A mesterséges intelligencia nagyon szexin hangzó fogalom, és amikor a legújabb korban elkezdtek vele kísérletezni, mindenki a Terminátor filmekre és hasonlókra asszociált: úgy gondolták, nemsokára öntudatra ébrednek a gépek, amelyek éreznek és saját személyiségük, stílusuk van (és persze ezek teljes tudatában halomra lőnek mindenkit). Aztán gyorsan kiderült, hogy egyrészt a fejlődés sem ilyen gyors, másrészt az öntanuló rendszerek egyáltalán nem emberi módon rakosgatják össze a puzzle-darabokat, tehát még ma sem létezik igazán emberiesen gondolkodó MI, és valószínűleg nem is várható a közeljövőben.
Próbálkozni persze lehet. Az emberi jellegű viselkedés egyik fokmérője, hogy mennyire tud "művészi" lenni egy mesterséges intelligencia, és ennek kiderítésére többen vállalkoztak már azzal, hogy különféle alapinformációk betáplálása után magára hagyták a gépagyat, hogy alkosson ezek alapján saját zenéket. Az OpenAI által elindított Jukebox projekt lényege is ez: az öntanuló algoritmusnak felkínáltak egy kifejezetten masszív adag zenei információt, tehát dalokat és dalszövegeket sokféle stílusból, majd hagyták, hogy ezek feldarabolásával és újra összerakásával saját szerzemények szülessenek.
Tény, hogy jó pár korábbi kezdeményezéssel ellentétben a végeredmény egész hallgathatónak tűnik. Zenészfüllel persze átjön az, hogy néhol elég barbár módon vannak felkockázva az eredeti alapok, de a fejlesztők célja nem is az volt, hogy stúdiószintű szemfényvesztést vigyenek véghez, hanem azt vizsgálták, mennyire marad zenei az MI logikája. Ezen a téren is megbotlik néha a Jukebox, egyes harmóniák itt-ott furcsán követik egymást, de ha háttérzeneként hallgatjuk a dalrészleteket, már nem ugranak ki bántó részletek. Na jó, csak néha. A cikk végén bele is lehet fülelni az alkotásokba, innentől mindenki eldöntheti, mennyire hallgatható a végeredmény.
Sajnos a szövegeket leírva nem mellékelték a demonstráció mellé a fejlesztők, de amennyire végig lehet fülelni, itt azért már akadnak vicces kitételek, tehát Shakespeare-t idéző, tökéletes körmondatokat ne várjon senki, és néhol az égvilágon semmi értelme a soroknak. De a random összedobált, disszonáns hangorkántól, amilyenek az első hasonló kísérletek voltak, legalább sikerült egy fülnek viszonylag kellemes szintig eljutni, szóval halad a projekt a maga útján. Én mindenesetre egyelőre nem kezdem eladogatni a hangszereket és mikrofonokat, messze van még az, amikor a Terminátor-zenészek elindítják a kulturális Armageddont. Meg aztán, rossz zenét és gagyit tudnak emberek is csinálni...
