. Hozzánk a 256 GB-os modell érkezett (5G nélkül), ebbe 12 GB RAM került - ha ez kevés, akkor azért igen magas árat kell fizetned, mert 16 GB RAM csak az 1 TB-os modell esetében opció. A GPU egy Immortalis-G720 MC12, aminél láttunk már gyorsabbat is, de ebbe a tabletbe ez a grafikus gyorsító is tökéletesen elég.
A kijelző méretéről már esett szó, de a panel nemcsak 14,6 colos mérete miatt prémium, hanem azért is, mert AMOLED, forradalmi 1848×2960 pixeles felbontással. Akár 900 nit fényerőt is ki tud préselni magából (ez 50% plusz az elődmodellhez képest), és a 120 Hz-es képfrissítést is támogatja. A kijelző minden szempontból tökéletes képet nyújt, felülete pedig bőven elegendő ahhoz, hogy produktív munkát végezz rajta - amihez a 16:10-es képarány is hozzájárul.
Adapterekből és szenzorokból nincs hiány: az ujjlenyomat-olvasó a kijelző alatt helyezkedik el (fektetett helyzetben a jobb oldalon, de kényelmesen nem érhető el), a helyzetmeghatározást pedig GPS segíti. NFC nincs, Wi-Fi viszont van (7-es), a Bluetooth 5.3-as, az USB-C csatlakozó pedig 3.2-es szabványú. Emellett van egy mágneses csatlakozó is a billentyűzet számára, de erről már korábban esett szó.
Használat közben
A tabletre az Android 14 - One UI 6.1 párosa került, a rendszert a Mediatek Dimensity 9300+ kifogástalan sebességgel futtatja, akadozásokra nem kell számítani. Az alkalmazások is pörgősen indulnak, és az olyan produktív szoftverek számára, mint például a Photoshop, szintén van elegendő erőtartalék. A Samsung a tabletre hét évig garantálja a frissítést, ami nemcsak a biztonsági csomagok kiadását jelenti, hanem az Android főverziók lekövetését is. A One UI a megszokott külsővel vár; egy jól átgondolt interfészt biztosít temérdek beállítási lehetőséggel és jó testreszabhatósággal. A Galaxy Tab S10 Ultrára a Samsung saját alkalmazásai (pl. Health, SmartThings, Secure Folder) is elérhetők, és természetesen jelen vannak az S24 széria kapcsán már megismert AI funkciók is - a Google-féle Karikázva keresés opcióval egyetemben.
A legfontosabb viszont az, hogy a Galaxy Tab S10 Ultra támogatja a DeX üzemmódot, amit ha bekapcsolsz, a kezelőfelület átalakul: kapsz egy tálcát az alkalmazások indításához, működik a drag-n-drop, a szoftverek pedig nemcsak teljes képernyős módban használhatók, hanem ablakban is. Még arra is van lehetőség, hogy egymás mellé több ablakot helyezz el. Emellett a DeX azt is lehetővé teszi, hogy mobilodat egérként (touchpadként) használd, és ha van a közeledben okostévé, akkor ahhoz is kapcsolódhatsz, vezeték nélkül. Apró szépséghiba, hogy a Samsung által kínált billentyűzet 120 ezer forintért nemhogy drága, hanem egyenesen rablásnak tűnik, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy gépelésnél kényelmi szempontból csak közepes teljesítményt nyújt.
A tablet akkor is kitűnik az androidos mezőnyből, ha az S Pent használod: hatalmas kijelzője rengeteg területet nyújt rajzokhoz vagy más kreatív feladatokhoz. Ha pedig pihenésre adnád a fejed, akkor a két oldalt elhelyezett, az AKG-vel együtt finomhangolt hangszórók tényleg jó hangminőséggel szolgálnak, filmnézéshez és zenehallgatáshoz egyaránt. És ez még úgy is igaz, hogy a vékony keretből adódóan a hangszórók teljesen oldalra néznek. Általánosságban a Galaxy Tab S10 Ultra nagyjából azonos teljesítményt nyújt legfőbb riválisához, az iPad Próhoz képest, multimédiás területen viszont felülkerekedik rajta, hiszen a 16:10-es képarány a filmekhez egyértelműen jobb.
A 11 200 mAh-s akkumulátor rendes használat mellett kb. 9-10 órányi használatot biztosít, ez egy teljes napnyi folyamatos munkát jelent, vagy normál használat mellett több napnyi üzemidőt. A töltés is elég tempós: a 45 wattos teljesítménnyel az akkumulátor 10-ről 100%-ra 2 óra 10 perc alatt tölthető fel.
Szokásunktól eltérően ezúttal a kameráknak nem szentelünk külön részt, mert teljesen felesleges. Noha a hátlapon egy 13 és egy 8 MP-es kamera is csücsül, teljesen egyértelmű, hogy ezzel a tablettel senki sem fog fotókat készíteni - a kamerák alapvetően nem is ezért vannak, hanem azért, hogy ha például a munka során dokumentumokat kell lefotóznod, akkor azt a tablettel is megtehesd, ne kelljen csak ezért telefonhoz nyúlni, és a képek átküldésével foglalkozni. Az előlapon lévő két 12 MP-es kamera sem elsősorban a szelfikészítést segíti, hanem videohívásoknál tudod őket munkára fogni. Az egyiket akkor, ha egyedül veszel részt a hívásban, a másikat akkor, ha többen is vagytok.
Összegzés
Teljesen egyértelmű, hogy a Samsung megpróbált mindent beleadni a Galaxy Tab S10 Ultra tervezése során, viszont maradéktalanul így sem lehetünk elégedettek. 500 ezer forintos nyitó ár mellett például a Mediatek chipset csalódás valamelyest. A dizájn is gyönyörű, de nem teljesen praktikus: belógó kamerasziget, a kényelmes fogáshoz túl vékony keret, és szerencsétlen helyre került ujjlenyomat-olvasó borzolja a kedélyeket, továbbá használaton kívül a toll tárolása sem tökéletesen megoldott. A külön megvásárolható billentyűzettel viszont a produktivitás fényévekkel javul, amihez még az is hozzájárul, hogy a One UI-ba integrált DeX funkció révén a kezelőfelületet pont úgy tudjuk használni, mint egy notebook esetében. A Galaxy Tab S10 Ultra elsősorban azok számra tökéletes megoldás, akiknek az ár nem lényeges szempont, és akiknek főleg tabletre van szükségük, amit néha azért notebook helyett is használnának.