Puha gumibillentyűk szokatlan működéssel, kvarcórába illő hangszóró, magnócsicsergés percekig, közben színes sávok futkároznak a kép keretében. Az olcsó hardver ellenére máig a kockatörténelem egyik leglebilincselőbb mikrogépe a nemrég 30. évét betöltött Sinclair ZX Spectrum.
1982 igen gazdag évnek mutatkozott a mikroszámítógépes fejlesztések tekintetében, ekkor jelent meg a Commodore 64 mellett egy másik igen jelentős alkotás, a brit Sinclair Researcht cég első színes mikrogépe, a ZX Spectrum. A legendás Commodore 64 akkor 595 dolláros árával szemben a szintén 8 bites, de felszereltségében szinte puritán, apró, fekete gép drágábbik, 48 KB RAM-mal ellátott változata csak 179 fontba, gyakorlatilag mintegy feleannyiba került. Nem véletlen, hogy az Nagy Britannián kívül Európában (főleg Spanyolhonban) és Dél-Amerikában is igen sikeres volt éveken át. A sok-sok klónt nem számolva körülbelül öt millió Spectrum találhatott gazdára világszerte.
A kis gép lelke egy 3,5 MHz-es Z80 mikroprocesszor volt 16 vagy 48 KB RAM-mal körítve. A programozók igazán megmutathatták, hogy mit tudnak, ugyanis semmiféle grafikus vagy hanggeneráló segédlapka nem kapott helyet a Spectrumban; annyira egyszerűre tervezték, amennyire csak az adott feladatra (színes mikrogép otthonra, olcsón) lehetséges volt. Egyetlen grafikus videoüzemmód állt rendelkezésre 256×192 monokróm (1 bites) képponttal, melyre 8×8-as karakterenként húzott egy előtér- és egy háttérszínt a rendszer. (Nyolc alapszín volt, és emellett extra fényességet és sajátos inverz villogást lehetett bevetni.) A kép finom görgetésében semmi sem segítette a CPU-t, így ez a játékműfaj mindig szegényes teljesítménnyel jelent meg Spectrumon, hiszen egy igen nagy memóriablokkot (a képet) kellett bitenként manipulálni a söprésekhez. Viszont a Z80 viszonylag gyors volt, képes volt 16 bites összeadásra és kivonásra, egyetlen utasítással nagy memóriablokkokat másolt, ha kellett, így a játékok készítői vért izzadva, de leprogramozták a más gépeken természetes sprite-okat (hardveresen megjelenített mozgó alakok), és a hangszóró röcögtetésével több szólamú zenét cincogtattak ki a gép aljába szerelt kis hangszóróból.
A beépített BASIC nyelv elég gazdag eszköztárat kapott, nemcsak alapokat és matematikai függvényeket kínált, a szövegek színezésére, rajzolásra és némi csipogásra is adott eszközöket. Akiknek az első gépük nem egy ZX volt (a Spectrum avagy elődjei, a ZX80 és ZX81), azok nagyon megbotránkoztak a puha, fóliaérzékelőt rejtő gumigombokon, pláne, hogy az utasításokat sajátosan, kulcsszavanként kellett bevinni és nem szabad gépeléssel. Akárhogy is, akkori léptékkel mérve jelentős, úgynevezett „felhasználói” (nem játékcélú) programok születtek, volt grafikai tervezőprogram, szövegszerkesztő, táblázatkezelő, sőt 3D-tervező is. Bárki, aki programot készített Spectrumra, illetve Z80 mikroprocesszorra, elmondhatja, hogy akkori viszonylatban az egyik legkönnyebben programozható, az ötletes megoldásoknak szabad teret adó rendszernek számított a platform.
Hagyományosan két jack aljzat jelentette az összeköttetést az alapvető adattároló eszközzel, az éppen otthon található kazettás magnóval, a kép megjelenítésére is közönséges tévé szolgált. A magnóra mentés tempója 1500 kBaud (bit/s) volt, egy-egy teletáras program mentése/töltése 4-5 percet vett el az ember életéből, a programkódok magas hangú csicsergésként kerültek a szalagra. Turbó programokkal valamennyit gyorsíthattunk a betöltéseken, de ez kevéssé volt elterjedt módszer.
Egyetlen nyák csatlakozó volt bővítés céljára a hátoldalon, amihez interfész egységeket lehetett vásárolni, ezek kínáltak RS232 portot, csatlakozást botkormányokhoz, nyomtatóhoz, hálózathoz és a híres Microdrive egységekhez. Utóbbiak végtelenített szalagos kazettákat fogadó, kis streamer meghajtók voltak, amik kb. 7 másodperc alatt oldották meg egy 48 KB-os program betöltését.
A billentyűzet számított a konstrukció leggyengébb pontjának, amit csak látszólag, kemény rátétgombokkal orvosoltak az 1984-es Spectrum+ modellben. A Spectrum 128K sem változtatott sokat e téren, viszont a több RAM mellett egy AY-3-812 hangvezérlővel háromcsatornás hangot és MIDI csatlakozót, RS-232 portot és RGB monitor kimenetet is kapott. Csak az 1986-os, már az Amstrad színeiben megjelent Spectrum +2 dicsekedhetett rugós billentyűkkel, emellett két botkormány csatlakozóval és még beépített magnóval is. Az Amstrad és a Timex színeiben számos legális, amúgy pedig sok illegális klón jelent meg világszerte azóta is, sőt, ma is folynak szoftver és hardver, valamint művészeti témájú Spectrum projektek.
