Hirdetés

A Sony és a Honda végre útjára engedi az Afeela elektromos autót



|

Már ismerjük az árakat, a megjelenési időszakokat és az előrendelés költségeit.

Hirdetés

A Honda és a Sony hosszú évek óta együtt dolgoznak egy új elektromos autó megjelentetésén, és úgy tűnik, hogy az Afeela ideje végre elérkezett. A CES 2025-ön maga a Sony Honda Mobility elnöke, Yasuhide Mizuno mesélt a termékvonal járműveiről, árairól és megjelenési időszakairól. Az Afeela 1 sorozatban két járgány fog útra kelni: az Origin lesz az olcsóbbik, 89 900 dolláros változat, míg a 102 900 dolláros Signature lesz a minden extrával megtolt verzió.

Mindkét járgány vételáráért kapunk majd 3 évnyi előfizetést az Afeela autóbeli szolgáltatásaihoz, melyek között ott van a Level 2+ vezetői segéd, és az AI hajtotta asszisztens.

Hirdetés

Az előrendelések meg is kezdődtek, és a saját verdájuk lefoglalása 200 dollárba kerül azoknak, akik Kaliforniában élnek. Sajnos az előrendelés nem elérhető a világ többi részén, sőt egyelőre még az sem biztos, hogy a 49 másik amerikai államban élőknek később lehetőségük lesz bejelentkezni egy Afeeláért.

Annyit legalább már tudunk, hogy az autók 300 mérföldet (úgy 480 kilométert) tudnak megtenni majd egy töltéssel, és az ellátórendszerük támogatja a Tesla Supercharger hálózatát. Egyelőre csak Core Black színben léteznek a járgányok, melyek egyébként 2026-ban (Signature) és 2027-ben (Origin) fognak ténylegesen kigurulni a megrendelőkhöz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.