Nem titkolt szándékom, hogy ezzel az írással követ dobjak az állóvízbe - sőt, inkább sziklát az egyébként is viharosan hullámzó katyvaszba. Szóval az alábbi elmélkedést inkább szánom vitaindítónak, és remélhetőleg a kommentek között sokféle érv és ellenérv ütközik majd azzal kapcsolatban, hol áll most az internet a szabadság kontra irányítás témakörében, és merre kellene tovább haladni ezzel kapcsolatban. Szóval jöjjön először az összefoglaló, aztán vitára fel!
Talán még olvasóink közül is sokan emlékezhetnek arra az érzésre, amikor az első, vinnyogva tárcsázó modemek beszerzése után frissen fedezték fel maguknak az internetet a kilencvenes években. Akkoriban valami olyasmi volt az internetezés, mint amikor olyan városban járunk, ahol még csak pár tégla magasságig vannak felépítve a házak, palántaként bújnak elő a fák és a bokrok, közöttük pedig még akármerre kanyaroghatnak az utak. Az egyre gyorsuló ütemben felkerülő weboldalak leginkább a tudás megosztását, az információáramlás gyorsítását szolgálták, és a legtöbb kezdő netező simán érezhette úgy, hogy ez az új, mindent áthidaló felület tényleg a szabadság és a fejlődés első számú letéteményese lesz. Aztán szépen kiderült, hogy minden más technológiai vívmányhoz hasonlóan itt sem az utópia jött el.
A 90-es évek elején még nem ismertük sem a közösségi média fogalmat, sem olyan egyéb kifejezéseket (legalábbis netes értelmezésben), mint a troll, az álhírgyár, az adathalászat - azt gondoltuk, a gonosz jövő, amit az 1984 vagy a Szép új világ lefestett, pont az internet nyíltsága és szabadsága miatt veszik végre egy sosem volt múlt ködébe.
A rózsaszín ködön innen
Azért ne felejtsük el, hogy már az internet fent említett hőskora sem csak arról szólt, hogy egymás virtuális kezét fogva boldogan énekeltük a Kumbayát, hiszen az új technológia villámgyorsan megteremtett egy csomó új negatív, vagy legalábbis negatívra is használható lehetőséget. Az első fórumok és blogok például olyan közösségi terek voltak, ahol ugyan bárki bármit írhatott és közétehetett, de mindezt felderíthetetlen nicknevek mögé bújtatva tette, így a szólásszabadság nem csak azt jelentette, hogy elnyomás és cenzúra nélkül mondhatott mindenki jót és szépet, hanem azt is, hogy megjelentek a névtelen zaklatók és fikagépek, felforgatók és uszítók.
Aztán ott van például a fájlcsere, amely több iparágat konkrétan tönkre is tett, az internet elterjedésével például konkrétan meghalt a lemezpiac, meg úgy egyáltalán bármi, ami a szerzői jogok értékesítéséhez kötődik. Gondoljunk csak bele, hogy egy profi zenésztől a megélhetését vette el az mp3-cserebere (és itt persze nem a gigasztárokra gondolunk, akik ezután 10 helyett csak 2 luxuslimuzint vehetnek évente, hanem a zenei élet összes többi dolgos szereplőjére). Innen ered az is, hogy egy képet, írást bárki könnyen megszerezhetett és újra közzé tehetett anélkül, hogy annak eredeti szerzőjét akár megemlítette volna.
Tehát visszanézve nem olyan rózsaszín már a kezdeti világ, és egyébként pont innen ered az a folyamat, ami pont mostanában gyűrűzik be teljesen, és kérdésessé teszi, hogy épp most nyírjuk ki az internet szabadságát, vagy pont ezzel szerzünk vissza belőle valamennyit.
A cenzúra rossz?
Leginkább a közösségi oldalak elterjedése hozta magával azt, hogy a fent vázolt szabadság (vagy inkább szabadosság) már inkább teher kezdett lenni a szolgáltatók nyakán. Mert ugyebár azt bárki írhatta korábban, hogy XYZ politikus egy utolsó szemétláda, ABC köztiszteletben álló tanár titokban gonosz pedofil, és így tovább. És persze minél nagyobb a merítés, tehát minél többen használnak egy szolgáltatást, annál nagyobb az esélye annak is, hogy sikerrel járhatnak "professzionális trollok", erre jó pár példát láthattunk mostanában a különféle választásokat befolyásoló álhíroldalakkal, kamu-reklámokkal. Szóval elérkezett az a faramuci helyzet, hogy ha az internetet a klasszikus értelemben szabadnak hagyjuk, akkor bizony minden lesz, csak nem jó hely.
Annyi persze változott a kezdeti fórumokhoz képest, hogy a legtöbb közösségi oldalon már saját névvel, profilképpel láthatóak a vélemények, tehát a névtelenség álarca mögül már nem lehet mindenfélét válogatás nélkül a világba kiáltani... elvileg. És ez a legnagyobb probléma. A Facebook és az összes többi közösségi szolgáltatás folyamatosan próbálkozik azzal, hogy ellehetetlenítse a kamu fiókokat és nem létező felhasználókat, de ez a harc egyelőre vesztésre áll.
Mert persze lehet fiókokat tiltogatni, aztán személyi igazolvány fotóját bekérve, macerásan helyreállítani, de a rendszer még mindig két nagyon remegő pillérre támaszkodik. Az egyik a "házmester-faktor", tehát az, amikor valaki bejelent egy szerinte hamis vagy nem megfelelő módon kommunikáló felhasználót, a másik pedig a mesterséges intelligencia által felismert különféle viselkedésmódok (uszító szavak használatától a stockfotóról másolt profilképig). De működik ezek bármelyike?
