Hirdetés

Itt a kisgyerekeknek szánt Tesla modell



|

A Tesla Modell Y kicsinyített mása a legkörnyezetbarátabb Tesla logós jármű, mely valaha legördült a gyártósorokról, hiszen ezt lábbal kell hajtani.

Hirdetés

Elon Musk már meglehetősen sok őrült ötlettel előállt az évek során, most azonban egy olyan együttműködésbe ment bele a Teslával, mely egész hasznos lehet - főként a kisgyerekes szülők számára. A Radio Flyer's nevű játékgyártóval állt össze az elektromos autóival elhíresült cég, és most megalkották a Tesla Model Y gyerekeknek szánt változatát.

Hirdetés

A két cég már korábban is társult, akkor a Model S-t valósították meg egy nagyobb gyerkőcöknek szánt, akkumulátoros formában, azonban a mostani modellt kifejezetten kicsiknek - 18 hónapostól 4 évesig terjedő korosztálynak - szánják. Az egészen biztos, hogy az a kisgyerek, aki ilyennel jelenik meg a játszótéren, a figyelem középpontjába kerül majd:

A működési elv persze ugyanaz, mint a legegyszerűbb kismotornál; a poronty rápattan és a lábacskáival löki előre magát és a piros járgányt. Ami elképesztően menővé teszi az egészet, az dizájn, és a működő kormány; no meg a duda, mellyel valószínűleg gyorsan az őrületbe lehet majd kergetni a szülőket és a szomszédokat egyaránt. 

Ahogy azt a Tesla termékektől megszokhattuk, ez sem olcsó, ugyanis nagyjából 30 ezer forintos áron lehet megrendelni a Radio Flyer's weboldaláról, és ehhez bizonyára egy combos postaköltség is társul. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.