A jelek szerint nem igazán. A házmester-módszer sosem volt bolondbiztos, sőt elvileg pont egy csomó pluszmunkát ad a közösségi oldalak moderátorainak, hiszen így érkezhet hozzájuk naponta milliónyi olyan bejelentés, ahol sértett fél akarja letiltani boldog képeket posztoló exét, konzervatív a liberálist, keresztény a muszlimot és így tovább. A mesterséges intelligenciáról pedig elég annyi, hogy tavaly a hírhedt Tumlbr-féle pornótartalom-letiltás során a kifogásolható posztok fele simán fenn maradt a rostán, míg az algoritmus felnőtt tartalomnak nézett narancsokról készült fotótól természetfilm-részletig mindenféle mást.
Fejlődés ide vagy oda, az alap kérdés nem változik
De hagyjuk is most a technológiai hátteret és a különféle részleteket. Menjünk vissza odáig, hogy szabad-e szabadnak lennie az internetnek? Ha nem, akkor vannak-e lépcsőfokok a szabad és a cenzúrázott között, vagy már bármilyen szabályozás azonnal orwelli végletekbe löki a mutatót?
Nézzük a két véglet példáját. Vegyük azt, hogy az internet maradjon szabad a szó teljes értelmében, mindenféle cenzúra nélkül. Ez esetben valóban azt érezhetnénk, hogy mindent kimondhatunk és mások minden megosztását is ugyanígy elérhetjük, de az is tény, hogy tele lenne a világháló politikai és vallási szélsőségesekkel, uszítókkal, gyerekekre veszélyes tartalmakkal, meg még ki tudja, mivel. A másik példa a totális cenzúra, ahol valaki (ez lehet kormány, szabályozó szervezet vagy akár technológiai-távközlési szolgáltató) saját hatáskörén belül eldönti, mit szabad és mit nem. Ebben az esetben - ha elfogadjuk azt, hogy a szabályozó elvileg jó szándékkal cenzúráz - minden fent említett káros és veszélyes tartalom eltűnik az internetről, de mivel az emberi faktort nem lehet kilőni, a felhasználók sok esetben érezhetik úgy, hogy tévesen, szólásszabadsági joguk ellenében fosztják meg őket attól, hogy valamit közzétegyenek, vagy akár megtaláljanak a weben.
És itt jön vissza az a kérdés, hogy van-e a két állapot között valamilyen lépcsőfok. Mert ugye technológiailag és jogilag van, bármelyik szabályozó erő megadhat felhasználói útmutatókat, előre megszabott kereteket, és a felhasználók ehhez mérten tudhatják előre, mi számít megengedettnek. De ha mondjuk a szabály szerint a kisebbségek elleni uszítás tilos, és valakit letiltanak amiatt, hogy a posztja szerint "nem lehet elférni a buszokon a nyugdíjasoktól, a francba minddel", az minek számít? Igen, egy ilyen megjegyzés csúnya, de ha az utcán mondod, nem visz el érte a rendőr (legfeljebb csúnyán néz rád). És az internet mai szabályozása tele van ehhez hasonló, két irányból is magyarázható döntésekkel.
Leginkább a politika kapcsán merül fel manapság ilyesmi: a Facebookot folyamatosan vegzálják amiatt, hogy beavatkozik az amerikai politikába a demokrata vélemények előtérbe helyezésével, de közben ugyancsak őket szapulják amiatt, hogy a bénán védett rendszerük miatt trollok és kamuhirdetések segítségével segített megnyerni a legutóbbi elnökválasztást a republikánusoknak. Akkor tehát kinek is van igaza?
Ha az internetes véleményszabadság kérdését átfogóan nézzük, eljutottunk oda, hogy a web pontosan ugyanolyan, mint a való élet, csak épp más technológiai alapokon működik. Olyasmi ez, mint az 1600-as években Amerika: a telepesek, kitaszítottak és menekülők először azt hitték, ott új életet kezdhetnek, aztán évtizedek vagy évszázadok múltán ott is minden tökéletesen ugyanolyan lett, mint az Óvilágban. Segített volna ezen vajon olyasmi, hogy az Amerikába érkezők a parton elfogadnak valamiféle nyilatkozatot arról, mit szabad és mit nem, miután letelepednek? Vagy épp az, ha olyasmit írnak alá, hogy mostantól itt tényleg bármit szabad? Aligha.
Szóval úgy tűnik, a kérdés teoretikus. Meg lehet menteni az internetet? Esélyesen nem. És meg kell menteni? Valószínűleg kéne, de még azt sem tudjuk, pontosan mitől. A végén úgyis olyan lesz, mint mi magunk az interneten kívül, csak épp lesz valami szép logo, meg pár gomb és link körülötte. Tehát innentől jöhet az, hogy 10 ezer karakterrel a cím után nem jutottunk el sehová. Inkább feltesszük a kérdést nektek, és vitatkozzunk el kommentek formájában: ti szabályoznátok bármilyen formában az internetet és benne a közösségi szolgáltatásokat? Ha igen, milyen mélységig és milyen irányelvek szerint? És szerintetek mi lesz a valóságban, hogy megy tovább a Facebook, a többi közösségi oldal, hogy reagálnak majd kormányok és szervezetek? Hajrá, fejtsük meg!
